23. Rész: Féltékenység

" Azért vagy féltékeny, 

mert egyszerűen nem hiszed el, 

hogy méltó vagy mások szeretetére. "

Paul Hauck

~ Selena Rose Moreno ~

Enyhe fejfájással ébredek és fordulok a másik oldalamra. A tegnapi nap folyamán történtek újra előjönnek a még álmos elmémben és szinte már is azért könyörgök, hogy mielőbb vissza tudjak aludni. Kinyújtózom, s érzem, hogy a mellettem lévő hely nem csak üres, de hideg is. Felpillantok kissé hunyorítva, s látom, hogy Harry valóban nem fekszik mellettem. A takaró anyaga a testemet még mindig fogva tartja és semmi erőm kimászni alóla, de érdekel, hogy merre is járhat Harry. Tudom hogy még lesz egy harcom vele amikor felhozza majd a testvérével való kapcsolatomat. A hajamat összefogom egy laza kontyba, miközben lesétálok a nappaliba. De őt sehol sem találom. Hallom, ahogyan az ajtó nyílik, és reménykedek benne, hogy ő az, nem pedig az egyik embere, mert a pizsamám nem éppen olyan ruhadarab amiben szívesen mutatkoznék idegen férfiak előtt. De hamar megnyugszom, amikor megpillantom Harryt. - Merre jártál? - igyekezek utána a konyhába, ahol ő egy palack vizet hajt fel a pultnál.A tekintete végigszalad a testemen többször is, közben pedig nagyokat nyel. Megtörli a száját a kézfejével, az üres palackot a szemetesbe hajítja és pár lépést tesz felém. A haja össze van fogva, a testét pedig melegítő takarja.- Futottam a parkban - mondja végül. - Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. - teszi hozzá, míg engem kétely fog el. - Nem inkább Nicole izzasztott meg ennyire? - teszem fel a kérdést ami először megfogalmazódik bennem. - Fejezd be. - mordul rám. - Még el sem kezdtem. - vonom meg a vállam. - Nicole egyszeri eset volt. - jegyzi meg halkan. - Aha persze. - nevetek fel gúnyosan. - Féltékeny vagy? - lép felém miközben féloldalas mosolyra húzza ajkait. - Én? Egyáltalán nem. - csóválom a fejem. - Nekem nem úgy tűnik. - nevet fel. Tetszik az ahogy nevet, annyival másabb ilyenkor. Miért kell neki ennyire elcseszettnek lennie. Ha ilyen lenne mindig mint most, talán szeretni is képes lennék. - Megtaláltad a testvéred? - terelem a témát mire Harry arcáról eltűnik a mosoly és ismét visszatér a komoly énje. - Nem a testvérem. - csattan fel. - És miért érdekel ennyire Ephram? - kérdezi már dühtől csillogó szemekkel. - Egyébként is mi közöd van neked hozzá? - kérdésekkel bombáz majd amikor nem felelek megragadja a karom és magához ránt. - Beszélj. - parancsol rám. - Semmi közöm hozzá. - felelem gyenge hangon. - Hazudsz. - jelenti ki határozottan. - Nem ismerem olyan jól. - vonom meg a vállam. - És nem tudtam hogy ő a te...- inkább nem mondom ki a testvér szót mert tudom hogy akkor Harry kiakad. - Szeretnék biztonságban tudni mindenkit. - erőtlen hangal mondom. Teljesen megbénít a tekintete és a kezének érintése. - Vagy inkább szeretnéd tudni, kinek kell segíteni? - suttogja. - Ne beszélj hülyeségeket - nyögök fel, ahogyan az asztala szélének taszít. - Szeretnéd, ha eltűnnék az életedből, valld be! - követeli, de ezúttal nem erőszakosan. - Harry... - zavartan nézek rá. Fogalmam sincs mit kellene most mondanom. Harry számára nincs jó válasz. - Tagadni sem tudod, hogy megkeserítem az életed. - simít végig az arcomon. - Valld be, hogy az első pillanattól kezdve inkább megszabadultál volna tőlem... Valld be, hogy a rácsok mögött jobban tetszene a helyzetem. Vagy ha már itt tartunk holtan látnál inkább hiszen Ephramnak akartál segíteni. - gyanusít meg végül. - Nem akartam neki segíteni. - tiltakozok azonnal. - Akkor miért találkozgatsz vele? - emeli meg a hangját. - Én nem...- csóválom a fejem de ő megragadja a kezem és egyenesen az irodájába rángat. - Ezt reggel Igor küldte. - hozzám vág egy mappát. - Nyisd ki. - int felém és én teszem amit mond. Rengeteg kép van rólam, de csak néhány fotón szerepel Ephram is...egyszer amikor majdnem elütöttem és aztán amikor egyszer utána összefutottunk. - Te nyomoztatsz utánam? - nézek fel Harryre. - Ne legyél ostoba...szerinted csak úgy hagyok bárkit a közelembe férkőzni anélkül hogy szemmel tartanám? - utal ezzel rám. 

- És nyomkövető is van a telefonodban, onnan tudtam hogy az étteremben vagy. - teszi hozzá. - Ha ennyire kibaszott informált vagy velem kapcsolatban akkor tudhatnád azt hogy visszautasítottam Ephram ajánlatát. - dühösen vágom vissza neki a képeket tartalmazó mappát. - Vegyél vissza a hangodból. - fenyegetően néz rám. - Oh persze, el is felejtettem kivel beszélek, uram és parancsolóm. - gúnyolódok vele és ezzel ismét sikerül felhergelnem. - Úgy tűnik még sem vagy tisztában azzal hogy kivel beszélsz. - ragad meg ismét. - Elég Harry! - teljes hangerőmmel kiáltok rá amitől ledermed. - Belefáradtam már ebbe az egész kibaszott életbe melletted. - mondom ki őszintén amit érzek. - Nem fogtam össze Ephramal ha hiszed ha nem. Azt sem tudtam hogy közöd van hozzá. Fél éve majdnem elütöttem akkor ismertem meg aztán talán háromszor ha találkoztunk azóta, akkor is csak futólag. Tegnap megemlítette a neved és én rögtön gyanút fogtam, aztán felfedte hogy ki is ő és igen....valóban felajánlotta hogy segítsek neki téged elintézni. - sóhajtok fel. - De nemet mondtam. Azért rángatott ki az étteremből. - fejezem be végül a mondandóm amit Harry végig hallgat közbeszólás nélkül és ezzel meglep. - Nemet mondtál? - kérdez vissza. - Igen. - bólogatok, látom rajta hogy tudja hogy igazat mondok, valószínüleg eddig is tudta hogy nem szövetkeztem Ephramal. - És miért? Ha szabad tudnom. - érdeklődik kicsit sem kedvesen. - Hogy hogy miért? Harry....én nem vagyok olyan mint ti. - világítok rá a lényegre. - Ahogy elmondta hogy meg akar téged ölni, lassú kínhalálal...én...tudtam hogy nem segíthetek neki. - halkan beszélek mert Harry egyre közelebb ér hozzám. - Igazad van Selena. - néz le rám amikor már szorosan előttem áll. - Te nem vagy olyan mint mi. - mondja komolyan, de ez nem lenéző kijelentés a részéről, sokkal inkább elismerés azt hiszem. - Megyek lezuhanyzom. - kikerül és távozik az irodából. A szívem hevesen ver, azt hittem hogy ismét egy nagy veszekedésbe torkollik ez az egész, de talán már Harry sem bírja az állandó feszültséget közöttünk. - Harry! - szaladok utána. - Mond. - fordul vissza és megáll. - Hiszel nekem? - kérdezem halkan. - Ha nem lenne a telefonodban poloska és nem hallottam volna magam is azt hogy visszautasítottad Ephram ajánlatát...akkor is tudnám hogy most igazat mondasz. Csak a te szádból akartam hallani. - adja meg a választ. - Szórakozol? Lehallgattok? - ragadom meg a számomra lényeges információt. - Igen. - feleli egyszerűen majd tovább sétál a fürdőbe, ahová én már nem követem. Megsemmisít a tudat hogy valóban rab vagyok és nincs semmi amit tehetnék anélkül hogy Harry ne tudna róla...

