24. Rész: Meggondolatlan Kijelentés

"A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. 

A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, 

mindig eléri a célját..."  

J. A. Redmerski

~ Selena Rose Moreno ~

Csend ölel körbe bennünket és ez kissé nyugtalanít. Harry velem szemben ül az asztal túloldalán és a kávéját szürcsölgeti, miközben a napilapot lapozgatja. Nem néz rám, nem szól, és fel sem mordul, csak némán figyel, és olvas. A tegnapi események után jobb is talán ha nem beszélgetünk, dühös vagyok rá mert nyomoztatott utánam és azért is mert lehallgatta a telefonom, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanom hogy ha mindezeket nem tette volna meg akkor Ephram múltkori próbálkozása célba ért volna. Harry megmentett tőle mert kitudja hogy ha nem jelenik meg ott akkor Ephram hová cipelt volna magával és mit tett volna velem. Ha ebből a szemszögből nézem a történteket akkor akár hálás is lehetek Harrynek. A gondolataimba merülve a villámat, amellyel eddig mindössze a gyümölcsöket piszkáltam a tányéromon, ledobom. Erőteljesen visszhangzik a hatalmas térben, de mit sem törődve vele csapom le a szalvétát is és állok fel. Érzem magamon Harry tekintetét, ám hátat fordítok neki és bosszúsan a lépcső felé vezető utamon mélyeket sóhajtok. Felsietek az emeletre, a hálóba, ahol kiveszem a szekrényből a ruháimat amiket mára terveztem viselni és fel is öltözök. Semmi hangulatom még több időt most eltölteni egy légtérben Harryvel mert az őrületbe kerget a jelenléte. Összezavar és bár gyűlöltem őt mostanra ezt már nem állíthatom biztosan. Kezdek megenyhülni felé...és ez az ami összezavar. Annyi mindent tett velem amivel fájdalmat okozott mégis kezdem úgy érezni hogy egy év alatt elérte hogy kötődjek hozzá. Fogaimat megmosom, ám a tükörben megpillantom az ajtófélfának dőlve Harryt, aki karba font kezekkel méreget. Arcának éle feszes, ahogyan a testtartása is. Nem szól és én sem töröm meg a csendet, csak kiöblítem a számat, aztán megtörlöm. Lassú léptekkel közelít meg én azonban kikerülöm őt és a cipős szekrényemhez sietve kezdek keresgélni. - Hová készülsz? - kérdezi miközben követ és az ágyra ülve figyel tovább. - Nem mindegy neked? - kérdezek vissza de nem nézek rá csak a szekrényben sorakozó cipőknek szentelem a figyelmem míg végül megakad a tekintetem az egyik fekete magassarkúmon ami egyben a kedvencem is. - Nem tudsz normálisan felelni egy egyszerű kérdésre? - ingerülten sóhajt fel. - Nem, mert feleslegesen kérdezel. Úgy sem hagyod hogy a tudtod nélkül elhagyjam a házat. Ha meg el is megyek úgy is lenyomozol. - jegyzem meg miközben felveszem a cipőimet. - Miért baj az ha vigyázok rád? - fel áll és közelebb sétál. - Uralkodsz felettem Harry. Van különbség a kettő között. - felegyenesedek és kikerülöm őt ismét. Nem akarom a közelembe engedni. De még mielőtt bármit is mondhatna megszólal a kapucsengő. - Várunk valakit? - fordulok Harry felé kérdőn. - Nem. - gyanakvóan indul meg le az emeletről én pedig a kíváncsiságomnak köszönhetően követem őt. Szorosan mögötte lépkedek egészen az ajtóig ahol a falon helyet kapott kamera berendezésnek köszönhetően tisztán látjuk hogy a kapun kívül kik is vannak. - A szüleid. - pillant hátra a válla felett. - Mit akarhatnak? - kérdezem meglepetten. - Hát...mindjárt megtudjuk. - feleli miközben megnyom egy gombot aminek a segítségével beengedi a szüleimet az udvarba. Pár perc kell csupán hogy a házhoz tartozó csengő is megszólaljon, Harry pedig azonnal ajtót nyit, míg én csak a válla felett nézek egyenesen a szüleimre. - Miben segíthetek? - Harry kérdezi őket. - Látni akarjuk az unokánkat. - adják meg a választ. - Kit? - Harry úgy tesz mintha nem tudná kiről van szó. Tudom hogy csak hergelni akarja a szüleimet. Én azonban képtelen vagyok megszólalni. - Katiet. - apa feleli. - Ő sajnos most nincs itthon. A nagymamájával nyaral. - Harry közli kimérten. - Mi vagyunk a nagyszülei. - anya haragosan szólal fel és tudom hogy ebből már semmi jó nem sülhet ki. - Nem! Maguk azok akik elszakították az anyjától. - Harry kihúzza magát és úgy beszél, tiszteletet parancsolóan. - Mert az anyja egy semmire kellő. - anyám ezúttal engem szid, az sem zavarja hogy ott állok vele szemben én is. - Ha azért jöttek ide hogy a feleségemet sértegessék akkor sajnos meg kell kérnem önöket hogy távozzanak. - Harry a védelmébe vesz és ez most többet jelent mindennél a számomra. - A feleségedet? Ugyan már. Megvetted a lányomat. - apám dühösen lép fel Harry ellen. - Nem vettem meg a lányukat. Selena tisztességes lány ezért vettem feleségül és családot teremtettem az unokájuknak. - Harry továbbra is türelmesen beszél. Én pedig megfogom a kezét és az ujjainkat egybefonom, amivel leginkább őt lepem meg. Hátra is pillant rám és én könnyes szemekkel nézek rá. Hálás vagyok neki amiért kiáll mellettem. - Távozzanak a házamból vagy hívom a rendőrséget. - Harry ismét a szüleimhez beszél akik tudván hogy mit sem tudnak tenni, inkább a távozás mellett döntenek, Harry pedig becsukja az ajtót és ismét rám néz. - Jól vagy? - egyik kezét az arcomra simítja. - Jól leszek. - bólintok. - Köszönöm hogy...megvédtél. - suttogom.

