30. Rész: The End

 Zene: Ben Platt - In Case You Don't Live Forever

 ~ Selena Rose Moreno ~

Sűrűn pislogva próbálom kinyitni a szemeimet. A fény fájdalmasan érint ezért először csak hunyorogva tudok körbe pillantani, majd ahogy érzékelem hogy hol is vagyok felnyögök. A kórházi korterem fehér falai között a csendet csak az engem körül vevő gépek idegesítő csipogása zavarja meg. Próbálok megmozdulni de azonnal belém hasít a fájdalom. Óvatosan a mellkasomhoz emelem a kezem amit kötés fed, a fájdalmam őrjítő így inkább visszaejtem a kezem a testem mellé és próbálok mozdulatlan maradni. - Jó napot Mrs. Styles. - egy kedves női hang üti meg a fülem. A lányra nézek aki mosolyog és egy kórlapot szorongat miközben a gépeket ellenőrzi és valamit írogat. - Szólok Dr. Grammernek. - közli, én pedig csak tippelni tudok hogy talán valami orvosról beszélhet. Nem mond többet és én sem szólalok meg. Hátat fordít és elhagyja a helységet. Szemeim körbe járják a szobát, egyedül vagyok...egy ágyas kórterem lehet. Az ablak felé pillantok ahonnan a napfény szinte betölti a szobát. Gyönyörű idő lehet kint és én itt fekszem, tehetetlenül. - Jó reggelt. - ezúttal egy férfi hang tölti be a szobát. - Dr. Grammer vagyok a kezelő orvosa. - mutatkozik be. - Tudja hol van? - kérdezi kedvesen. Én azonban csak hümmögök, fáj még a lélegzetvétel is nem kívánok beszélni. - Tudja mi történt önnel? - újabb kérdést tesz fel miközben mellém sétál és egy kis toll szerű lámpával a szemembe világít. - Igen. - alig hallhatóan ejtem ki ezt az egy szót és már fel is szisszenek. - Fáj...- hunyom le a szemem. - Az ön helyzetében normális hogy fájdalmai vannak. Önt meglőtték. A golyó alig pár centire fúródott be a szíve mellett. Tíz órás műtét után sem voltunk biztosak abban hogy meg tudjuk menteni. Egy hete mesterséges kómában volt. - közli az orvos. - Attól még fáj. - felelem mire elmosolyodik. - Kap még egy kis fájdalom csillapítót. - ígéri. - Harry? - kérdezem remegő hangon. - A férjét nem érte súlyos sérülés. Nem kell aggódnia miatta. - kapom meg a választ. - Nincs itt? - kérdezem csalódottan. - Mint mondtam mesterséges kómában volt Mrs. Styles. Nem látogathatták. De természetesen a férje itt van a kórházban. Kint várakozik amióta önt behozták. - mondja kedvesen. Elmosolyodom ahogy lehunyom a szemem egy könnycsepp gördül végig az arcomon. - Most már bejöhet. Szóljak neki? - Dr. Grammer ajánlja fel. - Igen, kérem. - bólintok óvatosan. - Rendben. Később még visszajövök. - magamra hagy de a következő pillanatban Harry lép be az ajtón. Az arcán tükröződik az elmúlt egy hét fáradtsága és kissé biceg, bizonyára az őt ért sérülés miatt. - Harry. - mondom ki gyengén a nevét. - Sel! - közelebb jön és megfogja egyik kezemet. - Minden rendben lesz. - egy lágy csókot nyom a homlokomra. - Mi...mi történt a többiekkel? - kérdezem kíváncsian. - Mindenki megúszta kisebb sérülésekkel. Mark és Ephram meghaltak, a szervezet többi tagja pedig rács mögött van. Most már biztonságban vagy. - feleli suttogva. - Markot én...én öltem meg. - motyogom erőtlenül. - Önvédelem volt. - nyugtat meg. - És te? Veled mi lesz? A rendőrség...- zavartan beszélek, magam sem tudom mit akarok tudni. - Tiszta lapot kaptam, mert kézre kerítettem a szervezet tagjait. Tisztára mostam a nevem. - válaszol ismét. - Akkor nincs több mocskos ügylet? - reménykedve teszem fel az utolsó kérdésem. - Mostantól minden más lesz ígérem. Boldoggá teszlek Sel. - szomorúan néz rám. - Boldog vagyok Harry...mert életben vagy. - vallom be. - Azt hittem elveszítelek. - nyög fel keservesen és a szemei könnyben úsznak. - Te most...sírsz? - döbbenten figyelem az arcát. Még sosem láttam őt megtörtnek...ez az énje eddig rejtve volt előttem. - Bocsáss meg, Sel. Bocsáss meg mindenért. - szinte esdekel. - Harry! - szólítom meg. - Szeretlek. - mosolyodok el és ezzel azt hiszem mindent el is mondtam. Nem kell neki megbocsájtanom mert nincs is mit. Mindent jóvá tett. - Szeretlek. - mondja ki ő is és ez melengeti a szívem. - Meghoztam a fájdalom csillapítót. - a nővér tér vissza. - Ettől el fog aludni Mrs. Styles. Pihennie kell. - mondja miközben beadja az injekciót ami szinte azonnal hatni is kezd...