22. Rész: Gyengeség

" Tears are in my eyes

We're burning down the bridges this time..."

~ Selena Rose Moreno ~

Haza érkezve az autó ahogy megáll én kipattanok a kocsiból, a magassarkúimat lerúgom magamról és mezítláb rohanok a házba, fel az emeletre ahol hangosan csapom be magam mögött a hálószoba ajtaját, de még így is tisztán hallom Harry hangját ahogy a nevemet kiabálja, és nehéz léptekkel siet utánam. Én azonban mit sem foglalkozok vele, inkább tovább megyek a fürdőszobába, aminek az ajtaját hasonló csattanással csukom be magam után és fordítom is rá a zárat hogy egy kicsit magam lehessek. A ruháimat gyors mozdulatokkal hámozom le magamról majd megnyitom a csapot. - Selena! - Harry mély hangja süvít a levegőbe, mire összerezzenek, de felelés helyett a zuhanykabin falai közé lépek. - Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! - üvöltve követeli. Annyira dühös vagyok rá és közben össze is vagyok zavarodva. Egyedül akarok lenni ezért nem válaszolok a követelésére. Még most is alig tudom elhinni hogy Ephram és Harry testvérek, féltestvérek. És mind az amit Ephram előadott nekem...egyszerűen képtelenség. Azt eddig is tudtam hogy Harry egy...finoman szólva bűnöző, méghozzá az egyik legrosszabb fajta, de az alapján amit ma láttam Ephramból, talán ő még Harrynél is rosszabb. Az ajánlata először elgondolkodtatott, könnyű lenne megszabadulnom Harrytől, de egyszerűen képtelen voltam Ephramal, ellene szövetkezni. Mert bárhogy is érzek iránta, ő akkor is a férjem...és vigyáz Katiere. Gondolataimból egy újabb dörömbölés zökkent ki. - Két kibaszott másodperced van, hogy kinyisd, vagy betöröm! - Harry fenyegetőzik, amire ezúttal sem reagálok. Gyorsan letusolok majd egy törölközőt tekerek a testem köré. Kilépek a kabinból és a tükör előtt a hajamat kezdem kifésülni. - Selena! - üvölti a nevemet. - Egyedül akarok lenni. - mondom olyan hangerővel, hogy ő is tökéletesen hallja a szavaimat. - Kurvára nem érdekel hogy mit akarsz. - dühöng továbbra is. Az ajtó meg-meg reccsen Harry dübörgésének köszönhetően. A fa nyekken, én pedig a fehér ajtóra szegezem a tekintetemet. - Fejezd be az ordibálást! - sóhajtok fel a következő pillanatban azonban nagyot ugrok ijedtemben ahogy Harry valóban megszünti az akadályt. Betörte az ajtót és most itt áll előttem szemtől szemben. Remegő testtel, kapkodó lélegzettel várom a csapást, amely közeleg. Harry vérben forgó szemekkel kémlel engem. Farkasszemet nézünk, én mozdulni sem tudok a félelemtől míg ő teljesen fölém ágaskodik. Nagyot nyelek, és a félelem kiül az arcomra is, tudom. A szívem olyan gyorsan ver, hogy versenyt futhatna, és tarolna. Harry kezei ökölbe vannak szorítva, az állkapcsa feszes, ahogyan a testtartása is. Erősen megragadja a felkaromat s az érintése keserves fájdalmat okoz. Szabad kezemet azonnal az ő csuklójára teszem, de az erőm teljesen eltörpül az övé mellett majd a falnak taszít. Fájdalmasan nyögök fel, amikor a hideg csempének ütközök háttal. A gerincem mentén éles fájdalmat érzek, ahogyan a tarkómon is. A fogaim össze koccannak. Nehéz lélegzettel nézek fel Harryre, aki előttem áll, a tekintete ugyan olyan kegyetlen és fenyegető marad. Egyik kezével megragadja a nyakam és én már csak a torkomra fonódó ujjaira tudok figyelni. Kezemet a csuklójára szorítom és levegőért kapkodok. - Mi.. Mit csinálsz? - a hangom nagyon halk, csak reménykedni tudok abban, hogy Harry hallja. - Harry - nyöszörgöm. A szemei sötéten mutatkoznak meg, a szorítása kegyetlen, a lélegzete szapora. A csuklóján érzem a pulzusát, amely eszeveszett gyorsasággal száguld. - Meg fogsz fojtani - igyekezek kiszabadulni, de az erőm az övével szemben eltörpül. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, megremegek és magamban fohászkodom, hogy az ujjai elgyengüljenek, és elengedjen. Küzdök ellene, küzdök magam ellen és minden dolog ellen, ami ezen világon létezik. Egy könnycsepp végiggördül az arcomon ami végül a kézfejére ér, melyre lepillant, aztán ismételten az arcomra mered és végül enyhít a szorításán míg végül elenged. A fülledt fürdőben levegő után kapkodva csúszok végig a csempézett fal mentén egészen a padlózatig. A torkomra most az én ujjaim fonódnak, remélve, hogy a fájdalom elmúlik. Könnyeim sorban követik egymást miközben a szívem olyan tempót diktált melyet még sohasem éreztem. A halál szele megérintett pillanatokkal ezelőtt, de valamiért még is itt vagyok ezen az átkozott földön. Mondhatni, hogy a kapkodó lélegzetvételem visszhangot ver, közben pedig egyre kisebbre igyekszem összehúzni magam. Hallom, ahogyan Harry leguggol és érzem, ahogyan az ujjait az állam alá helyezi és felemelve azt eléri, hogy a figyelmem újra az övé legyen. - Tudod hogy kivel állsz szemben még is dacolsz velem, állandóan. Igaz?  - kérdezi komoran. Érintése égető érzést hagy maga után, a zokogás még jobban feltör bennem és undort érzek iránta. Megvetést. Csak bólintok. Majd látom, ahogyan kilép diadalittasan a fürdőből, megszabadul a ruháitól, amiket hanyagul a padlóra dob. Meztelenül lép a szekrényhez, egy hófehér törülközőt szerez meg, amit a csípője köré teker és így hagyja el az egész helységet, még annyit visszaszólva nekem, hogy igyekezzek. Kezeimet a térdem köré fonom, a fejemet lehajtom és most érzem, hogy eljut a tudatomig, hogy hova is kerültem. Hogy kinek a világában is élek. 

