30. Rész: The End

 Zene: Ben Platt - In Case You Don't Live Forever

 ~ Selena Rose Moreno ~

Sűrűn pislogva próbálom kinyitni a szemeimet. A fény fájdalmasan érint ezért először csak hunyorogva tudok körbe pillantani, majd ahogy érzékelem hogy hol is vagyok felnyögök. A kórházi korterem fehér falai között a csendet csak az engem körül vevő gépek idegesítő csipogása zavarja meg. Próbálok megmozdulni de azonnal belém hasít a fájdalom. Óvatosan a mellkasomhoz emelem a kezem amit kötés fed, a fájdalmam őrjítő így inkább visszaejtem a kezem a testem mellé és próbálok mozdulatlan maradni. - Jó napot Mrs. Styles. - egy kedves női hang üti meg a fülem. A lányra nézek aki mosolyog és egy kórlapot szorongat miközben a gépeket ellenőrzi és valamit írogat. - Szólok Dr. Grammernek. - közli, én pedig csak tippelni tudok hogy talán valami orvosról beszélhet. Nem mond többet és én sem szólalok meg. Hátat fordít és elhagyja a helységet. Szemeim körbe járják a szobát, egyedül vagyok...egy ágyas kórterem lehet. Az ablak felé pillantok ahonnan a napfény szinte betölti a szobát. Gyönyörű idő lehet kint és én itt fekszem, tehetetlenül. - Jó reggelt. - ezúttal egy férfi hang tölti be a szobát. - Dr. Grammer vagyok a kezelő orvosa. - mutatkozik be. - Tudja hol van? - kérdezi kedvesen. Én azonban csak hümmögök, fáj még a lélegzetvétel is nem kívánok beszélni. - Tudja mi történt önnel? - újabb kérdést tesz fel miközben mellém sétál és egy kis toll szerű lámpával a szemembe világít. - Igen. - alig hallhatóan ejtem ki ezt az egy szót és már fel is szisszenek. - Fáj...- hunyom le a szemem. - Az ön helyzetében normális hogy fájdalmai vannak. Önt meglőtték. A golyó alig pár centire fúródott be a szíve mellett. Tíz órás műtét után sem voltunk biztosak abban hogy meg tudjuk menteni. Egy hete mesterséges kómában volt. - közli az orvos. - Attól még fáj. - felelem mire elmosolyodik. - Kap még egy kis fájdalom csillapítót. - ígéri. - Harry? - kérdezem remegő hangon. - A férjét nem érte súlyos sérülés. Nem kell aggódnia miatta. - kapom meg a választ. - Nincs itt? - kérdezem csalódottan. - Mint mondtam mesterséges kómában volt Mrs. Styles. Nem látogathatták. De természetesen a férje itt van a kórházban. Kint várakozik amióta önt behozták. - mondja kedvesen. Elmosolyodom ahogy lehunyom a szemem egy könnycsepp gördül végig az arcomon. - Most már bejöhet. Szóljak neki? - Dr. Grammer ajánlja fel. - Igen, kérem. - bólintok óvatosan. - Rendben. Később még visszajövök. - magamra hagy de a következő pillanatban Harry lép be az ajtón. Az arcán tükröződik az elmúlt egy hét fáradtsága és kissé biceg, bizonyára az őt ért sérülés miatt. - Harry. - mondom ki gyengén a nevét. - Sel! - közelebb jön és megfogja egyik kezemet. - Minden rendben lesz. - egy lágy csókot nyom a homlokomra. - Mi...mi történt a többiekkel? - kérdezem kíváncsian. - Mindenki megúszta kisebb sérülésekkel. Mark és Ephram meghaltak, a szervezet többi tagja pedig rács mögött van. Most már biztonságban vagy. - feleli suttogva. - Markot én...én öltem meg. - motyogom erőtlenül. - Önvédelem volt. - nyugtat meg. - És te? Veled mi lesz? A rendőrség...- zavartan beszélek, magam sem tudom mit akarok tudni. - Tiszta lapot kaptam, mert kézre kerítettem a szervezet tagjait. Tisztára mostam a nevem. - válaszol ismét. - Akkor nincs több mocskos ügylet? - reménykedve teszem fel az utolsó kérdésem. - Mostantól minden más lesz ígérem. Boldoggá teszlek Sel. - szomorúan néz rám. - Boldog vagyok Harry...mert életben vagy. - vallom be. - Azt hittem elveszítelek. - nyög fel keservesen és a szemei könnyben úsznak. - Te most...sírsz? - döbbenten figyelem az arcát. Még sosem láttam őt megtörtnek...ez az énje eddig rejtve volt előttem. - Bocsáss meg, Sel. Bocsáss meg mindenért. - szinte esdekel. - Harry! - szólítom meg. - Szeretlek. - mosolyodok el és ezzel azt hiszem mindent el is mondtam. Nem kell neki megbocsájtanom mert nincs is mit. Mindent jóvá tett. - Szeretlek. - mondja ki ő is és ez melengeti a szívem. - Meghoztam a fájdalom csillapítót. - a nővér tér vissza. - Ettől el fog aludni Mrs. Styles. Pihennie kell. - mondja miközben beadja az injekciót ami szinte azonnal hatni is kezd...

Egy évvel később....

Egy év telt el azóta hogy Harry leszámolt a szervezettel és tiszta lappal indult ő és általa én is. A felépülésem hosszadalmas volt de mára már csak egy apró kis heg emlékeztet a történtekre ami napról napra halványul, akárcsak a rossz emlékek. A múltat teljesen magunk mögött hagytuk és már csak a jelennek élünk és a közös jövőnkre koncentrálunk. Katie szerencsére szinte semmit nem érzékelt abból ami történt, az ő kis életét nem zavarta meg aminek örülök. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkora van és semmiből nem szenved hiányt, mostanra pedig már kisiskolásként éli a mindennapjait. Harry betartotta az ígéretét, leszámolt a bűnöző életével és tisztességes üzleteket folytat. Egy szépen jövedelmező vállalkozást épített fel már most, ilyen rövid idő alatt amiért büszke vagyok rá. De természetesen a klubbot is megtartotta de már csak is legálisan működteti. Nicolet a kérésemre végül elbocsájtotta aminek örültem, mert az a nő csak éket vert volna közénk. - Sel! - Harry mély hangja zökkent ki a gondolataimból. - Az orvos vár ránk. Nem kellene elkésnünk. - hátulról ölel át és egyik kezét a már kissé gömbölyödő pocakomra simítja. - Katie elkészült? - kérdezem vidáman. - Igen. Már ő is kíváncsi hogy kisöcsi vagy kishúgi lesz e. - nevet fel. Annyival másabb lett mint volt. Az elmúlt egy év alatt azt hiszem ő is lenyugodott, már nem feszült és vitáink sincsenek, maximum apróbb kis összezördüléseink, de azokat is normálisan meg tudjuk beszélni. Soha nem emel rám kezet és tisztelettel bánik velem. Amikor megismertem őt, nem hittem hogy egy nap majd minta apa és férj lesz, de most hogy a saját szememmel látom...elhiszem hogy igen is léteznek még tündérmesék és én éppen abban élek. - Akkor induljunk. - veszem magamhoz a táskám majd Harry összefonja ujjainkat és elindulunk. A kocsiban Katie énekelget, ahogy már megszokhattuk tőle. Harry szerint ha felnő igazi kis díva lesz, nem ismertem be de én is így gondolom. - Holnap jön Olivia és Louis. - szólalok meg út közben. - Igen tudom. Személyesen akarják átadni a esküvői meghívójukat. - feleli Harry. Olivia és Louis az esküvőjükre készülnek, boldog vagyok hogy a legjobb barátnőm is révbe érni látszik, ráadásul egy remek srác mellett. Harryvel együtt Louis és a többiek is tisztességes életmódra váltottak...azóta már Karen is megismerkedett velük és jelenleg Zayn udvarol neki. - Remélem kisöcsém lesz. - sóhajt fel Katie amivel magára is vonja a figyelmünket. - Miért? - kérdezem kíváncsian. - Mert akkor én maradok apa hercegnője. - mosolyodik el. - Szerintem mindig is te leszel apa hercegnője. - nevetek fel. - Igaz Harry? - fordulok a férjem felé. - Rengeteg hercegnőt elbír a királyságom, emiatt ne aggódj mindig te leszel az első számú. - feleli Harry a visszapillantó segítségével Katiere nézve. Még mindig jó érzéssel tölt el és melengeti a szívem a tudat hogy Harry saját lányaként szereti Katiet. És úgy döntöttünk hogy soha nem is mondjuk el neki hogy nem Harry az igazi apja. Mark nem érdemli meg hogy Katie tudjon róla...soha nem is érdemelte meg őt. Kezem a hasamra simítom és mosolyogva figyelem a fákat amik mellett elhaladunk, végre úgy érzem hogy minden rendben van. Boldog vagyok és bár a szüleim soha nem fogadtak el...már van saját családom. Harry szerint a szüleim veszítettek, nem én...de néha még eszembe jutnak és hiányoznak is. Ha jobban belegondolok tőlük is akkor szakadtam el amikor Markot megismertem. Az életemben minden rosszat Marknak köszönhetek, még sem bánom hogy így alakult mert egy jó dolgot azért kaptam tőle...és ő Katie. És ha nem történt volna meg velem mindaz ami akkor most talán Harryt sem ismerném és ez a gondolat elborzaszt, így ha azt kérdezné valaki hogy megbántam e valamit az életemben, akkor nyugodt szívvel őszintén mondhatnám hogy nem...nem bántam meg semmit...és soha nem is fogok megbánni semmit mert az életem most tökéletes...

 Öt évvel később....