Egy évvel később....

Egy év telt el azóta hogy Harry leszámolt a szervezettel és tiszta lappal indult ő és általa én is. A felépülésem hosszadalmas volt de mára már csak egy apró kis heg emlékeztet a történtekre ami napról napra halványul, akárcsak a rossz emlékek. A múltat teljesen magunk mögött hagytuk és már csak a jelennek élünk és a közös jövőnkre koncentrálunk. Katie szerencsére szinte semmit nem érzékelt abból ami történt, az ő kis életét nem zavarta meg aminek örülök. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkora van és semmiből nem szenved hiányt, mostanra pedig már kisiskolásként éli a mindennapjait. Harry betartotta az ígéretét, leszámolt a bűnöző életével és tisztességes üzleteket folytat. Egy szépen jövedelmező vállalkozást épített fel már most, ilyen rövid idő alatt amiért büszke vagyok rá. De természetesen a klubbot is megtartotta de már csak is legálisan működteti. Nicolet a kérésemre végül elbocsájtotta aminek örültem, mert az a nő csak éket vert volna közénk. - Sel! - Harry mély hangja zökkent ki a gondolataimból. - Az orvos vár ránk. Nem kellene elkésnünk. - hátulról ölel át és egyik kezét a már kissé gömbölyödő pocakomra simítja. - Katie elkészült? - kérdezem vidáman. - Igen. Már ő is kíváncsi hogy kisöcsi vagy kishúgi lesz e. - nevet fel. Annyival másabb lett mint volt. Az elmúlt egy év alatt azt hiszem ő is lenyugodott, már nem feszült és vitáink sincsenek, maximum apróbb kis összezördüléseink, de azokat is normálisan meg tudjuk beszélni. Soha nem emel rám kezet és tisztelettel bánik velem. Amikor megismertem őt, nem hittem hogy egy nap majd minta apa és férj lesz, de most hogy a saját szememmel látom...elhiszem hogy igen is léteznek még tündérmesék és én éppen abban élek. - Akkor induljunk. - veszem magamhoz a táskám majd Harry összefonja ujjainkat és elindulunk. A kocsiban Katie énekelget, ahogy már megszokhattuk tőle. Harry szerint ha felnő igazi kis díva lesz, nem ismertem be de én is így gondolom. - Holnap jön Olivia és Louis. - szólalok meg út közben. - Igen tudom. Személyesen akarják átadni a esküvői meghívójukat. - feleli Harry. Olivia és Louis az esküvőjükre készülnek, boldog vagyok hogy a legjobb barátnőm is révbe érni látszik, ráadásul egy remek srác mellett. Harryvel együtt Louis és a többiek is tisztességes életmódra váltottak...azóta már Karen is megismerkedett velük és jelenleg Zayn udvarol neki. - Remélem kisöcsém lesz. - sóhajt fel Katie amivel magára is vonja a figyelmünket. - Miért? - kérdezem kíváncsian. - Mert akkor én maradok apa hercegnője. - mosolyodik el. - Szerintem mindig is te leszel apa hercegnője. - nevetek fel. - Igaz Harry? - fordulok a férjem felé. - Rengeteg hercegnőt elbír a királyságom, emiatt ne aggódj mindig te leszel az első számú. - feleli Harry a visszapillantó segítségével Katiere nézve. Még mindig jó érzéssel tölt el és melengeti a szívem a tudat hogy Harry saját lányaként szereti Katiet. És úgy döntöttünk hogy soha nem is mondjuk el neki hogy nem Harry az igazi apja. Mark nem érdemli meg hogy Katie tudjon róla...soha nem is érdemelte meg őt. Kezem a hasamra simítom és mosolyogva figyelem a fákat amik mellett elhaladunk, végre úgy érzem hogy minden rendben van. Boldog vagyok és bár a szüleim soha nem fogadtak el...már van saját családom. Harry szerint a szüleim veszítettek, nem én...de néha még eszembe jutnak és hiányoznak is. Ha jobban belegondolok tőlük is akkor szakadtam el amikor Markot megismertem. Az életemben minden rosszat Marknak köszönhetek, még sem bánom hogy így alakult mert egy jó dolgot azért kaptam tőle...és ő Katie. És ha nem történt volna meg velem mindaz ami akkor most talán Harryt sem ismerném és ez a gondolat elborzaszt, így ha azt kérdezné valaki hogy megbántam e valamit az életemben, akkor nyugodt szívvel őszintén mondhatnám hogy nem...nem bántam meg semmit...és soha nem is fogok megbánni semmit mert az életem most tökéletes...

 Öt évvel később....