Lassan állok fel, a térdeim remegnek, a pulzusom az egekben, de az arcom érzelem mentes. Azt hiszem, hogy már elég jól megtanultam kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Fogalmam sincs, hogy a mai napnak mi lesz a vége, de abban biztos vagyok, ha Harry holtan akarna látni, akkor az ujjai nem engedtek volna olyan könnyedén el a fürdőszobában. Határozottan lépek a szekrény elé, míg ő végigméri a testemen, amelyet már sok alkalommal látott, még is a szemeiben egy pillanatra mintha a szenvedély fellobbanása mutatkozna meg. Úgy teszek mintha ott sem lenne és gyors mozdulatokkal magamra erőltetem a pizsamámat ami jelen esetben egy sötét vörös sejem csipkés felső és egy hozzá tartozó rövid nadrág. - Le tusolok. - szólal meg teljesen nyugodt hangon mintha az imént semmi sem történt volna. - Nem érdekel mit csinálsz. - vonom meg a vállam flegmán. Közelebb lép, az ujjait a torkomra fonja, de nem tántorodok el. Most nem szorít, csupán a fájdalmas zúzódásokon simít végig. Akaratlanul is felszisszenek, a szemeim egy pillanatra lehunyom, míg az ujjai a bőröm felszínét érintik. - Ugye tisztában vagy azzal hogy az előbb az életedről pillanatok alatt döntöttem? - kérdezi komoran. - Bárcsak máshogy döntöttél volna - a szemeibe nézve mondom a szavakat. - Nem tudsz megtörni. - sziszegem. - Nem fogom megadni neked azt az örömöt. - közlöm kimérten. - Oh, bébi - nevet fel. - Tudom, hogy nem vagy buta és még ha nekem hazudsz is de legalább magadnak ne. - suttogja a számra. - Előbb utóbb fel adod és már csak azt fogod tenni amit én mondok. Mert az enyém vagy...a tulajdonom. - röhög fel. Kezem lendül és minden megbánás nélkül az arcán csattan keményen, minek hatására el is fordul a feje. Az arcához nyúl, amely piros a tenyerem érte ütéstől. Megmozgatja az állkapcsát, én pedig hátrálni kezdek, mert pontosan tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Beletúr a hajába, ahogyan a szemei rám villannak és a teret közöttünk másodpercek töredéke alatt szünteti meg. Szinte az egész testem megnyekken, ahogyan a falnak taszít, s szorosan a torkomat újra megragadja. - Mégegyszer ne merészeld - dühtől szikrázó szemei egyenesen az enyémbe néznek. Farkas szemet nézünk. A lábujjaimon állok, míg ő szinte eggyé présel a fal kemény felületével. - Ha megölni nincs merszed, miért nem engedsz  el? Ne hidd, hogy ez az egész nem fog egy esetleges öngyilkosság felé hajszolni. Szerinted milyen nő az, aki ezt el bírja viselni? Ki az, aki örömöt lel a szadista módszereidben? - minden szavam következtében az érintése finomabbá válik míg végül el enged ismét. Látom a küzdelmét saját maga ellen. Képtelen engem úgy bántani hogy végzetesen ártson...Küzd az indulatai ellen és egy-egy ilyen kirohanása csupán gyengeség részéről mert nem tud mit kezdeni velem és azzal ahogy viselkedek vele...

21. Rész: Egy vérböl valók...

"...And I'll show you how it breaks

If I can give it or take it, all of the way..."

Három nappal később...

~ Selena Rose Moreno ~

Egyedül ébredek, és ez nagyon is meglep. Az ágy másik fele hideg, amely arra enged következtetni, hogy Harry már régóta nincs mellettem. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat, s elhagyom az ágy nyújtotta kényelmet. Első utam a fürdőszobába vezet majd a gardróbban felveszek pár ruhadarabot végül a táskámat is felkapom és a lépcsőn lesietek. A ház kong az ürességtől, amely egyre furcsábbá teszi az egészet. Bár Katie még csak három napja utazott el Harry anyjával, Margarettel, már is nagyon hiányzik ami persze természetes hiszen az anyja vagyok. Meglepett amikor Katie olyan könnyen belement abba hogy két hetet töltsön Margarettel kettesben, de azt hiszem hogy ez többnyire azért van mert Katie vágyik hogy család vegye körül amibe egy nagymama is beletartozik. - Jó reggelt - köszön a házvezetőnő, aki éppen a lépcső korlátot takarítja. - Jó reggelt - mosolygok rá. - Harry itthon van még? - kérdezem kíváncsian mert semmi kedvem vele összefutni. - Mr. Styles kora reggel távozott. - kapom meg a választ. - Oh, rendben, köszönöm - bólintok, és elhagyom a villa falait. Magamhoz veszem a telefonom és egy gyors üzenetet küldök Ephramnak majd a kocsimba szállok és elhajtok. Alig tíz perce vezetek amikor a telefonom megcsörren ezzel felhívja magára a figyelmet. Megszerzem a táskámból a készüléket és fogadom a hívást. - Szia Margaret - köszönök a vonal túlvégén levő személynek. - Szia drágám. Adom Katiet. - mosolygós hangon adja át a lányomnak a telefont. - Anyuci? - Katie szól bele vékony csilingelő hangján. - Szia édesem, nagyon hiányzol ám. - kezdek vele csacsogni mire felkacag. - Milyen a nyaralás? Jól érzed magad a nagyival? - érdeklődök. - Igen. - kapok egy rövid választ. Katie még csak hat éves így érthető hogy nem tud még annyira kommunikálni főleg nem telefonon de én már azzal is beérem hogy hallom a hangját. - Szeretlek angyalkám. - mondom mosolyogva. - Én is szeretlek anya. - nevetgél szégyenlősen. - Adom a nagyit. - sietve adja vissza a készüléket Margaretnek. - Nagyon belemerült a játékba. - Margaret informál. - Mikor jöttök haza? - kérdezem miközben lehajtok egy mellék utcába. - Tíz nap múlva. - kapom meg a választ. - Vigyázz rá kérlek, nagyon. - sóhajtok fel. - Ez csak természetes Selena. - feleli. - Most mennem kell. Ha lehet majd még hívjatok. - köszönök el sietve mert megérkeztem a kitűzött célomhoz. - Rendben. Hívni fogunk. - Margaret is elköszön majd bontom a vonalat és sietve szállok ki a kocsiból. Egy kávézóhoz érkeztem ahová Sms-ben találkozót beszéltem meg Ephramal. A múltkori találkozásunk után úgy éreztem hogy tartozok neki ennyivel hiszen a múltkor olyan hamar leráztam. A kávézó teraszán az egyik asztalnál már vár rám és elmosolyodik amikor meglát. - Szia. - ölelem át amikor oda érek hozzá majd helyet foglalunk. - Annyira örültem amikor üzentél. - mondja kedvesen. Ez az amire most szükségem van, egy normális emberi beszélgetés, egy barát és szabad gondolatok. - Múltkor nem tudtunk beszélgetni rendesen. Gondoltam egy közös reggeli, remek alapja hogy felmelegítsük a barátságunkat. - nevetek fel. Az elmúlt napokban ért veszteségem még mélyen él bennem, de rá kellett jönnöm az elmúlt három nap alatt hogy talán a sors akarta hogy így történjen, hiszen ha nem veszítem el a babát akkor most egy olyan családba készülne megszületni ami veszélyes és zavaros. Természetesen fáj az elvesztése, de azzal vigasztalom magam hogy ennek így kellett lennie és ez a legjobb mindenkinek. - Nagyon elkalandoztál. - Ephram zökkent ki a gondolataimból. - Igen, ne haragudj. Csak nehéz hét áll mögöttem. - sóhajtok fel. - Na mesélj? Talán a férjed az oka? - kíváncsiskodni kezd ami meglep de nem teszem szóvá. - Mint mindig mindennek ő az oka. - vallom be, de nem akarom Ephramra zúdítani a magánéletem minden részletét, Harry pedig tabu téma azt hiszem, hiszen az ő élete nem éppen reklámozni való. És nekem is van annyi eszem hogy tartsam a szám Harry piszkos kis ügyleteit illetően. - Nem akarok róla beszélni. - terelem a témát. - Nekem elmondhatsz bármit. - erősködik és egyik kezét az enyémre simítja. - Köszönöm, de nem szeretném. - utasítom vissza miközben elhúzom a kezem. - Ugyan már Selena. Öntsd ki nekem a szíved. Harry ennyire rosszul bánik veled? - teszi fel a kérdését de én megdermedek és egy pillanatra szóhoz sem jutok. - Sosem említettem neked a férjem nevét. - suttogom magam elé arra utalva hogy Ephram nem tudhatta volna mégis kimondta. - Hoppá. Lebuktam. - nevet fel amitől kiráz a hideg és közben semmit sem értek. - Nem is értem hogy Harry miért nem épít be a csapatába téged is, te vagy a legjobb titoktartó. - elismerően bólogat. - Egy kibaszott szót sem tudtam belőled kiszedni soha arról a féregről. - utal Harryre. - Ephram én már semmit nem értek...ismered Harryt? - kérdezem kíváncsian. - Egy vérből valók vagyunk. - vonja meg a vállát én viszont ledöbbenek. - Harry sosem mondta hogy van egy testvére. - csóválom a fejem. - Az lehet, mivel a kedves apám után az öcsém is megtagadott engem. - fájdalom suhan át a tekintetén de hamar elengedi a gyengeségét és gyilkos pillantást vet rám. - Te vagy az akivel bosszút állhatok rajta. - mosolyog önelégülten. - Harry engem nem szeret, úgyhogy azt hiszem nem sok hasznodat leled bennem. - jegyzem meg. - Félre értettél kedvesem. - ismét a kezemért nyúl és finoman végig simít a kézfejemen. - Van számodra egy ajánlatom. - egyenesen a szemembe néz. - Segíts nekem tönkre tenni Harryt. - mondja ki végül amit akar. - Miért segítenék? - kérdezek vissza bár egy pillanatra megfordul a fejemben hogy igent mondok hiszen akkor megszabadulhatnék Harry fogságából. - Tudom hogy te is legalább annyira gyűlölöd őt mint én. - próbál rám hatni és egész jól csinálja. - Add ki őt nekem, segíts elintézni és én a szavamat adom neked hogy szabaddá teszlek. - egyre magabiztosabban beszél. - Én...nem is tudom. - zavartan nézek rá de ő egyenlőre még türelmesen várja a válaszom. - Az elintézni szó alatt azt érted hogy...megölöd? - érdeklődök tovább bár magam is tudom hogy ez egy ostoba kérdés volt a részemről. Hiszen tudom a válaszát. - Esküszöm neked hogy lassú kínhalált fog halni. - bólogat. Most tudatosul csak bennem hogy miről is beszélgetek most éppen vele...Harry halálát tervezgeti és én csak úgy végig hallgatom és még talán vevő is lennék rá ha nem lenne lelkem...de van és ez az ami megálljt parancsol nekem. - Elég! - erőteljesebb hangon szólalok fel. Meglepem, mert a nevetése abbamarad, ám a mosolya az arcán díszeleg továbbra is. - Miért jöttél ide? Mert kétlem, hogy csak egy barátot kerestél bennem. - szólal meg ismét. De én lassan kezdek összerakni minden egyes darabkát a fejemben hogy végre tisztán lássak. - Nem volt véletlen a találkozásunk - kérdésnek szántam, ám egy kijelentőmondatban fejeződött be, hiszen már minden világos a számomra. - Persze hogy nem volt az. - vallja be. 