Az élet gyakran állít akadályokat az ember elé. Engem is folyton folyvást tesztelt, s nem egyszer hittem azt, hogy ez az egész egyszerűen túl sok nekem. A szüleimtől való elszakadás, az hogy fiatalon...túl fiatalon lettem anya amire nem voltam felkészülve és segítségem sem volt két legjobb barátnőmön Karenen és Olivian kívül. Tizennyolc évesen ott álltam az ajtójukban terhesen és elhagyva, ha akkor ők nem állnak mellém, lehet hogy ma nem tartanék itt. Ezért életem végéig hálás leszek. Tartották bennem a lelket Markal való kapcsolatom alatt ami szintén gyötrelmes volt. Így vissza gondolva annyi mindent éltem már át és még csak huszonkilenc éves vagyok. Még sem lehet okom panaszra mert életem elmúlt öt éve már egészen más volt...hála Harrynek. A vele való kapcsolatom, visszatekintve a kezdetekre... finoman szólva is hihetetlen. Hét éve ismerem őt de hosszú idő kellett ahhoz hogy szerelmes legyek. Mostanra viszont boldog házzaságban élünk és három gyermek büszke szüleiként éljük az életünket. Katie már tizenegy éves, lassan kamasz korba lép amitől Harry jobban tart mint én...mindig megmosolyogtat hogy már most félti őt az udvarlóktól, hiába mondom neki hogy annak még nem jött el az ideje és ráér még emiatt aggódni. A kisfiúnk James öt éves. Katie kívánsága végül teljesült azzal hogy kisöccse született aminek örült is és két éve ismét egy kisfiúval bővült a családunk aki a Daniel nevet kapta. - Sel! - hallom a nevem a már jól ismert mély hangtól. - Hm? - fordulok az ajtó felé ahol Harry áll. - Minden rendben? - kérdezi aggódva és közeledik felém. - Igen. - bólogatok zavartan. - Csak elgondolkodtam. - teszem hozzá halkan. - Aggaszt valami? - hátulról ölel át és egy lágy csókot hint a vállamra. - Nem, csak a múltunk jár az eszemben...annyi minden történt velünk. - sóhajtok fel. - Ne kínozd magad a rossz emlékekkel. Most már minden rendben. Az az élet a múltunk, a jelenünk pedig csodálatos. Vagy te nem így gondolod? - kérdőn néz rám. - Nem vagy már boldog? - kérdezi és látom rajta hogy őszintén tart a válaszomtól. - De boldog vagyok Harry. - megfordulok az ölelésében és úgy nézek fel rá. - Csak néha jól esik felidézni a múltat, hogy jobban tudjuk értékelni a jelent. - suttogom. - Utálom amikor depis vagy. - sóhajt fel mire én elnevetem magam. - Nem vagyok depis. - jelentem ki határozottan. - Akkor a gyerekek hiányoznak? - kérdezi lágy hangon. Margaret egy hete vitte el őket nyaralni magához, ahogy azt minden nyáron teszi. Élvezi hogy nagymama és aktívan jelen is van az életünkben ami hatalmas segítség és persze a gyerekek is imádják őt. - Harry komolyan semmi bajom. - nevetek ismét. Szeretem hogy ennyire figyel rám, de néha már túlzásokba esik. - Szeretlek. - egy csókot lopok tőle miközben megfogom a kezét és az ágyunkhoz húzom. - Használjuk ki hogy miénk a ház. - az ágyra dőlök és őt is húzom magammal. - Felhívás keringőre? - kacsint rám de közben a keze máris felfedező útra indul a testemen. - Határozottan az Mr. Styles. - kacéran harapok alsó ajkamba. - Én is harapnám. - hajol le hozzám és szerelmesen csókol meg. Tényleg távolinak tűnik már az a Harry aki volt...most már annyival másabb. Mintha a régi, hatalom mániás, erőszakos, kegyetlen Harry csak egy rémálom lett volna. - De csak óvatosan. - szólalok meg ismét mire Harry felemelkedik és a szemembe néz, a tekintete értetlenséget tükröz. - Mindig óvatos vagyok. - jegyzi meg gyanakvóan. - Most még gyengédebbnek kell lenned. - próbálom rávezetni arra amit mondani akarok. - Nem értelek, Sel. Beszélj érthetően. - lágy csókokat hint a nyakam vonalára. - Terhes vagyok Harry. - mondom ki végül egyszerűen. Harry lélegzete elakad és ismét rám emeli a tekintetét. - Te akartál nagy családot. - mondom halkan amikor másodpercekig csak némán figyel. - És most úgy érzem boldogabb már nem is lehetek. - mosolyodik el és újra megcsókol. - Te vagy a tökéletes nő, az első percben tudtam amikor megláttalak, tudtam hogy nekem csak te kellesz. Szeretlek. - szerelmet vall újra és újra ahogy én is...vele és a gyerekeinkkel teljes az életem...teljes és boldog....

29. Rész: Let's Hurt Tonight

Zene: Birdy - Skinny Love

~ Selena Rose Moreno ~

Lassan térek magamhoz és a kezemmel a fejemhez nyúlok ami hasogat a fájdalomtól, az ujjaimon a vérem nyomot hagy...majd bevillan hogy mi is történt. A kocsiban Mark ütött le amikor ki akartam ugrani a mozgó járműből. Most pedig egy sötét elhagyatott helyen vagyok, ahogy körbe nézek rá kell jönnöm hogy egyedül vagyok, talán az isten háta mögött. Hideg van és félelem járja át egész testemet. Sírás folytogat, a levegőt kapkodom és hazudnék ha azt mondanám hogy nem tartok a haláltól. Markot ismerve az is csoda hogy még életben vagyok, Ephramot viszont nem ismerem annyira, talán Harry ellen akar felhasználni. Nem tudom miért raboltak el, Harry irántam való érzéseiben még én sem vagyok biztos akkor ők hogyan is gondolhatják hogy érdekelni fogja ha történik velem valami. - Felébredtél? - Mark lép be az ajtón és felránt a földről. Erősen szorítja a kezem, tudja hogy ha esélyt ad akkor menekülni fogok, de tesz róla hogy ne tudjak elfutni. - Miért hoztatok ide? - kérdezem gyenge hangon. - Hogy ide csaljuk Harryt. - meglepően könnyedén felel. - Nem fog ide jönni, tudja hogy csapda. - nézek rá gúnyosan. - Harry okosabb mint ti. - teszem hozzá komolyan. Nevetséges hogy ennyire hülyének nézik őt. - El fog jönni. - Mark ellenkezik a szavaimmal. - Miért tenné? - sóhajtok fel de a fejem még mindig fáj és szédülök, Mark ütése korábban valószínüleg erősebb volt mint kellett volna. - Érted el fog jönni, te ostoba. - Mark rángatni kezd ki a sötét kis szobából egy másik helységbe ami szintén üres de valamivel világosabb és bútorok is vannak. A kanapéra lök és én felszisszenek a fájdalmas érkezésnek köszönhetően. - Nem fog. - csóválom a fejem, az igazság az hogy szeretném ha Harry megmentene és szeretnék hinni abban hogy így lesz, ugyanakkor azt sem akarom hogy miattam sétáljon bele a neki állított csapdába. - De igen. Elég ostoba hozzá hogy ide jöjjön mert te itt vagy. És ha ide ér, nem kis meglepetés fogja majd várni. - mocskos, fanyar vigyorra húzódik a szája. A gondolataim cikázni kezdenek, míg Markra meredek, s a rossz érzés ismételten teljesen átjárja a testemet. A szívem fájdalmasan kezd sajogni, míg a levegőt kapkodni kezdem. Zúg a fejem és magamat hibáztatom a tehetetlenségem miatt. Nem akarom hogy Harry ide jöjjön, tudván hogy itt a halál várja. - De amíg ide ér...mi elszórakozunk. - nevet fel és én rögtön tudom hogy mire célozgat. - Használjuk ki ezt a kis időt amíg kettesben vagyunk a régi szép idők emlékeire. - közeledni kezd felém én viszont a kanapé másik oldala felé kezdek mászni. - Ne érj hozzám. - mondom de inkább hangzik a számból szánalmas suttogásnak. Elborzaszt a gondolat hogy mit tehet velem, emlékszem rá hogy amikor még én bolond vele voltam, milyen is volt. - Ne menekülj. - parancsol rám. - Mark, hagyj. - követelem már sírva. - Fogd be a szád vagy én fogom be. - emeli meg a hangját és sikeresen elér. Egyik kezével a hajamba markol és úgy húz magához. Próbálok ellenkezni de az erőm eltörpül az övé mellett. Erőszakosan csókol meg miközben eltépi a blúzom. - Harry beleőrül ha megtudja azt amit most tenni fogok veled. - nevet fel és visszalök a kanapéra és fölém mászik. - Ne! - sikítok fel de ő egy pofonnal azonnal belém folytja a szót. - Légy engedelmes mint régen. - végig simít az arcomon, ott ahol az imént megütött. - Soha. - ellenkezek és harcolok ellene. Minden erőmmel azon vagyok hogy eltaszítsam magamtól. - Mark! - süvít a levegőbe hirtelen egy erős hang. Ephram hangja. - Engedd el. - parancsol Markra aki teszi is amit mond. Megkönnyebbülök hogy Ephram időben érkezett és nem hagyta hogy Mark olyat tegyen amit én egyáltalán nem akartam. Ahogy Mark feláll én felülök és összehúzom magam előtt a blúzom maradványait. - Csak játszottam vele. - Mark kezd el szabadkozni a főnökének. - Azt hittem hogy...- folytatná de Ephram félbeszakítja. - Nem érdekel mit hittél. Nem nyúlhatsz hozzá. Menj ki és fogadd Harryt ha megérkezik. - Ephram kizavarja és én nagyot sóhajtok. - Miért hoztatok ide? - szólalok meg amikor ketten maradunk. - Pontosan tudod hogy mi fog ma itt történni szépségem. Harrynek eljött a nap amikor trónfosztott lesz és persze halott. - mosolyodik el diadalittasan. - Miért csinálod ezt? - zokogok fel. Még a gondolat is elborzaszt hogy Harrynek baja eshet. - Mert ezt érdemli. - kiált fel. - Apánk őt elfogadta, míg engem el sem ismert. Aztán ő lett a szervezet feje és mit tett? Elárult mindenkit. - kezd el beszélni. - Nem ő tehet róla hogy az apátok téged nem fogadott el fiaként. - kelek Harry védelmére. - Mindent ő kapott amit nekem kellett volna. - Ephram hajthatatlan. - Saját kezemmel ölöm meg. - jelenti ki határozottan. - De ne aggódj. - leül mellém. - Téged nem bántalak. - kezét a combomra simítja. - Esélyt kapsz hogy rendbe hozd a hibáidat. Ha úgy döntesz a királynőmmé teszlek. - mondja miközben a szemembe néz. - Tessék? - hitetlenkedve kiáltok fel és a kezét lelököm magamról. - Beteg vagy ha azt hiszed hogy elárulom Harryt. Szeretem őt és mindig is szeretni fogom. - jelentem ki határozottan. - Akkor te egy igazán ostoba nő vagy. - haragosan pillant rám. - De talán ha úgy teszek ahogy ő és kényszerítelek egy nap majd engem is megszeretsz. - vonja meg a vállát. - Miért én? - kérdezem elhaló hangon, mert felfoghatatlan hogy miért akar engem. - Vonzó vagy és van benned valami ami miatt úgy érzem meg kell kapjalak. És persze mert minden ami valaha Harryé volt, az enyém lesz. Beleértve téged is. - úgy beszél mint egy őrült és csak most jövök rá hogy valóban az is. Teljesen a rögeszméje lett hogy tönkre tegye Harryt és a helyébe lépjen mindenben. - Inkább ölj meg most azonnal. - köpöm felé a szavakat megvetően. - Bátor lány vagy, ez tetszik. - kinevet de mielőtt még újra megszólalhatnék Mark ront be idegesen. - Itt van....Harry itt van. - hadarja levegő után kapkodva. - És te már most összeszartad magad? - Ephram dühösen néz rá. - Nincs egyedül. - közli Mark. - Ugyan, már csak az a négy idiota maradt mellette amióta elterjed az árulásának a híre. - utal Louisra, Liamre, Niallre és Zaynre. - Szólj a többieknek. Intézzék el őket, de Harry az enyém. - adja ki a parancsot magabiztosan. - Zsarukkal jött. - böki ki végül Mark a lényeget ami még engem is megdöbbent. - Az sem érdekel, intézzétek el őket. - üvölti Ephram és látom rajta hogy most elvesztette a nyugalmát. Már koránt sincs erő fölényben. Mark elrohan míg Ephram megragad és magával kezd el rángatni. Szabad kezével előveszi a fegyverét és rám fogja. Ismét félelem fog el de nem magam miatt hanem mert tudom hogy Harry itt van, eljött és veszélyben van. Ephram kilök az ajtón még mindig rám célozva.