- Ne köszönd. - feleli majd kikerül és vissza indul a hálószobába. Én még percekig állok a nappaliban és próbálom feldolgozni az imént hallottakat. Harry kiállt mellettem mint egy igazi férj...védelmez mindentől és mindenkitől, ez is azt bizonyítja hogy én tényleg hozzá tartozom. - Harry! - indulok meg elszántan én is a hálóba ahol Harryt meg is találom éppen a fürdőből lép ki és csak egy törölköző van a dereka köré tekerve. - Mi az nem tudsz meglenni nélkülem? - kérdezi ravasz mosollyal az arcán. - Úgy ahogy mondod. - mosolyodok el halványan én is miközben közelítek felé. - Mire véljem ezt a mosolyt? - érdeklődik de én már nem felelek, két kezem a meztelen mellkasára simul és gyengén meglököm hogy az ágyra dőljön én pedig azonnal fölé mászok és az ölébe ülve vonom magamhoz egy csókra. Nem kéreti magát, azonnal viszonozza, de érzem rajta hogy meg van lepve, hiszen eddig még soha nem volt arra példa hogy én kezdeményeztem volna. - Mi ütött beléd? - szakad el tőlem egy pillanatra miközben felül de én továbbra is az ölében foglalok helyet vele szemben, lábaim pedig két oldalán pihennek. - Jó feleség akarok lenni. - izgatottan húzom őt még egy csókra. Magam sem tudom hogy mi ütött belém de azok után amit ma értem tett úgy érzem szükségem van most arra hogy vele legyek. - Semmit nem értek. - Harry leemel magáról és feláll, látom a tekintetében hogy nem tudja mi történt velem ami persze érthető hiszen még én magam sem tudom megfogalmazni értelmesen hogy mit is érzek. - Nem is kell értened. - csóválom meg a fejem. - Kívánlak Harry. - felállok én is és elé lépve mind két kezemmel végig simítok a mellkasán majd a nyakát ölelem át és nyújtózok a csókjáért. - Selena. Állj le. - ismét leszed magáról. Fáj a visszautasítása és az érzékeny énem elő is tör belőlem. - Hát persze...Nicole. - féltékenyen ejtem ki a lány nevét akivel Harry megcsalt és akit egyébként sem kedveltem már akkor sem amikor még vele dolgoztam. - Hogy jön most ide Nicole? - Harry kiált fel hitetlenkedve. - Ő kell neked helyettem. - mondom sértetten. - Neked elment az eszed. - hitetlenkedve néz rám. - Lehet...valószínüleg tényleg elment az eszem amikor beléd szerettem....- csúszik ki a számon a meggondolatlan kijelentés amivel nem csak Harryt de saját magamat is sikerül lesokkolni...