- Kiléptem a kocsid elé. - teszi hozzá. - És te annyira naív voltál és most is az vagy. Úgy látszik, hogy az uralkodód, még ezt nem verte ki belőled - szisszen fel, én pedig reflex szerűen az italomat az arcába öntöm. - Ejnye, kislány! - áll fel lassan és egy szalvétával megtörli az arcát. - Ezt elcseszted - ragadja meg a felkaromat és az ajtó irányába kezd rángatni. - Engedj el! - követelem de ő meg sem rezzen. Az emberek egyként néznek ránk és a szemeikkel követik minden átkozott mozdulatunkat. Senki nem szól, senki sem mozdul meg. Nem tagadás, mindenki retteg és ha tehetik, távol maradnak minden mocskos eseménytől, amelyek a zsarnok embereket körülveszik. Ephram ujjai a csontomig hatolva szorítanak, a fájdalom az egész testemet ellepi, és hiába minden próbálkozás, nincs menekvés. Úgy hurcol maga után, mintha súlytalan lennék. Ephram kinyitja az ajtót, egem pedig kipenderít rajta. De ekkor két kar fonódik körém, a tulajdonosa pedig azt suttogja...minden rendben. Ephram pedig pillanatok alatt terül el a földön hangos nyöszörgések közepette az orrát fogva, mint egy labdával eltalált jajveszékelő kisgyerek. Felpillantok az engem biztosan tartó fiúra, Zayn az, arcvonala feszes, s az egész testtartása merev. Kapkodom a levegőt, de ő a szemeivel már nem engem méreget. Sebesen fordulok meg a karjai között és felsikítok a látványnak köszönhetően. Kiszakítom magam Zayn karjai közül és Harryhez rohanok, akinek a már véres ökle újra és újra Ephram arcát éri. - Harry, ne csináld! Engedd el! - megragadom az ingét, szólongatom, de a szavaim süket fülekre találnak, s a közöttünk levő csendet csontok ropogásának hangja töri csak meg. - Harry! - kiáltok fel újra miközben a szemeimből makacs könnyek buknak elő, míg Harry kezébe kapaszkodok. Próbálom visszafogni de sikertelenül. Ujjai Ephram nyakára fonódnak, de nem fojtogatja, még mindig kemény ütésekkel sorozza. Zayn megpróbál elrángatni Harrytől, de lerázom a karjait. Tudom, hogy gyengébben ér hozzám és csak emiatt van lehetőségem szembemenni az akaratával. - Hagyd abba, kérlek.. - a hangom már inkább sírás mint sem rendes érthető beszéd és egy fájdalmas könyörgés is Harry felé, aki rám pillant. A szemeivel ölni tudna, de feláll és elengedi Ephramot aki az arcához kap és fájdalmas nyögések sokasága szökik fel a torka mélyéről. Az étterem felé kapom a tekintetemet és látom hogy a túlsó oldalról minden szem ránk szegeződik, ahogyan a kávézó ablakából is minket bámulnak az emberek. Annak ellenére, hogy igyekeznek úgy tenni, mintha nem is minket figyelnének, nem igazán sikerül nekik. Érzem, hogy Harry húz maga után, míg Zaynek és Louisnak kiadja parancsba, hogy tüntessék el a kávézó elől Ephramot. Azonban a hatalmas felfordulás közben Ephram kocsiba vágódik és elhajt, ezzel egér utat nyerve. - Kurva életbe. - Harry szitkozódik és a szorítása erősödik a csuklóm körül. A látásom még mindig homályos, a szívem erősen ver és a lépteimet igyekszem Harryéhez igazítani, de ez egyenlő a lehetetlenséggel. - Várj! - kérlelem, de mint akinek a szavaim mit sem jelentenek, halad tovább a sötét autó felé. - Várj már az Isten szerelmére! - kiáltom el magam, és megrántom a kezemet, mire megtántorodik, én pedig fájdalmasan felszisszenek a cselekedetem következtében. - Mi van? - kiált rám, én pedig összerezzenek. Máskor is volt, hogy felemelte a hangját, de most olyan harag, düh, és hitetlenség egyvelege tükröződik a szemeiben, amilyet még sohasem láttam. - Nem tudok magassarkúban futni utánad. - bököm ki végül. - Legközelebb nem ribanckodsz ilyen cipőkben. - veti oda nekem az én szám pedig tátva marad. Harry tovább vezet, felrántja az autó ajtaját, és szinte belök a bőrülésre majd beül mellém. - Nem ribanckodtam. - szólalok meg. - Az Nicole hobbija. - teszem hozzá ezzel a tudtára adva hogy én nem vagyok olyan mint az a cafka akivel megcsalt. - Fogd be a szád! - erőteljes kiabálással rivall rám és én nem is merek többet mondani, azt hiszem ha haza érünk még nehéz percek várnak rám...

20. Rész: Veszteség és gyülölet...

" Hamar megtanulja az ember, hogy a veszteségnél nincs alapvetőbb dolog. 