- Sel! - hallom meg Harry hangját aki kicsit messzebb tőlem velünk szemben áll egy kisebb csapattal a háta mögött, rendőrök és Louisék veszik körbe felfegyverkezve. - Harry! - ejtem ki a nevét sírva. Hozzá akarok rohanni, de nem tehetem hiszen Ephram szorosan mellettem ál kibiztosított fegyverrel a kezében. - Végre itt vagy öcsikém. - szól Harryhez. - Már nagyon vártunk. - teszi hozzá és közben Mark is megérkezik a szervezet tagjaival. Amerre nézek fegyveres alakokat látok és már most tudom hogy a ma este vérfürdőbe fog torkollani. - Engedd el a feleségem. - Harry határozottan indul meg felénk. - A feleséged előbb lesz özvegy mint azt gondolná ha még egy lépést közelítesz. - Ephram hangjától zeng a tér. Senki nem mer mozdulni, csak Harry közelít tovább. - Harry állj meg. - kérem elhaló hangon, de rám sem hallgat. Hangos lövés süvít a levegőbe, Harry térdre rogy, a combját éri a lövés amit Mark ad le. - Ne! Ne! - sikítok fel  és a tehetetlen dühöm teljesen elvakít, könyököm Ephram gyomrába talál, hirtelen éri a mozdulatom, elejti a fegyverét amit én habozás nélkül veszek magamhoz és egyenesen Markra szegezem. - Tedd le a fegyvert vagy a következő golyót a fejébe kapja. - Mark idegesen néz rám miközben Harryre céloz. Farkasszemet nézek a lányom apjával...felrémlik minden amit velem tett és az hogy Katiet is elárulta amikor eladta őt a szüleimnek. Mark nem érdemel bocsánatot, nem érezhetek bűntudatot iránta, annyiszor bántott, oly sok fájdalmat kaptam tőle. És most Harryt készül megölni. Most az egyszer nem lehetek jó szívű...vele nem. Győzködöm magam majd az ujjam megmozdul és meghúzom a ravaszt. Mark holtan esik össze és én térdre esek...a feszültség, a tettem súlya földre kényszerít. Egy pillanatra mindenki csendben áll, Harry egyenesen a szemembe néz, amiben valami megmagyarázhatatlant tudok leolvasni...félelmet talán...aggódást...értem aggódik. Ő még mindig térdel de én lassan felállok, a fegyvert ledobom és Harryhez indulok de mielőtt oda érnék újabb lövések dördülnek, a szervezet a rendőrök ellen. A zűrzavarban nem látom Ephramot, csak próbálok eljutni Harryig. - Sel! - hallom a hangját, még a minket körül vevő lövések és kiabálások egyveleget alkotó zajában is. Megzavarnak a hangok és amikor ismét Harry felé pillantok látom ahogy ő még mindig térdel, de ezúttal már Ephram áll közvetlenül előtte egy fegyverrel a kezében. Futni kezdek, nem törődve semmivel és amikor Ephram meghúzza a ravaszt Harry elé vetem magam. Égető fájdalom hasít belém, felkiáltok és érzem ahogy a meleg vérem elönti a blúzom. - Selena. - Harry üvölti a nevem aztán ujabb lövés és érzékelem ahogy Ephram összeesik. - Sel. Kicsim. Minden rendben lesz. - Harry von magához. Én azonban nem érzem hogy így lenne. Az erőm, az élet...lassan mintha elhagyná a testem. - Harry. - nyögöm ki nehezen a nevét. - Maradj velem. Ne add fel. - próbál ébren tartani. - Nem teheted ezt velem Sel. Szeretlek. - mondja már könnyes tekintettel nézve rám. Halványan elmosolyodom....kimondta végre hogy szeret....bárcsak előbb tette volna. Bárcsak lenne még időnk együtt...fázok, reszketek....aztán minden elsötétül...

28. Rész: Áruló

" Say you love me to my face

I need it more than your embrace

Just say you want me, that's all it takes "

~ Selena Rose Moreno ~

Az éjszaka közepén felriadok. Hirtelen, kapkodó lélegzettel ülök fel és nézek körül. A szobát sötétség borítja. Csupán a hold ragyogó fénye tölti be a helységet. Szívem ezerszer gyorsabban dobog a megszokottnál. Úgy érzem muszáj kiszabadulnom a környezetemből, a fejemben ezernyi gondolat cikázik és úgy érzem magam mintha be lennék zárva. Azt hiszem ezt nevezik pánik rohamnak. Izzadt testemet kiszabadítom a takaró fogságából és a fürdőbe osonok majd becsukom magam mögött az ajtót hogy Harryt ne ébresszem fel. Megszabadulok a ruháimtól és a zuhanyzóba lépek ahol csak a hideg vizet eresztem magamra. Felszisszenek a hirtelen fagyos érzéstől, de ugyanakkor jól is esik. A testem szinte ég  és képtelen vagyok megnyugodni. Azok után hogy ma találkoztunk Markal...egy nyugodt percem sincs. Újra és újra peregnek le a szemem előtt azok a pillanatok amikor ott állt és olyan közel volt Katiehez...veszélyben volt a kislányom és tudom hogy ha akartam volna sem tudtam volna mit tenni. Mark alapból is egy veszélyes férfi de most hogy tudom Ephramal szövetkezett, még inkább van okom aggódni. És már nem csak Katie miatt hanem Harryért is. Félek, félek hogy elveszítem, azt pedig már nem bírnám ki. Olyan szerelmet érzek iránta ami egy életre szól, mind halálig. Csak állok a hideg víz alatt, homlokomat a hűvös csempézett falnak döntöm és a feszültség úrrá lesz rajtam ami halk zokogásban tör ki belőlem. Nem tudok mit kezdeni az érzésekkel amik kavarognak bennem. - Sel! - halk suttogás tölti be a kabint majd érzem ahogy Harry két keze hátulról átölel. - Mi a baj? - kérdezi miközben hátam a meztelen mellkasának simul. Egyik kezével a csaphoz nyúl és egy kicsit melegít a víz hőmérsékletén. - Semmi. - lassan fordulok vele szembe. Őt sem takarja ruha így szabad rálátást kapok meztelen testére. - Miért sírsz? - vizes keze végig simít az arcomon. - Félek. - vallom be őszintén. - Megvédelek Sel és Katiet is. - ígéri lágy hangon, a kedvessége meglep, még soha nem volt velem ennyire gyengéd. - És téged? Téged ki fog megvédeni? - kérdezem zaklatottan. Meglepetten néz le rám. - Komolyan miattam aggódsz? - kérdezi hitetlenkedve. - Féltelek Harry. Hát nem érted? Szeretlek. - zokogok fel ismét. Ő sosem mondta hogy szeret engem, soha egy szóval sem, de nekem nem esik nehezemre a tudtára adni újra és újra hogy mit is érzek iránta. - Nem lesz bajom. Nem kell értem aggódnod. - magához ölel és én szorosan húzom magamhoz. Képtelen vagyok már nélküle elképzelni az életem. Nekem szükségem van rá. - Könnyű azt mondani. - sóhajtok fel majd elzárom a csapot és a kabinból kilépve egy törölközőt tekerek a testem köré és Harry is így tesz. - Bízz bennem bébi. - elém lép és két keze közé fogja az arcom. - Rendben. - bólintok rá végül, de még egyáltalán nem nyugodtam meg. Talán soha nem is fogok amíg Mark és Ephram kézre nem kerül. - Gyere feküdjünk vissza. Reggel elviszem én Katiet az oviba, te pedig pihenj. - megfogja a kezem és a szobába húz ahol az ágy mellett ledobja a törölközőjét a földre és úgy fekszik az ágyba, a példáját pedig én is követem, meleg van ezért ebben a hőségben jól esik a meztelenség. - Mindent elintézek. Te ne aggódj semmiért. - magához von és megcsókol. - Csak vigyázz magadra. - suttogom. - Oké. - neveti el magát. - Most mi olyan vicces? - kérdezem értetlenül. - Semmi, semmi! Csak még mindig furcsa nekem hogy ennyire aggódsz értem miközben alig pár hete még a pokolra kívántál. - mondja komolyan. - Kételkedsz az érzéseimben. - jelentem ki dünnyögve. - Nem! - fölém hajol és úgy néz le rám. - Csak számomra érthetetlen hogy mitől változott meg minden kettőnk között. - mosolyodik el halványan. - Nem számít az hogy mitől változott meg a lényeg hogy megváltozott. - átkarolom a nyakát és egy csókra húzom magamhoz amit viszonoz és el is mélyít. Titkon vágyom rá hogy azt mondja hogy szeret, hogy tudjam hogy valóban így van, de nem mondja, én pedig nem erőltetem...
Reggel fáradtan ébredek és egyedül. Csak egy cetli van a mellettem lévő párnán, Harry hagyta itt. Csak annyit ír hogy Katiet elvitte az oviba aztán beugrik a klubba. Rám Niall vigyáz, ő pedig siet haza. Még erre a nyamvadt papírra sem volt képes azt írni hogy szeret...kész őrület hogy még mindig erre várok...hogy azt mondja szeret és örökké szeretni is fog...Térj magadhoz Selena! Ez nem egy kibaszott tündérmese. Figyelmeztetem magam miközben kimászok az ágyból és egy gyors zuhany után fel is öltözök. Azonban amikor éppen a lépcsőn haladok lefelé furcsa zajokat hallok. - Van itt valaki? - szólalok meg de nem felel senki. - Hahó? Niall, te vagy az? - haladok a konyha felé majd hirtelen egy lövés hangos zaja tölti be a házat amire megugrok és remegve nézek körbe de nem látok senkit. - Niall? - kiáltom a fiú nevét hangosan mert tudom hogy csak ő van itt velem a házban. - Ő már nem segíthet. - ismerős hang szólal meg amihez rövidesen egy ismerős arc is társul. - Igor. - nagyot nyelek ahogy az a férfi áll előttem akitől mindig is féltem. Van benne valami ami miatt kiráz a hideg és nem a jó értelemben. Egy fegyvert tart a kezében de nem fogja rám. - Hol van Niall? - kérdezem miközben folyamatosan hátrálok ahogy ő felém közeledik. - Félholtan hever a nappalitokban. - nevet fel.