Az élet gyakran állít akadályokat az ember elé. Engem is folyton folyvást tesztelt, s nem egyszer hittem azt, hogy ez az egész egyszerűen túl sok nekem. A szüleimtől való elszakadás, az hogy fiatalon...túl fiatalon lettem anya amire nem voltam felkészülve és segítségem sem volt két legjobb barátnőmön Karenen és Olivian kívül. Tizennyolc évesen ott álltam az ajtójukban terhesen és elhagyva, ha akkor ők nem állnak mellém, lehet hogy ma nem tartanék itt. Ezért életem végéig hálás leszek. Tartották bennem a lelket Markal való kapcsolatom alatt ami szintén gyötrelmes volt. Így vissza gondolva annyi mindent éltem már át és még csak huszonkilenc éves vagyok. Még sem lehet okom panaszra mert életem elmúlt öt éve már egészen más volt...hála Harrynek. A vele való kapcsolatom, visszatekintve a kezdetekre... finoman szólva is hihetetlen. Hét éve ismerem őt de hosszú idő kellett ahhoz hogy szerelmes legyek. Mostanra viszont boldog házzaságban élünk és három gyermek büszke szüleiként éljük az életünket. Katie már tizenegy éves, lassan kamasz korba lép amitől Harry jobban tart mint én...mindig megmosolyogtat hogy már most félti őt az udvarlóktól, hiába mondom neki hogy annak még nem jött el az ideje és ráér még emiatt aggódni. A kisfiúnk James öt éves. Katie kívánsága végül teljesült azzal hogy kisöccse született aminek örült is és két éve ismét egy kisfiúval bővült a családunk aki a Daniel nevet kapta. - Sel! - hallom a nevem a már jól ismert mély hangtól. - Hm? - fordulok az ajtó felé ahol Harry áll. - Minden rendben? - kérdezi aggódva és közeledik felém. - Igen. - bólogatok zavartan. - Csak elgondolkodtam. - teszem hozzá halkan. - Aggaszt valami? - hátulról ölel át és egy lágy csókot hint a vállamra. - Nem, csak a múltunk jár az eszemben...annyi minden történt velünk. - sóhajtok fel. - Ne kínozd magad a rossz emlékekkel. Most már minden rendben. Az az élet a múltunk, a jelenünk pedig csodálatos. Vagy te nem így gondolod? - kérdőn néz rám. - Nem vagy már boldog? - kérdezi és látom rajta hogy őszintén tart a válaszomtól. - De boldog vagyok Harry. - megfordulok az ölelésében és úgy nézek fel rá. - Csak néha jól esik felidézni a múltat, hogy jobban tudjuk értékelni a jelent. - suttogom. - Utálom amikor depis vagy. - sóhajt fel mire én elnevetem magam. - Nem vagyok depis. - jelentem ki határozottan. - Akkor a gyerekek hiányoznak? - kérdezi lágy hangon. Margaret egy hete vitte el őket nyaralni magához, ahogy azt minden nyáron teszi. Élvezi hogy nagymama és aktívan jelen is van az életünkben ami hatalmas segítség és persze a gyerekek is imádják őt. - Harry komolyan semmi bajom. - nevetek ismét. Szeretem hogy ennyire figyel rám, de néha már túlzásokba esik. - Szeretlek. - egy csókot lopok tőle miközben megfogom a kezét és az ágyunkhoz húzom. - Használjuk ki hogy miénk a ház. - az ágyra dőlök és őt is húzom magammal. - Felhívás keringőre? - kacsint rám de közben a keze máris felfedező útra indul a testemen. - Határozottan az Mr. Styles. - kacéran harapok alsó ajkamba. - Én is harapnám. - hajol le hozzám és szerelmesen csókol meg. Tényleg távolinak tűnik már az a Harry aki volt...most már annyival másabb. Mintha a régi, hatalom mániás, erőszakos, kegyetlen Harry csak egy rémálom lett volna. - De csak óvatosan. - szólalok meg ismét mire Harry felemelkedik és a szemembe néz, a tekintete értetlenséget tükröz. - Mindig óvatos vagyok. - jegyzi meg gyanakvóan. - Most még gyengédebbnek kell lenned. - próbálom rávezetni arra amit mondani akarok. - Nem értelek, Sel. Beszélj érthetően. - lágy csókokat hint a nyakam vonalára. - Terhes vagyok Harry. - mondom ki végül egyszerűen. Harry lélegzete elakad és ismét rám emeli a tekintetét. - Te akartál nagy családot. - mondom halkan amikor másodpercekig csak némán figyel. - És most úgy érzem boldogabb már nem is lehetek. - mosolyodik el és újra megcsókol. - Te vagy a tökéletes nő, az első percben tudtam amikor megláttalak, tudtam hogy nekem csak te kellesz. Szeretlek. - szerelmet vall újra és újra ahogy én is...vele és a gyerekeinkkel teljes az életem...teljes és boldog....