Aztán egész életében próbálja elfelejteni. "

 Glen Duncan

~ Selena Rose Moreno ~

Lassan nyitom ki a szemeimet, a fejem fáj és lüktet. A szobába szűrődő fény bántja a szemem és először el is vakít. - Anya ébredezik. - hallom meg Katie hangját de éppen csak suttog. - Igen hercegnőm. - Harry hangja is jól kivehető én pedig közben egyre éberebbé válok. - Katie...- sóhajtok fájdalmasan. A fejfájás semmiség ahhoz képest ahogy a testem sajog minden levegővételem közben. - Itt vagyok anyuci. - kacag fel, érzem hogy örül nekem és ez sokat jelent a számomra. - Meg fogsz gyógyulni, a doktorbácsi megjavít. - imádnivaló ahogy engem próbál megnyugtatni és el is mosolyodok miközben rádöbbenek hogy egy kórházban vagyok, majd a tekintetem Harry arcára téved. Ő tartja Katiet az ölében. - Mi történt velem? - kérdezem suttogva de ahogy kiejtem a számon a szavakat, azonnal be is villan minden emlékképem a történtekről. - Nicole...- ejtem ki a nő nevét akivel a férjem...oh igen a férjem, Harry az irodájában hentergett. - Hercegnőm, megkeresed Liamet? Vegyetek valamit anyunak. Rendben? - Harry kiküldi Katiet aki lelkesen szalad is ki a szobából. Csendben nézem Harryt miután kettesben maradunk, de az arcáról semmit nem tudok leolvasni az én szívem azonban érzem, hogy darabokban nyugszik Harry szoros markában. Persze csak képletesen. A gondolataim kuszák, köd lepi el őket, a fájdalmam hasogató és a lélegzetem szapora. Egy őrült lány vagyok, egy őrült érzéssel, egy őrült tornádó, amely ismétlődően támad fel bennem, hogy mindent elpusztítson, ami kicsit is jó. Oly sok mindent kellett már átélnem és valóban volt már ennél rosszabb is a helyzetem de ezt most valahogy még kínzóbbnak érzem. Kényszerből mentem feleségül Harryhez és a házasságunk elmúlt egy évében szenvedtem mellette de az mind semmi ahhoz képest amit most érzek...végre bíztam benne....végre hittem hogy ő jó és esélyt akartam adni neki ami hiba volt. Most már látom hogy Harry pontosan az a szörnyeteg akinek eddig is hittem. Csalódnom kellett ismét...életem során már vagy ezredszer is. Érzem, hogy a testemmel együtt a lelkem is remeg, s hallom, ahogyan Harry mélyen magába szívja a levegőt. Fogalmam sincs, hogy még meddig vagyok képes elviselni őt és mind azt a sok fájdalmat amit nap mint nap okoz nekem. Annyival könnyebb volt amikor még nem ismertem fel magamban érzéseket amiket iránta táplálok. Már halványan megvillant bennem a szeretet egy kis szikrája amit végül a mai nap történései teljesen elmostak. Csalódtam. - Kérlek, mondj valamit. - töri meg a csendet suttogva miközben közelebb jön és leül az ágyam melletti székre. Olyan halkan, esdeklően ejti a szavakat, hogy a szívem darabjai megrezdülnek a baritonja hallatán. Bármennyire is szeretnék valamit is mondani, nem tudok. A szavak nem jönnek a számra, a most ért sérülések minden esélyét elmosták annak, hogy minden rendben legyen. - Sel! - szólít ismét. - A baba? - kérdezem erőtlenül, mire ő csak lehajtja a fejét és alig láthatóan megcsóválja azt. Értem a jelzését, a kisbabám...akit nem akartam és még csak egy hete tudok a létezéséről aki még is boldogságot hozott az életembe, nincs többé. Elveszítettem őt. Fájdalmasan zokogok fel, képtelen vagyok már ennyi mindent elviselni. Harry sajnálattal néz rám, most először látszik érzelem az arcán de engem ez most hidegen hagy. - Gyűlöllek. - mondom ki haraggal a hangomban. - Tudom. - bólint. - Nem, nem tudod. Fogalmad sincs Harry. - kiabálni kezdek. - Ez a gyűlölet amit most érzek irántad ezerszerese az eddiginek. Gyűlöllek és soha nem bocsátok meg neked. Ezek után semmivel nem láncolhatsz magadhoz...nem akarok veled maradni. - zokogok ismét mire Harry álla megfeszül. Már az is csoda hogy eddig tűrtőztette magát hiszen az elmúlt egy év alatt megtanultam már hogy ő nem az a fajta férfi akivel így lehet beszélni ahogy most én teszem vele, de azt hiszem a helyzetem miatt ezt most elnézi nekem. - Te is tudod hogy nem hagyom hogy elmenj. - szólal meg teljes nyugalommal a hangjában. - De miért? Miért nem engedsz el? - kérdezem hisztérikusan. - Mert a feleségem vagy. - feleli könnyedén. - A tulajdonod vagyok...- sóhajtok fel hiszen ez az igazság, tárgyként kezel és uralkodik felettem. - Úgy is mondhatjuk. - bólogat. - Rohadj meg. - köpöm felé a szavakat. 

- Fejezd be. - szól rám erőteljes hangon. - Nyilvános helyen ne rendezz jelenetet. - jegyzi meg de mielőtt még reagálhatnék megcsörren a telefonja amit azonnal fel is vesz. - Igen. - mézes mázasan szól a telefonba. - Igen, tudom anya. - válaszolgat röviden és ezek szerint az édesanyjával beszél akit az esküvőnk óta nem is láttam. - Most le kell tennem. Akkor holnap. - köszön el és bontja is a vonalat. - Ide jön? - kérdezem amikor a telefonját már a zsebébe csúsztatta. - Igen, de nem marad csak Katiért jön. - feleli mire az én szemeim kikerekednek. - Tessék? - értetlenül meredek rá. - Nyaralni viszi Olaszországba. Már két hete lebeszéltem vele. - vonja meg a vállát. - Az lehet hogy az anyáddal lebeszélted de velem nem. Én vagyok Katie anyja, nem hozhatsz ilyen döntéseket nélkülem. És ha Katie nem akar menni? - ellenkezek azonnal. - Selena, én bármilyen döntést meghozhatok nélküled. És ne felejtsd el hogy én vagyok Katie apja. - közli lekezelően. - Az anyám szeretné megismerni az unokáját és Katie örülni fog, már említettem és tetszett neki az ötlet. - Harry tovább beszél engem viszont elönt a düh és a harag. - Nos az anyád már sajnos nem ismerheti meg az unokáját tekintve hogy te megölted. - vetem a szemére hogy miatta estem le a lépcsőn és ő az oka annak hogy elvetéltem. - Katie pedig nem a te lányod. - teszem hozzá. Harry szeme szikrákat szór és a dühét már leplezni sem tudja. - Hallgass! - gyilkos pillantást vet rám. - Mert mi lesz Harry? Tudsz még bármit tenni amit eddig nem tettél meg velem? - provokálom őt, látni akarom ki is ő valójában, látni akarom a szörnyeteget akit annyira gyűlölök. - Ne akard meg tudni hogy mire is vagyok képes. - fenyegetően néz rám de én csak kinevetem őt. - Hát...ölj meg Harry...megváltás lenne számomra elhiheted. - néhány kósza könnycsepp tör utat magának és végig folyik az arcomon. - Nevetséges vagy. - fordít nekem hátat de mielőtt kimenne még vissza pillant rám. - Este haza engednek, hétre vissza jövök érted. - figyelmeztet. - Szuper addig még párszor eljátszadozhatsz a cafkáddal. - szólok utána Nicolera utalva de már nem reagál. Magam sem tudom hogy jelenleg melyik érzés erősebb bennem iránta...Lehetséges valakit gyűlölve szeretni?! Harry annyira...szörnyű tud lenni. Nem feledkezhetek meg arról hogy egy bűnöző és azt is szem előtt kell tartanom hogy mennyi mindent tett velem, annyi fájdalmat okozott már nekem, amiért gyűlölöm őt, ugyanakkor tudom hogy Katie számára jó apa, gondoskodik róla és mindent megtesz Katie boldogsága érdekében ami miatt...Harry...szerethető....Igen az igazság itt van előttem. Nem őt magát szeretem hanem azt amit Katie számára nyújt...és éppen Katie az akiért bármit megtennék, Markot is elviseltem, a megcsalásokat, a veréseket...mindent....hát Harryt is igyekszem elviselni továbbra is, nem másért csak is Katie miatt...