- Azt hittem hogy Harry a barátod. - utalok arra hogy betört ide és lelőtte Niallt, abba meg bele sem merek gondolni hogy velem mit tervez. - Az apja is a barátom volt még sem esett nehezemre elárulni. - mondja könnyedén. - Te dobtad fel Harry apját a zsaruknak? - kérdezek vissza elszörnyedve. - Megakartam szabadulni tőle és tudtam hogy ha börtönbe kerül akkor a szervezet maga fogja elhallgattatni mielőtt még köphetne a nyomozóknak. Ez volt a legegyszerűbb megoldás. - vonja meg a vállát mintha nem éppen egy életről beszélne. - Ha ezt Harry tudná, te már halott ember lennél. - közlöm vele közömbösen. Jelenleg azt sem bánnám ha Igor halott lenne. - Harry megfizet mindenért. - üvölt hirtelen Igor, szinte forr benne a düh. - Tudtam hogy áruló van közöttünk, de hogy pont ő....a vezetőnk. Álmomban sem gondoltam. - magából kikelve kiabál de én semmit nem értek. - Miről beszélsz? Harry nem áruló. - rázom a fejem. - Emlékszel az esküvőtökre? - lépked felém lassan. - Igen. - nyelek nagyot és ismét hátrálni kezdek. - Mit mondtam hogyan lehet kijutni a szervezetből? - kérdezi és a fegyvert rám fogja. - Hullazsákban. - adom meg neki a választ. - Igen, de Harry túl járt az eszünkön. Mert hogy nincs miből kijutni ha nincs szervezet. Az a rohadék szövetkezett a zsarukkal. Feldobott minket hogy a saját bőrét mentse. - Igor egyre ingerültebb és a fegyver el is sül a levegőben, de csak a falat találja el. - Harry ezt nem tenné. - könnyek szöknek a szemembe, remeg minden porcikám, a félelem uralja egész testemet. - Így áll bosszút az apjáért. - üvölti már egészen közel hozzám. Összeáll a kép a fejemben, Harry lett a szervezet vezetője azok után hogy az apja meghalt a börtönben, de az apját a saját szervezete ölette meg hogy ők ne bukjanak el mindent. Harry bosszút áll...hát ezért volt minden. Harry sosem akarta ezt...ő csak az apjáért fizet meg. - Mindig tudtam hogy Ephram kell vezetőnek. - Igor egyre gyorsabban közeledik felém én viszont futni kezdek a nappali felé. - Nem öllek meg te ribanc. A férjed már nincs képben, az enyém leszel és ő megtudja majd még a halála előtt. - követ engem és lövöldözni kezd de csak a levegőbe. Olyan gyorsan rohanok ahogy még soha és a nappaliba érve észreveszem Niallt a földön, eszméletlen de még lélegzik. Pillanatok alatt veszem magamhoz a fegyverét és amikor Igor utol ér én felé szegezem a fegyvert. - Állj meg vagy meghúzom a ravaszt. - kiabálok rá. - Azt sem tudod hogyan kell használni. - nevet ki. - A legjobb barátnőm megtanított rá. - kibiztosítom a pisztolyt ahogy még Olivia tanította nekem, őt pedig még az apja aki katona volt. Igor arcáról lehervad a mosoly. - Tedd le a fegyvert. - követelem de ő nem mozdul. - Tedd le! - üvöltöm majd meghúzom a ravaszt és eltalálom Igor térdét így földre esik, keservesen felkiált és a kezéből kiesik a fegyvere a következő pillanatban viszont újabb lövés dördül el, ez azonban nem az én pisztolyomból....Igor holtan esik össze. Sikítva emelem a tekintetem a lövés irányába, az ajtó felé ahol Harry áll. - Jól vagy? - kérdezi fájdalmas képet vágva. - Kibaszottul nem vagyok jól. - rázom meg a fejem és a földre dobom a fegyverem. - Hívj mentőt. Niall nincs jól. - mondom halkan. - Intézem. - bólint majd a telefonját magához veszi. Én még mindig remegve tántorgok vissza a konyhába egy pohár vízért, így Harryt magára hagyva. - Ügyes kislány vagy...de velem már nem bánsz el ilyen könnyen. - hallom meg Mark hangját. De mielőtt bármit mondhatnék elkap és egyik kezét a számra tapasztja majd a hátsó kijárat felé kezd el rángatni. Erőtlen vagyok az előbbiek után így könnyen megy neki. De a házból kiérve már minden parányi erőmmel azon vagyok hogy kiszabadítsam magam. - Ne! - sikítok már az udvaron. - Harry, segíts. - kiabálok de Mark belök az egyik kocsiba ahol Ephram vár már. - Jó újra látni szépségem. - mosolyog rám, majd Mark indít és elhajt, az autóban hátra pillantok és még látom ahogy Harry rohan ki a házból....esélytelenül....

27. Rész: Üdvözlet

 Zene: Ben Platt - Run Away

Három héttel később...

~ Selena Rose Moreno ~

A kezeim teljesen elterülnek az ágy egész felületén. Mellettem a lepedő anyaga hideg, gyűrött, a testem fáradt és melegem is van. Lassan a hátamra fordulok, a hajamat igyekszem úgy összesíteni, hogy ne melegítsen még jobban. A hálóban még sötét van, csukott szemekkel is érzékelem bár abban biztos vagyok, hogy kialudni sikerült magam, így már talán a delet is elütötte az óra mutatója. Lassan pislogni kezdek s látom, hogy a sötétítőn keresztül minimális fény szűrődik a szobába. Kezem az éjjeliszekrényen kezd kutakodni, a telefonomat magam elé emelem, ám ahogyan felvillan a fényét le is veszem, mert bántja a szemem a hirtelen világosság. A megérzésem helyesnek bizonyosul, elmúlt dél, így erőt véve magamon kimászok az ágyból. A fürdőszobában egy gyors zuhanyt veszek. Nem sokat vesződök a dologgal, ahogy a hajammal sem, amit csak laza kontyba fogok. Túlságosan is nagy csend uralkodik a házban, legalábbis lentről sem hallok semmilyen hangzavart, beszédet és ez gyanús tekintve hogy Katie már egy hete itthon van. A gardróbban egyik lábamról a másikra billenek, míg a vállfákat tologatom jobbra és balra. Nehezen választok, még ha ismerem is minden ruhadarabomat. Végül a polcos részhez lépek, amiről leveszek egy farmer rövidnadrágot és egy fehér felsőt. Még egyik sem volt rajtam, ezért itt a megfelelő alkalom hogy sportosan laza megjelenést kölcsönözzenek számomra. Magamra rángatom a ruhákat majd a szobából kilépve a lépcsőket gyorsan veszem, hogy mielőbb leérjek. Még mindig nem hallok hangokat, bármennyire is fülelek. Már a nappaliban forgolódok amikor meglátom, hogy Katie és Harry a kertben vannak. A medence szélén két napozó ágyat foglalnak el és valamiről lelkesen beszélgetnek. Halkan ki osonok kihasználva hogy nekem háttal vannak és hallgatózni kezdek. - Mond csak mit terveztél mára hercegnő? - Harry teszi fel a kérdést a lányomnak. - Ma szabadnapot veszek ki. - Katie felsóhajt és eldől a napozóágyon, abban a korban van hogy a felnőtteket próbálja utánozni, ahogy most is. Elmosolyodom de nem fedem még fel magam előttük. - Csak ugyan? - Harry nevet fel. - Egy kis vásárláshoz sincs kedved? - kérdezi amire Katie felkapja a fejét. - Hát kellene pár új ruci. - továbbra is úgy beszél mint a felnőttek, pedig még csak hat éves lesz. - Akkor ma nagy bevásárlást tartunk. Rendben? - kacsint rá Harry mire Katie boldogan felnevet. - Anyu is jöhet? - kérdez vissza. - Anyu nélkül nem is mennék. - Harry helyeslően bólogat. Imádom ahogy Katievel bánik és most már velem is. Bár még mindig nem mutatja kis teljesen az érzéseit és még a szeretlek szó sem hagyta el a száját, de talán majd egyszer képes lesz kimondani. - Aztán meghívsz egy sütire is? - Katie átül Harry mellé. - De csak egy közös ebéd után. - Harry alkudozik vele. - Oké. - Katie rá bólint majd eldől Harry mellett és átöleli a nyakát. - Szeretlek apuci. - suttogja mintha titok lenne. Harry először nem felel, tudom hogy ez érzékenyen érinti őt, ki ne hatódna meg egy ilyen mondaton. - Én is téged hercegnő. - mondja ki végül ami melegséggel tölti el a szívem. Legalább Katie képes volt kihozni Harryből ezt az énjét. Harry jó apa, ezt eddig is tudtam de nap mint nap meg is erősíti ezt a hitem amikor Katievel látom. - Jó reggelt. - mosolyogva sétálok hozzájuk. - Már délután van. De neked is. - Harry nevet fel rám a napozóról. - Anya felébredt, most már mehetünk vásárolni. - Katie felpattan és olyan lelkesen rohan a házba mintha késésben lenne. - Felkelthettél volna. - ülök le Harry mellé. - Kipihented magad? - kérdezi miközben felül és a nyakamba csókol. - Igen. - hebegem zavartan. - Az éjszakánk hosszú volt, kifáradtál, ezért hagytalak aludni. - keze a rövidnadrágomnak köszönhetően szabadon siklik végig fedetlen combomon. - Te fárasztottál ki. - mosolyodok el az éjszaka emlékeit felidézve. Mostanában nem igazán tudunk betelni egymással, vagyis Harry eddig is igényt tartott a szexre, de számomra ez teljesen új hiszen még csak alig egy hónapja kezdtem el igazán élvezni az életem mellette. - Tudom, bébi. - szájon csókol majd hirtelen fel áll és a házba indul. - Gyere. A hercegnő nem tűri ha megváratjuk. - szól vissza nevetve, ezzel Katiere célozva. - Igaz. - helyeslően bólogatok és követem a példáját. - Katie kicsim, elkészültél? - sietek a lányomhoz aki már a mi szobánkban nézegeti magát a teljes alakos fali tükörben. - Csini vagyok? - kérdezi mosolyogva. - Te jó ég Katie. - döbbenten nézek rá. A száján és az arcán a vörös rúzsom által húzott vonlak virítanak míg szemeit és a homlokát is sikerült fekete szemfestékkel kifestenie. - Olyan vagyok mint te? - kérdezi csillogó tekintettel. - Te sokkal szebb vagy szívem, smink nélkül is. - mondom szeretettel miközben letérdelek elé és az asztalomról egy nedves smink lemosó kendő segítségével kezdem lemosni róla a festéket. - Ne mosd le. - löki el a kezem. - Nem jöhetsz így Katie. - szólok rá. - De, igen. - durcásan néz rám. - Ha nem moshatom le az arcod akkor nem megyünk sehová. - próbálok vele szigurú lenni, de nehezen megy ha egyszer ennyire elbűvölő és ennyire akar hasonlítani rám. - Jó. - könnyes tekintettel bólint rá és én bár mennyire is sajnálom őt, megtisztítom az arcát. - Most jó. - puszit nyomok az arcára, felnevet és lerohan a lépcsőn. - Katie! - sietek utána de mire leérek már Harry ölében találom. - Induljunk. - szólal meg Harry majd miután kocsiba szállunk indulunk is a belvárosba. Csak fél óra az út, ami jó hangulatban telik. A rádióból zene szól, Katie pedig énekel mintha ismerné a szöveget. - Megérkeztünk. - Harry leparkol és kiszállunk. Jó érzés kicsit hármasban lenni, szerencsére most Harry egyik embere sincs velünk. Most úgy érzem mintha egy teljesen normális család lennénk. A gondolataimból Harry telefonjának csörgése zökkent ki, a tekintetem pedig a férjemre vezetem. - Ez fel kell vennem bébi. Egy perc az egész. - néz rám majd félre vonul néhány métert így nem hallom kivel beszél. - Anyuci. - Katie vonja magára a figyelmem.

- Tessék, drágám? - mosolygok rá. - Kaphatok egy napszemcsit is? - kérdezi édesen miközben megszerzi az enyémet és felteszi magára. - Persze hogy kaphatsz. - nevetek fel. - De ez kicsit nagy rád. - veszem le róla a fekete napszemüveget. - Milyen szép látvány. - egy régi, ismerős hang szólal meg mellettünk és én máris idegesen kapom a tekintetem a férfira akit tiszta szívemből gyűlölök. - Mark. - ejtem ki ijedten a nevét. Már több mint egy éve nem láttam és ha őszinte akarok lenni nem is hiányzott. Harry irányába nézek de háttal áll nekünk, jóval messzebb mint kellene így nem vesz észre. - Ki ez a bácsi? - kérdezi Katie. - Az apád vagyok. - Mark felel neki. - Nem! Az én apukám ott van. - Katie Harry felé mutat apró kezeivel. - Az ott nem az apád. Én vagyok az. - Mark dühösen szól a lányomra és felé nyúl de én nem hagyom, hogy hozzá érjen egy mozdulattal lépek Katie és Mark közé ezzel elrejtve a már síró lányomat. - Hagyj békén minket. - mondom komolyan. - Nocsak de nagy szád lett. Régen könyörögtél hogy veletek legyek, hogy Katie apjaként legyek jelen az életetekben. Hát itt vagyok. - vigyorog. - Eladtad őt a szüleimnek. Minden vagy csak apa nem. - sziszegem a szavakat. - Ha tetszik ha nem, én vagyok Katie apja és nem hagyom hogy úgy nőljön fel hogy azt a szemétládát tekinti apjának. - utal Harryre. - Harry mindent megad neki amit te soha. - kelek a férjem védelmére. - És neked? - közelebb lép hozzám miközben én Katiet még inkább magam mögé rejtem. - Nekem is. - bólintok. - Igazán? - megragadja a karom, erősen. Fáj ahogy szorít és fel is szisszenek. - Engedd el anyut. - Katie kicsi keze ökölbe szorul és Mark lábába rúg aztán sírva szalad Harry felé. - Katie! - kiáltok utána, az út felé szalad ahol az autósok száguldoznak. A szívem a torkomban dobog. Belehalok ha történik vele valami. - Katie állj meg! - kiabálom és ezt már Harry is észre veszi. Egy pillanat alatt mozdul és Katieért rohan mielőtt az útra lépne. Az ölébe kapja és látom ahogy Katie zokogva öleli át Harry nyakát. Megkönnyebbülök hogy a lányom biztonságos kezekben van. - Takarodj a közelünkből. - lököm meg Markot. - Fogalmad sincs hogy ki a férjed. - Mark dühösen beszél hozzám, a szemem sarkából viszont látom hogy Harry felénk tart Katievel a karjában. - Pontosan tudom hogy ki ő. - sóhajtok fel. - Vele együtt fogsz meghalni. - jelenti ki határozottan mire én egy lépést hátrálok tőle. - Mit akarsz a családomtól te senki? - Harry mellém lép. - Gondoltam átadom a bátyád üdvözletét. - Mark felnevet. Harry arcára ugyan úgy ki ül a döbbenet mint az enyémre. - Ephramnak dolgozol? - kérdezem remegő hangon. - Sokkal jobb vezető lesz mint te. - Mark tovább hegeli Harryt de sikertelenül, Harry nyugodt marad, de tudom hogy csak Katie miatt. - Nem most láttatok utoljára. - Mark kegyetlen pillantást vet a hármasunkra majd egyszerűen elsétál. - Ugye te vagy az apukám? - Katie erősen csimpaszkodik Harry nyakába. - Igen, hercegnőm. Én vagyok. És büszke vagyok rád hogy megvédted anyut. - szeretettel öleli magához a kicsit és egy puszit nyom a homlokára. Könnyes tekintettel nézem őket, ahogy Harry pillanatok alatt nyugtatja meg a lányunkat. Most nem beszélünk a történtekről. Katienek ártana és most a legfontosabb az hogy ő megnyugodjon...