19. Rész: Before I Cry

" We lost our way , that's what you told me last

The tears they come and go

This is us, I'll never get enough

It's taken losing you to know..."

Egy héttel később...

~ Selena Rose Moreno ~

- Anyu kérdezhetek egyet? - Katie vékony hangja tölti be az autót miközben az ovi felé tartunk. Ma kivételesen én viszem őt, testőrök és Harry nélkül. Ami Harryt illeti a múltheti incidens óta, amikor is az éjszaka közepén elviharzott, nem igazán láttam őt. Nem sok időt tölt otthon, leginkább a klubban van vagy ha haza is jön bezárkózik a dolgozó szobájába aztán ismét elmegy. Hozzám nem szól és nem is közeledik felém. Ezt egyenlőre nem tudom mire vélni, de örülök neki. Nem nyomaszt nap mint nap és nem felügyeli minden lépésem, sőt olyan mintha már egyáltalán nem érdekelném őt...ami furcsa hogy ez egy kis rossz érzéssel tölt el engem. - Kérdezz. - mosolyodok el a kislányom pedig nagyot sóhajtva öleli magához a babáját amit még Harrytől kapott. - Apa már nem szeret engem? - kérdezi végül a szavai azonban szívenütnek és el is szomorítanak, mind a mellett hogy még mindig nem tudom megszokni hogy Harryt tekinti apjának. - Oh édesem...persze hogy szeret téged. Miből gondolod hogy nem? - kérdezem aggódva. - Már nem játszik velem és nem is mesél. - szomorúan hajta le a fejét. A visszapillantó tükörből látom a lányom bánatát ami tagadhatatlanul ott van az arcára írva. A szívem összeszorul és tudom hogy csak magamat okolhatom mindezért...ez az a pillanat amikor belém hasít a felismerés miszerint Harry valóban jó apja volt Katienek noha nem az ő lánya...Katie iránta érzett szeretete a legjobb példa arra hogy Harry nem rossz ember hiszen ha az lenne akkor Katie nem ragaszkodna hozzá ennyire. - Apának sok dolga volt mostanában szívem, de beszélek vele. Rendben? - mosolyodok el bíztatóan. - Rendben. - Katie arcára vidám mosoly kúszik. - Mond meg neki hogy nagyon szeretem. Ennyire nagyon szeretem. - mutatja a kis kezén hogy menyire is szereti Harryt. Elnevetem magam és csak bólogatok. - Legyen szép napod édesem. - állok meg az ovi előtt ahol már az út szélén Karen várja, hiszen ő az ovónénije és egyben az egyik legjobb barátnőm. - Szia Karen. - intek neki. - Szia. - int vissza miközben én kiszállok és Katiet is kisegítem az autóból. - Hogy vagy? - érdeklődik, tudom hogy a terhességemre utal. - Jól, köszönöm. Volt időm kicsit gondolkodni az életemen és azt hiszem az elfogadás fázisba léptem. - nevetek fel. - Jó lenne ha már a boldog fázisban tartanál. - jegyzi meg kedvesen. - Igen, az...jó lenne. - sóhajtok fel. - Harry? - tesz fel egy újabb kérdést. - Vele beszélnem kell, innen hozzá megyek. Feltételezem a klubban van. - mondom komolyan. - Miről? - kérdez vissza. - Azt hiszem egy esélyt megérdemel. - halkan ejtem ki a szavakat mert még én magam sem hiszem el hogy ezt én mondom. - Szereted? - Karen kíváncsisága csak élénkül. - Nem. - vallom be őszintén de csak halkan hogy Katie nehogy meghallja. - Biztos? - Karen gyanakvóan néz rám. - Szeretem azt ahogy a lányommal bánik...és szeretem azt ahogy gondoskodik rólunk. De ennél semmi több. Mondjuk úgy hogy nem gyűlölöm de nem is szeretem. - vonom meg a vállam. - Hát...ez is több mint a semmi. - jegyzi meg Karen. - Ezt úgy mondod mintha kedvelnéd Harryt. - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Látom azt ahogy Katiet neveli és az oviban is máshogy viselkedik amióta Harry az apukája. Katie sokkal vidámabb gyerek lett. - Karen taglalja a véleményét. - Igen, tudom. - bólogatok. - Most mennem kell Karen. Majd beszélünk. - köszönök el majd a kislányomhoz hajolok. - Szeretlek nyuszi. - becézem és megpuszilgatom aztán miután integettem nekik elhajtok. A városba érve azonban megéhezek és az állapotom miatt végül úgy döntök hogy beülök egy kávézóba reggelizni, tekintve hogy most már kettő helyett is ennem kell. Ez a gondolat megmosolyogtat és mondhatni már szinte boldoggá is tesz a tudat hogy ismét anya leszek. - Egy sonkás szendvicset kérek és egy pohár narancs levet. - adom le a rendelésem már az egyik asztalnál ülve. - Selena? - egy ismerős hang szólít meg amire azonnal felkapom a fejem. - Ephram. De jó újra látni. - mosolyodok el majd fel állva át is ölelem. Nagyjából fél éve ismertem meg őt, de igazából a keresztnevén kívül semmit nem tudok róla. - Én is örülök. Tegnap jöttem vissza a városba. - kezd el beszélni miközben leül mellém. - Van egy kis elszámolni valóm....vagy inkább leszámolni valóm. - furcsa mosoly jelenik meg az arcán, de nem teszem szóvá. Igazából, Ephram egy eléggé fura srác de velem kedves volt eddig...emlékszem majdnem elütöttem őt bár olyan volt mintha akkor direkt lépett volna le elém a járdáról, de szerencsére nem történt baj.