26. Rész: Just You and I

 Zene: James Arthur - Stop Asking Me To Come Back

+18

 ~ Selena Rose Moreno ~

A vállamat édes csókok borítják be. Kissé mozgolódni kezdek és még közelebb férkőzök a mögöttem fekvő férfihoz, akinek a karjai szorosan ölelik körbe a derekamat. A trikóm vékony anyaga alá csúsztatja a kezét és a hasamon kis köröket kezd el rajzolgatni. Fenekemhez nyomja az ágyékát, s a nyakamhoz dugja az arcát. Kezemet az övére csúsztatom és egybefonom az ujjainkat. Ajkai ismételten megérintik a nyakam bőrét, mire az én torkom mélyéről egy jóleső nyöszörgés szökik ki. - Jó reggelt. - mormogja a nyakamba a szavakat, én pedig elmosolyodok. - Neked is - hangom nagyon halk. - Ideje lenne felébredni - kezét a lábaim közé csúsztatja, egyenesen a bugyim anyaga alá, mire én felnyögök. - Mennyi idő van? - kérdezem miközben élvezem hogy simogat. - Annyi, hogy még akár kétszer is eljuttathatlak a csúcsra. - vigyorodik el. - Milyen nagy étvágyad lett tegnap óta. - jegyzem meg jókedvűen, hiszen azok után hogy tegnap egymásnak estünk, egészen az éjszakába nyúlóan szeretkeztünk. Teljesen más volt minden mint előtte, leszámítva azt hogy én még mindig nem tudom hogy Harry hogyan is érez irántam. Egy szóval sem mondta hogy szeret, ez aggaszt is de egyenlőre nem teszem szóvá csak élvezem hogy vele lehetek. Mélyről jövő nevetés hagyja el a formás száját, amivel kiszakít a gondolataimból és meg akarom csókolni. - Ma viszont már tényleg be kell mennem a klubba. - közli miközben a simogatása áttér a fenekemre majd fel felé halad a keze. - Nem akarom hogy bemenj. - fordulok el tőle, mert azonnal eszembe jut Nicole aki még mindig ott dolgozik és félek hogy túlságosan is nagy kísértés Harrynek. Ismerem Nicolet, neki nem tudnak ellenállni a férfiak és akit akar azt megszerzi, Harry pedig jó parti a számára így tudom hogy próbálkozna. - Hé! Mi ez a hangulatváltozás? - Harry magához húz és úgy helyezkedik hogy a szemembe nézhessen. - Nicole...- sóhajtok fel. - Engedd már el ezt a témát. Nekem ő nem kell. - nyugodtan beszél de érzem rajta hogy nem igazán akar erről beszélni. - De te neki igen. - felelem. - És kit érdekel hogy mit akar? Ő ott csak egy alkalmazott. - vonja meg a vállát. - Hogy mondhatod ezt? Megfektetted aztán csak lerázod? - hirtelen ülök fel és úgy nézek le a férjemre. - Miért mit kellene tennem? Fektessem meg újra? - kérdez vissza. - Szemét vagy...megint. - jegyzem meg halkan és egyben lemondóan majd próbálok felkelni az ágyból de Harry a derekamnál fogva húz vissza magához. - Mit akarsz Selena? - kérdezi erős hangon. - Rúgd ki. - kérem komolyan, habozás nélkül. - Ő a legjobb ott. A férfiak imádják és van aki csak miatta visszatérő vendég. Nagy hasznom van belőle. Nem rúgom ki. - mond ellent. - Ó szóval ő a legjobb. - ragadom meg a lényeget. - Ne féltékenykedj. Nincs rá okod. Te sokkal jobb vagy. - csóválja a fejét. - Hát köszi...van viszonyítási alapod mint tudjuk. - vetem ismét a szemére burkoltan hogy megcsalt vele. - Ne cseszd fel az agyam. - mérgesen néz rám miközben a hajamba markol de nem fájóan, csak éppen annyira hogy magához húzzon egy csókra. - Nem rúgom ki. Maradjunk ennyiben. Az üzletet bízd rám. - enged el végül én pedig habozás nélkül sietek a fürdőbe ahol gyors mozdulatokkal szabadulok mega ruháimtól és megnyitom a zuhanyt de még nem állok be, hagyom hogy a víz kellően felforrósodjon. Addig visszlépek a tükör elé ahol a hajamat egy laza kontyba fogom össze. - Gyönyörű vagy. - Harry lép mögém és egy lágy csókot hint a vállamra. - Ne próbálj meg hízelegni. - felelem dacosan, most még az sem ejt zavarba hogy teljesen meztelen vagyok. - Nem szokásom hízelegni. - jegyzi meg miközben maga felé fordít és egy könnyű mozdulattal ültet a mosdó szélére. - Mit művelsz? - hitetlenkedve nézek rá. - Ellazítalak. - lábaimat széttárja és be lép közéjük. - Nincs szükségem rá. - próbálok lemászni, ám csípőjét a lábaim közé nyomja. Vállaira teszem a kezeimet, majd a hajába túrok, és erőteljesen meghúzom. Hangosan felnyög és a nyakamba csókol. Azonnal elveszi az eszem és a gondolataim felett átveszi az irányítást az iránta érzett vágyam. Lepillantok az ölemhez és már csak erekcióját látom, amely lassan el is tűnik bennem. Felnyögök és a fejem a vállára ejtem. - A tested elárul. - morogja majd a számhoz hajol és hevesen megcsókol. Nyelve azonnal az enyéméhez simul, s forrón csókol. Csípőjének mozgása ostromló hatással van rám. A feszültség épül bennem és tagadni sem tudnám, hogy imádom minden egyes mozdulatát. Heves mozdulatokat tesz, a combjaimat markolja és a szája már régen a nyakamban van, ahol is elrejti minden mélyről feltörő nyögését. Megremegek az izmaim megfeszülnek körülötte. A beteljesülés után ráérősen húzódik vissza, miközben számra utolsó csókot nyom. - Gyere be velem a klubba, gyorsan elintézem amit kell aztán elviszlek ebédelni. - lesegít a mosdóról és a kellemesen forró zuhany alá von magával. - Oké. - hebegem még az előbbi hatása alatt állva. A tusfürdőt a kezébe veszi és egy keveset nyom a tenyerébe amivel végül egész testemet végig habosítja. Imádom az érzést ahogy hozzám ér. Egy éve még nem gondoltam, sőt még egy hete sem gondoltam volna hogy egy nap ennyire odáig leszek ezért a férfiért. A férjemért. - Sietnünk kell, bébi. - szájon csókol majd ő is gyorsan megmosakodik aztán elzárja a csapot. Én követem a példáját és én is kilépek a tus alól majd gyorsan megtörölközök és a szobába sietek öltözni. Alig húsz perc múlva már a kocsiban ülünk és még ugyan ennyi idő alatt a klubba érünk. A szívem a torkomban dobog ahogy belépünk a helyiségbe. Harry a kezemet fogja és minden szempár ránk szegeződik. Megint csak a dolgozók vannak itt hiszen délelőtt van, a hely még zárva van. - Itt megvárlak. Addig beszélgetek Oliviaval. - mondom Harrynek aki csak bólint és felsiet az irodájába én pedig helyet foglalok a pultnál. - Hát téged is lehet látni. - köszönt mosolyogva egyik legjobb barátnőm Olivia aki időközben az elmúlt egy év alatt Harry egyik emberével, Louisal bonyolódott kapcsolatba, amit nem bánok mert Louis nem olyan rossz srác. - Sziasztok. - mosolygok rá és Justinra aki szintén a pultban áll. - Megbocsátottál neki? - kérdezi a fiú, a múltkorira célozva. - Igen. Minden más lett azóta. - bólogatok. - Hol hagytad a szép fiút? - egy hang üti meg a fülem. Nicole sétál be és bennem azonnal lobban a düh. - Az a szépfiú a főnököd. - vetem oda neki kicsit sem kedvesen. - Elhiheted, hogy igazán a főnököm volt, amikor az irodája asztalára döntött. Uralta a testem. És nem is egyszer. - nevet fel gúnyosan. Nálam pedig elszakad a cérna és felállva egy pofont keverek le neki, mire tovább kezd el beszélni. Még részletesebben, ám ezután befogja, amikor a haját ragadom meg felmászva a pultra és haragos tekintettel okozok neki minél nagyobb fájdalmat. Nem most először balhézok, emlékszem amikor Harry megvette a klubbot aznap Bellaval kerültem hasonló helyzetbe csak ő akkor a lányomat vette a szájára. De annak már több mint egy éve. - Engedj el te ribanc. - sikít Nicole a kezeim között. Aztán két kéz ragadja meg a csípőmet és rángat le a pult tetejéről, amelyre a víz kiborult a dulakodás során. Az ujjaim az engem körülölelő karokba mélyednek, annak reményében, hogy kiszabadulok és megmutathatom Nicolenak, hogy ő itt egy senki. Őt Justin fogja vissza, míg engem Harry. - Többet ne lássalak itt! - üvöltöm Nicolenak miközben Harry az irodája felé kezd el vonszolni. Még mindig szívesen mennék vissza és raknám helyre azt a mocskos szájú szajhát. Harry az irodájába rángat majd az ajtaját becsukja és csak úgy enged el. A táskámat a kanapéra dobja, aztán magához von. - Mi történt? - kérdezi döbbenten. Feldúltan a tincseim közé túrok hogy megigazítsam a hajam s hátrább lépek Harrytől. - Igaz? - emelem fel a hangom miközben kérdőre vonom. - Micsoda? - ráncokba szalad a homloka. - Ne játszd meg magad, Harry! - hevesen reagálok. - Sel, nyugodj meg és ne üvölts. Inkább mond el mi történt? - erős hangon szól már rám. Nehezen viseli el a viselkedésem. Az is csoda hogy eddig higgadt maradt. - Azt mondta, hogy te és ő...- hisztérikusan kezdek el fel alá járkálni. - Hogy ti nem csak egyszer voltatok együtt. - mutatok az iróasztalra és csak most fogom fel hogy hol is vagyok. Az emlékek azonnal rám törnek és sírás fojtogat. - Ez őrültség! - nyugodtan közli és újfent közelebb próbál férkőzni hozzám. - Nem hiszel nekem? - néz rám kérdőn amikor távolodok tőle. - Nehéz elhinnem. Egynek a szemtanúja voltam. - megyek el mellette és a kanapéra ülök. - Be kell látnod, hogy eléggé nevetséges, amit művelsz. A számonkérés és minden szarság. Megmondtam hogy csak egyszeri alkalom volt. - förmed rám, amikor már minden türelmét elveszti. - Akkor miért mondta Nicole? - kérdezem még mindig zaklatottan. Felhorkan és a csörgő telefonját veszi elő a zsebéből. A füléhez emeli és minden gond nélkül válaszol a hívásra. Megkerüli az asztalát, leül a székébe és úgy folytatja a beszélgetést. Feldühít, hogy így semmibe vesz és mindent előrébb helyez az adott beszélgetésünknél. Mellé lépek, a készüléket kiveszem a kezei közül, s megszakítom a vonalat. - Mondd csak, normális vagy? - megragadja a karom és erősen tart.

- Beszélgettünk! - mutatok rá a valóságra. - Ez minden, csak nem beszélgetés - feleli és a combjaimnál fogva az ölébe von, s végül fel is áll és az íróasztalára ültet. - Képes voltál neki esni Nicolenak mert éppen hülyeségeket fecseg rólam neked. - neveti el magát. - Ez kibaszottul nem vicces Harry. - a hangom megremeg, ahogyan a szája a kulcscsontomra tapad és gyengéd csókokkal kezdi elhalmozni, míg a keze fürgén kezdi el kigombolni a felsőm. - Bébi, csak a tied vagyok. Egyszeri botlás volt részemről a múltkori és többet nem ismétlődik meg. - mormogja a bőrömbe. - Nem akarom, engedj. - a mellkasánál fogva igyekszem eltaszítani magamtól. - Miért mondasz ellent mindig? - támaszkodik meg a lábaim mellett és a szemeimbe néz. - Nem mondok mindig nemet, de nézd el nekem hogy nem akarok azon az asztalon veled szexelni ahol még pár napja Nicole tette szét neked a lábait. - kikerülöm őt miközben visszagombolom a ruhám. - Sel, ez most komoly? Ennyi erőből egyszer sem kellett volna hagynod magad az ágyamban. Ott is megfordult jó néhány lány előtted. - közli könnyedén. - Undorító vagy. - mondom ki amit ebben a pillanatban gondolok róla. - Nem lehetne félretenni ezt a gyerekes viselkedést? Felnőttek vagyunk, könyörgöm. - állkapcsa feszes. - Kezd azzal, hogy eltünteted a klubból azt a ribancot! - mutatok az ajtó felé. Komoly tekintettel meredek rá, de nem igazán hatja meg. A hajába túr és a még eddig bent tartott levegőt erőteljesen fújja ki. - Nem rúgom ki. - közli ismét amit már megannyiszor. - Harry rúgd ki vagy elhagylak és nem fogok visszajönni. - fenyegetem meg. - Te is tudod, hogy azt nem fogom hagyni. És ne fenyegess. Nem áll jól neked a kemény szerep. Azt hagyd meg nekem. - gúnyolódik rajtam. - Elegem van ebből az egészből. Teljesen kifordultam magamból, mert te nem tudod elbocsájtani vagy legalább csendre utasítani a szajhádat. - emelem meg ismét a hangom. - Fejezd be! Nem kérheted számon rajtam azt, ami előtted történt, érted? Kibaszottul nem éltem hűséges életet, nem érdekelt egyik nő sem, még arra a kis időre sem, amíg velem voltak. Beléptél az életembe és azóta egyre se néztem rá. Egyszer hibáztam igen, de nekem te kellesz. Fel tudod fogni? - kemény hangon közli miközben közelít felém. Ezúttal nem félek tőle. Valahogy ez a veszekedés most más mint a többi volt. Most úgy érzem egyenrangúak vagyunk. Nem tud elnyomni. - Ne beszélj velem úgy, mintha egy gyerek lennék! - követelem. - Akkor ne is viselkedj úgy! Nem fogom elbocsátani Nicolet, tedd túl magad rajta. - vág vissza. - Cseszd meg! - dühöngve lépek a kanapéhoz, megfogom a táskámat és menni akarok. Mielőbb el akarok tűnni innen, messze menni egy időre elfeledni ezt az egész őrületet ami körbe vesz. Sok ez már nekem. Nem akarom látni Nicolet, Ephramot de még Harryt sem. Mindenkitől mielőbb messze akarok kerülni. - Mit csinálsz? - kérdezi meglepetten. - Elmegyek - fordulok szembe vele. - Fejezd be ezt az őrült viselkedést. Elviszlek ebédelni, megbeszélünk mindent. Rendben? - kérdezi már kissé visszafogottabb hangon. Csak bólintok majd hátat fordítok neki és már ki is lépek az ajtón. Hallom, ahogyan sebes léptekkel indul utánam és tudom, hogy attól tart, hogy újra annak a ribancnak esek. Egybefonja az ujjainkat és úgy vezet le az emeletről. A pult mögött senki nem áll és magamban hálálkodok, hogy nem látom sehol sem Nicolet. A bejárat ajtaját kitárja, előre enged, én pedig egyenesen az autóhoz megyek....

25. Rész: Only Love

Zene: Jordan Smith - Only Love

~ Selena Rose Moreno ~

Megmerevedek ahogy felfogom hogy mit is mondtam az imént. Szinte a csendben hallani lehet a feszült lélegzet vételem és a gyors szívdobbanásaimat, ahogyan némán Harryre meredek. Ő nem szól semmit, most az egyszer sikerült egy szóval elhallgattatnom és vele együtt saját magamat is. Ahogy kimondtam hogy szeretem, elért a felismerés hogy valóban így is van. Felmerülhet benne a kérdés az elmúlt egy évünkre vissza gondolva hogy mit is szerethetek benne, ezen már ebben az alig pár másodpercben én is elgondolkodtam. Annyi mindent tudnék felsorolni ami miatt nem érdemli meg a szerelmemet, annyi mindent tett velem. Kihasznált amikor pénzre volt szükségem, aztán kihasznált amikor elveszítettem Katiet és belekényszerített a házasságunkba, arról nem is beszélve hogy hazudott nekem hiszen csak egy évről volt szó, ami mostanra lejárt de már az esküvőnk napján megtudtam hogy ő bizony nem csak egy évre tervezett velem. Aztán ott van az a rengeteg közös pillanat amikor vagy szóval vagy a tetteivel bántott. Megcsalt és a rám kényszerített terhességem...a baba elvesztése...és még nap estig sorolhatnám mind azt a rosszat amit tőle kaptam. De a helyzet az hogy a mérleg másik oldalán ott vannak a jó dolgok is. Családot teremtett a lányomnak akit elhalmoz minden jóval és sajátjaként neveli. Védelmez és gondoskodik rólunk. Ezt tagadni sem tudnám, de nem is akarom. Látni őt nap mint nap Katievel játszani vagy éppen csak beszélgetni elvezetett odáig hogy megláttam benne a jót. Harry a szíve mélyén igen is jó ember. Fogalmam sincs mi vezette arra hogy bűnöző legyen, nem ismerem a múltját de azt hiszem nem is akarom, hiszen ha ezzé tette őt akkor bizonyára borzalmas élete lehetett. Harry is jobb életet érdemelne. Még ha úgy is tűnik hogy élvezi azt ami és aki, azt hogy egy bűnszövetkezet feje és hogy van hatalma, én akkor is tudom hogy a kemény külső érző lelket takar. Nem lehet máshogy, hiszen amikor Katievel van annyira...más. A gombóc a torkomban ragad és a gyomrom is görcsös fájdalmat bocsát ki a testemre ahogy még mindig mereven állok előtte. Nem tudom hogyan is fog mind erre reagálni. A tenyerem izzadni kezd, melyet le is törlök a ruhám pamut anyagában. A csend fájdalmas egyveleget alkot a félelemmel. Az agyam gyorsan pörög, igyekezek valamit kigondolni, menekülő utat keresni ha esetleg rosszul reagálna, de nem sok esélyt látok arra hogy előle bárhová is elmenekülhetek. Az meg sem fordul a fejemben hogy esetleg ő is azt mondja hogy szeret. Nem ringatom magam hiú ábrándokba. Harry nem az a típus aki kimutatja az érzéseit, ennek köszönhetően pedig abban sem lehetek biztos hogy érez e irántam bármit vagy csak egy eszköz vagyok a számára, egy tárgy ami felett uralkodhat. Magam is tudom hogy a szerelem amit iránta érzek nem egyszerű, az életünk nem egy tündér mese és ő sem a szőke herceg fehér lovon. Naív lennék azt hinni hogy mostantól minden szép és jó lesz. Mert nem. Nem lesz az. Ha jobban belegondolok az is lehet hogy a vallomásommal csak bonyolítottam a helyzetemen. - Sel! - felém nyújtja egyik kezét de engem ez annyira váratlanul ér hogy megugrok és egy lépést hátrálok. - Nem akarlak bántani. - suttogja. Még mindig zavart a tekintete de legalább megszólalt. - Gyere ide. - kéri lágy hangon és én teszem amit mond. - Tegnap még gyűlöltél...és most szerelemről beszélsz. - beszélni kezd miközben két keze közé fogja az arcomat. - Kérlek ne hazudj nekem. Rosszul viselem ha hazudnak. - egyenesen a szemembe néz. - Én nem...hazudok. - felelem. Könnyes tekintetem rá emelem. Fáj hogy azt hiszi hogy hazudok, de meg is tudom érteni mert igaza van. A mai napig csak azt ismételgettem hogy gyűlölöm, mert még magam sem tudtam mit is érzek iránta valójában. - Rendben. Nincs most ehhez türelmem. Be kell mennem a klubba. - kikerül és a szekrényéhez lépve öltözni kezd. Tudom, érzem rajta hogy nem hisz nekem. - Miért kell bemenned? - kérdezem miközben leülök az ágyra. - Nem tűröm a számonkérést. Nem tartozom neked elszámolással arról hogy mit és mikor, hol teszek. Egyébként meg dolgozni. - feleli kemény hangon. - Hát persze. Dolgozni. - jegyzem meg gúnyosan. - Mi ez a hangsúly? - fordul felém. - Bizonyára sürgősen meg kell dolgoznod Nicolet. - mondom ki ami bánt. Azt hiszem a szerelem kezd már is az agyamra menni, sosem voltam féltékeny típus, egészen mostanáig. - Féltékeny vagy? - nevet fel, megvetően. - Azok után hogy lefeküdtél vele? Igen. - bólogatok. - Egyszeri alkalom volt és ne felejtsd el hogy te utasítottál vissza aznap. - vonja meg a vállát. - Igen. És a te utad rögtön az első ribanchoz vezetett. - emelem meg a hangom. - Vigyázz a szádra. - szól rám erős hangon. - Én nem vagyok neked elég? - kérdezem elhaló hangon. - Selena. Kezdek tényleg aggódni érted. Ma úgy viselkedsz mint egy eszelős. - közli a véleményét. - Jó. Tudod mit? Ha te más nőkkel hentereghetsz akkor ideje nekem is keresni valakit magamnak. - mondom dühösen de rögtön meg is bánom amikor Harry szikrákat szóró tekintettel lép elém és a karomat megragadva ránt fel az ágyról. - Eszedbe se jusson. Megölöm őt is és téged is. - sziszegi a szavakat. - Akkor én is öljem meg Nicolet? - kérdezem remegő hangon. - Hagyd már ezt abba. - üvölt rám. 

- Nekem nem kell más nő. Csak te. - teszi hozzá halkabban. - De lefeküdtél vele. - ismét könnyek marják a szemem. - Dühös voltam. Minden nap egy éve arra jövök haza hogy te undorodva nézel rám, megvetsz és számtalanszor adod a tudtomra hogy mennyire gyűlölsz. A visszautasításod már csak megkoronázta az egészet. - beszél ezúttal már higgadtabban. - Már minden megváltozott. - suttogom. - Már nem gyűlöllek. - teszem hozzá. - Valóban? És mind ez egy nap alatt? - kétkedve néz le rám. - Vigyázol rám, mindent megadsz és Katienek is. Ma ahogy megvédtél a szüleimtől...ahogy megmentettél Ephram kezei közül...Harry én...már nem gyűlöllek. - vallom be ismét, de jobbnak látom ha nem mondom ki ismét hogy szeretem. - A tiéd vagyok Harry és már nem csak a testem hanem a szívem is. - sóvárogva nézek ajkaira. Vágyom a csókjára, az érintésére és meg is kapom. Hevesen kap ajkaim után és úgy csókol mintha eddig még soha nem tette volna. De ez most más mert ezúttal úgy viszonzom hogy már én is akarom. Egy pillanat alatt lobban egész testemben a vágy. Harry az ágyra dönt és fölém magasodik de a csókunkat egy pillanatra sem szakítja meg. Ajkait a nyakam bőrére nyomja, s nedves csókot hagy magam után. A fejem alatt pihenő kezéről kissé felemelkedek és a hajamat elsöpröm, minek köszönhetően a teljes terület már szabadon tárul fel előtte. Visszahanyatlok az ágyra, az ujjai pedig az enyémekre találnak. Szája ismétlődően halad végig a nyakam vonalán, s a nyelve is olykor a bőröm felületét érinti. Teljesen megőrjít s a fejemet vesztem minden pillanatban amikor csak rá nézek vagy a keze végigszalad a fenekemen majd egyik keze a fehérneműmben tűnik el. Először a bugyitól szabadít meg majd a szoknyámat húzza le rólam, végül a felsőmet míg teljesen fel nem szabadít és meztelenül heverek alatta. Combjaimat önként tárom szét a vándorló keze előtt, hogy tökéletesen hozzáférjen. Ujjai könnyen siklanak rajtam végig. Nem igazán a játszadozás híve, szereti, ha azonnal a lényegre térünk, ezt pontosan tudom. Így nem lep meg amikor egy pillanatra elenged amíg megválik a ruháitól. Aztán újra fölöttem van és ismét lázas csókokkal halmoz el. Végig simítok a mellkasán és érzem szívének heves ritmusát a tenyerem egész felületén majd mind a két kezem utat talál a kócos, hosszú tincsei közé s ha lehetséges még jobban magamhoz húzom. - Még soha nem kívántalak ennyire. - sóhajtok fel. - Én minden nap minden percében kívánlak. - feleli. - Akkor ne játssz tovább velem. - kérem és tudja hogy mire is gondolok. Lábaimat a csípője köré fonom, teljesen hozzám simul, már nincsenek határok, teljesen eggyé olvadunk. Nincs már én, nincs már ő csak is mi vagyunk. Erekben pulzáló vér, szenvedélyes csókok és heves, kemény csípő mozdulatok... 