Harry nem is tud róla, nem mertem neki elmondani és ennek már fél éve. Ahogy a gondolataimba ismét megjelenik Harry, eszembe jut miért is jöttem a városba. - Ne haragudj de sietek valahová. - állok fel miközben a szendvicsemet elcsomagolom. - Megadom a telefonszámom ha valamikor ráérsz hívj nyugodtan. - mondja miközben a szalvétára írja a számát és átadja nekem. - Oké. Köszi. - intek neki majd sietve szállok az autóba hogy most már az utam egyenesen a klubba vigyen.  Nem is kell sok idő hogy a Velvet Club előtt parkoljak le és már ismerve a járást sétálok is be a bejáraton. A magassarkúm kecsesen kopog a parkettán amire fel is figyel a személyzet. - Sziasztok. - köszönök nekik, a klubb még zárva de ők már itt vannak. Csak Oliviát nem látom, bizonyára mára szabadnapot kapott. - Harry az irodájában van? - kérdezem kedvesen. - Oda most ne menj fel. - Justin figyelmeztet egy sajnálkozó pillantást vetve rám. - Miért ne? - kérdezek vissza meglepetten. - Sel! Ne menj fel. - ismétli de semmi konkrétumot nem mond. - De felmegyek. - ellenkezek és haladok is tovább fel a lépcsőn ahol csak óvatosan lépkedek egy emeletet, tekintve hogy a cipőm sarka meghaladja a tíz centit. Harry irodájának ajtaja csukva van azonban amikor bentről egy női halk sikolyt hallok meg azonnal benyitok, de ami ott fogad egyszerre sokkol le és undorít. Nicole éppen Harry asztalán fekszik meztelenül miközben Harry éppen a nadrágját igazítja vissza magára, azt hiszem a helyzet magáért beszél és nem kell túl sok ész ahhoz hogy tudjam mi történt itt az imént. Persze amit egy férfi nem kap meg otthon azt másnál keresi, de Harry mindig megkapott engem...egyetlen egyszer mondtam neki nemet...pontosan egy hete amikor minden megváltozott, főleg ő. Egyszerre hülyének érzem magam amiért már majdnem elhittem hogy ő egy jó ember. Elsőként Harry vesz észre és az arca azonnal lesápad majd megfeszül minden izma. - Oh Selly. - Nicole is rám pillant, a becézése a részéről gúny, én azonban csak lehunyom a szemem így kényszerítve magam hogy ne sírjak. Megalázottnak és elárulva érzem magam. Képtelen vagyok türtőztetni magam a könnyeim szabad utat törnek maguknak. Szinte futva fordulok ki az irodából. - Selena állj meg. - Harry kiabál utánam de én sietve rohanok le a lépcsőn míg a cipőm sarka el nem akad és én elveszítem az irányítást a testem felett. A lépcsőn legurulva minden éle erős ütést mér rám míg végül a lépcső alján kábán fekve egyik kezem a fejemhez emelem ami sajog és a vérem megállíthatatlanul ömlik belőle aztán...elnyel a sötétség...elájultam...

18. Rész: Ingatag léptek

" Cause all these scenes of grief got my head spinnin'

And we're dancing on the edge of a knife

And could I be your hero or your villain

Uhh, I guess it just depends in whose eyes..."

~ Selena Rose Moreno ~

Feszült vagyok és ezt bármennyire is szeretném titkolni, nem tudom. Végig érzem magamon Harry tekintetét, ám én felé sem nézek. A magánkórház fagyos folyosóján sétálunk, ám én inkább úgy érzem most magam mintha éppen a kivégzésemre kísérnének. A szívem a torkomban dobog és félek...félek hogy beigazolódik az amitől tartok és ami egyben Harry legnagyobb vágya...De nem...nem lehetek terhes. Istenhez fohászkodom magamban, hogy segítsen mert itt már csak ő tud csodát tenni. - Ülj le. - szól Harry amikor a rendelő várójába érünk. - Ne parancsolgass. - sziszegem halkan, nem akarok jelenetet rendezni mert rajtunk kívül mások is vannak és a legkevésbé sem hiányzik most még az is hogy megbámuljanak. - Sel! - lágyan szólít meg de tudom hogy most minden erejével azon van hogy visszafogja magát. Ő sem akar jelenetet. - Ülj le. - magához von majd a széksorok közé vezet ahol végül helyet foglalok hogy eleget tegyek az akaratának és ő is leül mellém. A kezeim remegnek ahogy az ölembe ejtem őket, egész testem reszket és ezt ő is észre veszi. - Ennyire félsz? - sajnálattal néz rám miközben egyik kezét az enyémre simítja de én azonnal lerázom. - Attól félek hogy az ördögi terved elérte a célját. - suttogom mire az ő szemében düh lobban. - Reménykedj hogy úgy legyen....különben...- a mondat végét elharapja. - Különben? - kérdezek vissza, dacolva vele. - Ne dühíts Selena. - egyenesen a szemembe néz. - Mr és Mrs Styles. - minket szólítanak a vizsgálóból és ez az ami végül félbeszakítja a még meg sem kezdett vitánkat, miközben én megkönnyebbülök hogy nem kell órákat várnunk. Tudni akarom hogy valóban egy új kis élet fejlődik e a szívem alatt. Lassan, remegő lábakkal állok fel és Harry is így tesz majd megfogja a kezem és ujjainkat egybefonja, kívülről talán mások szemében egy tejesen normális házaspárnak tűnhetünk, de míg ők azért jöttek hogy jó híreket kapjanak addig én félek. Ingatag léptekkel sétálok be a vizsgálóba, Harry végig mellettem van ami csak még inkább frusztráll de most ennek nem adok hangot. Az ajtó becsukódik mögöttünk és szemben találjuk magunkat az orvossal. - Jó napot. - mosolyog ránk. - Telefonon már egyeztettünk. - szólal meg Harry kimérten. - Igen Mr. Styles. - bólint az orvos és tisztán látszik az arcán hogy pontosan tudja kivel áll szemben. Harry tiszteletet parancsoló megjelenése na és persze a híre már megelőzte, nyílván ezért is kerültünk sorra előbb mint a többi pár. - Mrs Styles kérem feküdjön fel a vizsgálóra. - szólít meg az orvos. - Harry. - fordulok az említett felé. - Kérlek menj ki. - suttogom halkan. - Itt akarok lenni. - feleli ezzel megtagadva a kérésem. Egyáltalán nem akarom hogy bent legyen amikor az orvos vizsgál de tudom hogy úgy sem tudom meggyőzni így inkább teszem amit az orvos mondott. A vizsgáló ágyhoz sétálok de mielőtt még levenném az alsó ruházatomat elhúzom a zöld függönyt hogy legalább ez eltakarjon, szerencsére ezt Harry nem ellenzi így nyugodtabban fekszem fel és az orvos sem húzza az időt, amikor elhelyezkedtem ő teszi a dolgát. A vizsgálat kissé kellemetlen de egyáltalán nem fájdalmas, olyan mint egy sima nőgyógyászati rutin vizsgálat. - Igen. - sóhajt fel az orvos. - Nos...minden jel arra utal hogy kisbabájuk lesz. - szólal meg néhány perc elteltével és bennem ekkor dől össze az egész világ. A könnyeim gyorsan utat törnek maguknak de minden erőmmel azon vagyok hogy ne törjön rám hisztérikus zokogás. - Teljesen biztos? - kérdezek vissza elcsukló hangon. - Igen Mrs. Styles. De még nagyon korai szakaszában van a terhessége. Három...maximum négy hetes lehet a magzat. - feleli kedvesen. - Értem. - lehunyom a szemem de a sírás megállíthatatlan a számomra. - Felöltözhet. - mosolyog rám. - Látom elérzékenyült. - teszi hozzá kedvesen. Nem tudhatja hogy ezek nem öröm könnyek a részemről...hanem...szomorúság. Lassan leszállok a vizsgálóról és felöltözök miközben az orvos már Harryhez fordul. - A felesége állapotos, de korai szakaszban van még a magzat így felírok pár vitamint ami ilyenkor jót tesz. - mondja miközben fel is írja a gyógyszereket. - De ugye nincs baj? - Harry aggódva teszi fel a kérdését. - Természetesen nincs. Minden a legnagyobb rendben van. A vitaminok csak erősítik a magzatot. - mosolyog az orvos. - Rendben. Köszönjük. - Harry kezet ráz vele majd miután összeszedtem magam kissé, ismét megfogja a kezem és egy rövid elköszönés után távozunk is. - Nem akarom ezt a gyereket. - szólalok meg már a kocsiban ülve. Harry gyilkos pillantást vet rám de nem szólal meg. - Hallottad? - kérdezem már sírva. - A te érdekedben teszek úgy mintha nem hallottam volna. - ismét rám néz. - Kegyetlen vagy. - csóválom a fejem lemondóan. - Mondod ezt te aki a saját gyereke létezésének sem tud örülni. - vág vissza kíméletlenül. - Csak mert tőled van. - szólok vissza mire Harry keze ökölbe szorul de nem tesz semmit. - Megfogadtam hogy soha nem bántalak többet Selena...de te minden pillanatban próbára teszed a türelmem. - sóhajt fel. - Minden veled töltött perc számomra olyan mintha bántanál. - reagálok ismét. Magam sem tudom mi ütött belém, de egyszerűen képtelen vagyok behódolni neki...most nem megy. - Sajnálatos ha így érzel. - vonja meg a vállát. - Az. - helyeslően bólogatok. - Katie még nem tudhatja meg. - váltok témát. - Miért nem? Örülne neki. - Harry ismét ellent mond a kérésemnek. - Harry...kérlek. - szinte könyörgök neki. - Jó nem bánom. - enged végül az akaratomnak miközben haza érkezünk....