24. Rész: Meggondolatlan Kijelentés

"A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. 

A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, 

mindig eléri a célját..."  

J. A. Redmerski

~ Selena Rose Moreno ~

Csend ölel körbe bennünket és ez kissé nyugtalanít. Harry velem szemben ül az asztal túloldalán és a kávéját szürcsölgeti, miközben a napilapot lapozgatja. Nem néz rám, nem szól, és fel sem mordul, csak némán figyel, és olvas. A tegnapi események után jobb is talán ha nem beszélgetünk, dühös vagyok rá mert nyomoztatott utánam és azért is mert lehallgatta a telefonom, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanom hogy ha mindezeket nem tette volna meg akkor Ephram múltkori próbálkozása célba ért volna. Harry megmentett tőle mert kitudja hogy ha nem jelenik meg ott akkor Ephram hová cipelt volna magával és mit tett volna velem. Ha ebből a szemszögből nézem a történteket akkor akár hálás is lehetek Harrynek. A gondolataimba merülve a villámat, amellyel eddig mindössze a gyümölcsöket piszkáltam a tányéromon, ledobom. Erőteljesen visszhangzik a hatalmas térben, de mit sem törődve vele csapom le a szalvétát is és állok fel. Érzem magamon Harry tekintetét, ám hátat fordítok neki és bosszúsan a lépcső felé vezető utamon mélyeket sóhajtok. Felsietek az emeletre, a hálóba, ahol kiveszem a szekrényből a ruháimat amiket mára terveztem viselni és fel is öltözök. Semmi hangulatom még több időt most eltölteni egy légtérben Harryvel mert az őrületbe kerget a jelenléte. Összezavar és bár gyűlöltem őt mostanra ezt már nem állíthatom biztosan. Kezdek megenyhülni felé...és ez az ami összezavar. Annyi mindent tett velem amivel fájdalmat okozott mégis kezdem úgy érezni hogy egy év alatt elérte hogy kötődjek hozzá. Fogaimat megmosom, ám a tükörben megpillantom az ajtófélfának dőlve Harryt, aki karba font kezekkel méreget. Arcának éle feszes, ahogyan a testtartása is. Nem szól és én sem töröm meg a csendet, csak kiöblítem a számat, aztán megtörlöm. Lassú léptekkel közelít meg én azonban kikerülöm őt és a cipős szekrényemhez sietve kezdek keresgélni. - Hová készülsz? - kérdezi miközben követ és az ágyra ülve figyel tovább. - Nem mindegy neked? - kérdezek vissza de nem nézek rá csak a szekrényben sorakozó cipőknek szentelem a figyelmem míg végül megakad a tekintetem az egyik fekete magassarkúmon ami egyben a kedvencem is. - Nem tudsz normálisan felelni egy egyszerű kérdésre? - ingerülten sóhajt fel. - Nem, mert feleslegesen kérdezel. Úgy sem hagyod hogy a tudtod nélkül elhagyjam a házat. Ha meg el is megyek úgy is lenyomozol. - jegyzem meg miközben felveszem a cipőimet. - Miért baj az ha vigyázok rád? - fel áll és közelebb sétál. - Uralkodsz felettem Harry. Van különbség a kettő között. - felegyenesedek és kikerülöm őt ismét. Nem akarom a közelembe engedni. De még mielőtt bármit is mondhatna megszólal a kapucsengő. - Várunk valakit? - fordulok Harry felé kérdőn. - Nem. - gyanakvóan indul meg le az emeletről én pedig a kíváncsiságomnak köszönhetően követem őt. Szorosan mögötte lépkedek egészen az ajtóig ahol a falon helyet kapott kamera berendezésnek köszönhetően tisztán látjuk hogy a kapun kívül kik is vannak. - A szüleid. - pillant hátra a válla felett. - Mit akarhatnak? - kérdezem meglepetten. - Hát...mindjárt megtudjuk. - feleli miközben megnyom egy gombot aminek a segítségével beengedi a szüleimet az udvarba. Pár perc kell csupán hogy a házhoz tartozó csengő is megszólaljon, Harry pedig azonnal ajtót nyit, míg én csak a válla felett nézek egyenesen a szüleimre. - Miben segíthetek? - Harry kérdezi őket. - Látni akarjuk az unokánkat. - adják meg a választ. - Kit? - Harry úgy tesz mintha nem tudná kiről van szó. Tudom hogy csak hergelni akarja a szüleimet. Én azonban képtelen vagyok megszólalni. - Katiet. - apa feleli. - Ő sajnos most nincs itthon. A nagymamájával nyaral. - Harry közli kimérten. - Mi vagyunk a nagyszülei. - anya haragosan szólal fel és tudom hogy ebből már semmi jó nem sülhet ki. - Nem! Maguk azok akik elszakították az anyjától. - Harry kihúzza magát és úgy beszél, tiszteletet parancsolóan. - Mert az anyja egy semmire kellő. - anyám ezúttal engem szid, az sem zavarja hogy ott állok vele szemben én is. - Ha azért jöttek ide hogy a feleségemet sértegessék akkor sajnos meg kell kérnem önöket hogy távozzanak. - Harry a védelmébe vesz és ez most többet jelent mindennél a számomra. - A feleségedet? Ugyan már. Megvetted a lányomat. - apám dühösen lép fel Harry ellen. - Nem vettem meg a lányukat. Selena tisztességes lány ezért vettem feleségül és családot teremtettem az unokájuknak. - Harry továbbra is türelmesen beszél. Én pedig megfogom a kezét és az ujjainkat egybefonom, amivel leginkább őt lepem meg. Hátra is pillant rám és én könnyes szemekkel nézek rá. Hálás vagyok neki amiért kiáll mellettem. - Távozzanak a házamból vagy hívom a rendőrséget. - Harry ismét a szüleimhez beszél akik tudván hogy mit sem tudnak tenni, inkább a távozás mellett döntenek, Harry pedig becsukja az ajtót és ismét rám néz. - Jól vagy? - egyik kezét az arcomra simítja. - Jól leszek. - bólintok. - Köszönöm hogy...megvédtél. - suttogom.

- Ne köszönd. - feleli majd kikerül és vissza indul a hálószobába. Én még percekig állok a nappaliban és próbálom feldolgozni az imént hallottakat. Harry kiállt mellettem mint egy igazi férj...védelmez mindentől és mindenkitől, ez is azt bizonyítja hogy én tényleg hozzá tartozom. - Harry! - indulok meg elszántan én is a hálóba ahol Harryt meg is találom éppen a fürdőből lép ki és csak egy törölköző van a dereka köré tekerve. - Mi az nem tudsz meglenni nélkülem? - kérdezi ravasz mosollyal az arcán. - Úgy ahogy mondod. - mosolyodok el halványan én is miközben közelítek felé. - Mire véljem ezt a mosolyt? - érdeklődik de én már nem felelek, két kezem a meztelen mellkasára simul és gyengén meglököm hogy az ágyra dőljön én pedig azonnal fölé mászok és az ölébe ülve vonom magamhoz egy csókra. Nem kéreti magát, azonnal viszonozza, de érzem rajta hogy meg van lepve, hiszen eddig még soha nem volt arra példa hogy én kezdeményeztem volna. - Mi ütött beléd? - szakad el tőlem egy pillanatra miközben felül de én továbbra is az ölében foglalok helyet vele szemben, lábaim pedig két oldalán pihennek. - Jó feleség akarok lenni. - izgatottan húzom őt még egy csókra. Magam sem tudom hogy mi ütött belém de azok után amit ma értem tett úgy érzem szükségem van most arra hogy vele legyek. - Semmit nem értek. - Harry leemel magáról és feláll, látom a tekintetében hogy nem tudja mi történt velem ami persze érthető hiszen még én magam sem tudom megfogalmazni értelmesen hogy mit is érzek. - Nem is kell értened. - csóválom meg a fejem. - Kívánlak Harry. - felállok én is és elé lépve mind két kezemmel végig simítok a mellkasán majd a nyakát ölelem át és nyújtózok a csókjáért. - Selena. Állj le. - ismét leszed magáról. Fáj a visszautasítása és az érzékeny énem elő is tör belőlem. - Hát persze...Nicole. - féltékenyen ejtem ki a lány nevét akivel Harry megcsalt és akit egyébként sem kedveltem már akkor sem amikor még vele dolgoztam. - Hogy jön most ide Nicole? - Harry kiált fel hitetlenkedve. - Ő kell neked helyettem. - mondom sértetten. - Neked elment az eszed. - hitetlenkedve néz rám. - Lehet...valószínüleg tényleg elment az eszem amikor beléd szerettem....- csúszik ki a számon a meggondolatlan kijelentés amivel nem csak Harryt de saját magamat is sikerül lesokkolni...