Este van már és én kimerülten lépek be a fürdőszobába. Azok után hogy megtudtam hogy terhes vagyok nehéz volt egész nap Katie előtt eljátszanom hogy minden rendben van. Olyan kicsi még, nem láthat sírni, nem akarom hogy aggódjon. Megjár neki a boldog gyerekkor és nem leszek én az aki elveszi ezt tőle. A fürdőbe érve megszabadulok a ruháimtól majd a pultról elvéve egy hajgumit, felkötöm tincseimet. A zuhany megnyugtat és ellazít. Próbálok megszabadulni minden gondolatomtól, és úgy érzem, hogy minél többet állok a hideg víz alatt, egyre jobban szerte is foszlanak. A tusfürdőmből nyomok a tenyerembe, és fel habosítás után mosakodni is kezdek majd leöblítem a habot, és elzárom a zuhanyt. Testem köré tekerek egy törülközőt és a tükör elé állok. Kiengedem tincseimet, kissé össze is túrom, majd a fogkeféért nyúlok. Amint mindennel végzek, még mindig a törölközömben visszasétálok a szobába de mielőtt felöltöznék az ablakhoz lépek, a telihold teljesen elvonja a figyelmem. Az éjszaka égboltja gyönyörű ahogy a csillagok beragyogják egy kis pluszt adva a hold mesés fényének. Éppen a csillagokat szemlélem amikor hátulról két kar fonódik csípőm köré. Megugrom, és teljes lényemben megfeszülök. - Sh, nincs semmi baj - ismerős hang csapja meg a fülem, Harry az. - Mit keresel itt? - kérdezem, ám ő válasz helyett a nyakam ívét kezdi el csókokkal borítani. - Itt lakok. -  magyarázza és szembefordít magával. Egyáltalán nem vagyok nyugodt, gondolataimban a mai nap eseményei peregnek le folyamatosan és ez feszülté tesz. Homlokát enyémének dönti, ahogy kissé lejjebb hajol miközben kezei derekamat cirógatják a puha fehér anyagon keresztül. - Te remegsz. - állapítja meg. Laposakat pislogok, míg ujjait állam alá nem csúsztatja, és arcomat felemeli. - Kérlek, nyugodj meg. - néz mélyen a szemembe. - Nem megy. - felelem. - Valóban ilyen szörnyű a számodra hogy várandós vagy? Ennyire nehéz szeretni azt a gyereket? - kérdezi halkan. - Tudom hogy szeretni fogom...- sóhajtok fel. Ez az igazság, szeretni fogom mert ő nem tehet semmiről, de továbbra sem változtat a létezése azon ahogy az apja iránt érzek. Az anyai ösztöneim már éledeznek bennem és bűntudatom is van mert azt kívántam hogy bárcsak ne létezne...de ez azt hiszem megbocsátható, tekintve a helyzetemet. - Ezt jó tudni. - feleli aztán az ágyhoz lép és magával húz engem is. Leül és az ölébe invitál. Én azonban nem mozdulok. - Mi a baj? - egy kósza tincsemet a fülem mögé helyez, míg arcomat kíváncsian vizslatja. - Tudod, hogy ez nem változtat semmin. Nem érzek irántad máshogy...én nem... - sóhajtok fel. Harry azonban nem felel, ajkait enyéim ellen nyomja, és érzékien megcsókol. Ajkai hidegek, míg nyelve szinte forró ahogyan számba hatol. Felnyögök a kellemesség érzésére, ám nem bízza el magát, semmilyen megjegyzést nem tesz, csak tovább csókol lassan, érzékien. Mind a két kezem átöleli nyakát, így könnyedén túrok enyhén göndör hajába. Megragadja csípőmet, és óvatosan az ágyra fektet. Fel-felpillantok rá, amikor fölöttem, lábaim között térdelve megszabadul felsőjétől. Kissé kidolgozott teste elvonja a figyelmemet, ahogyan a rá varrt minták is, amik nem függnek össze mégis tökéletesen illenek egymáshoz. Megszokhattam volna már az elmúlt egy év alatt és az igazság az hogy a mozdulataim sem ösztönösek, csupán rutinból teszem amit teszek. Tudom hogy Harry mire vágyik az ágyban és én megteszem...ahogy eddig is. Érzelmek nélkül nem lehet szeretkezni....csak hagyom magam sodródni az árral. Harry elhelyezkedik fölöttem, és áthatóan szemeimbe néz. Megcirógatja arcom és ismételten egybeforrasztja ajkainkat. Kezei vándorútra indulnak testemen, mire megfeszülök és ez az ő figyelmét is megragadja. Abbahagyja és letekint rám. - Mi a baj? - kérdi, de csak zavartan elfordítom arcomat. - Hé, Sel! - suttogja és ajkamon simít végig. - Kérlek, menj el -száraz szájjal kérlelem, tekintetét kerülve. Képtelen vagyok most eljátszani az oda adó feleséget aki soha nem is voltam. Nem bírom őt most elviselni a közelemben. Mélyen felsóhajt és eléri, hogy újra felé fordítsam arcomat. - Gyűlölsz, igaz? - kérdezi halkan. - Tudod a válaszom. - szipogom, természetesen a válasz igen, gyűlölöm őt. Nem szól, csupán feláll és felveszi földre ejtett pólóját. Én azonban csak összegörnyedek az ágyon és a sírás ismét a hatalmába kerít. Harry egy utolsó pillantást vet rám majd idegesen kiviharzik a szobából, aztán hallom a bejárati ajtó csapódását és azt ahogy elhajt az kocsival...

17. Rész: Változás

" A világ minden gyermekkel újra kezdődik… "

~ Selena Rose Moreno ~

Reggel fáradtan ébredek, a szokásosnál is nyomottabbnak érzem magam amit betudok annak hogy tegnap este későn aludtam el. Hajnali egyig azon agyaltam hogy mit találok ki mára, kell egy kifogás hogy ne menjek vizsgálatra mert ha az orvos megnéz, kiderül hogy csakis miattam és a tablettáim miatt nem estem eddig teherbe, akkor pedig Harry megöl engem ez egészen biztos. - Ébren vagy? - Harry sétál be már felöltözve a szobánkba, még azt sem vettem észre hogy nincs mellettem. - Még nem igazán. - felelek őszintén. - De ideje felkelned. Az orvos egy óra múlva vár minket. - közli. - Nem akarok menni. - tiltakozok azonnal. - Ez nem akarás kérdése. Öltözz fel és menjünk. - parancsol rám amivel kellően fel is dühít. - Azt mondtam hogy nem. - állok fel és kihúzom magam, magabiztosan nézek vele farkas szemet. - Selena. - szikrákat szóró tekintete ég a dühtől. - Nekem már van egy gyerekem, így bizonyára nem velem van a baj. Vizsgáltasd meg magad te. - terelem rá a témát, abban bízva hogy félre tudom vezetni. - Ezt hogy érted? - von kérdőre. - Ki tudja? Lehet hogy talán te vagy az aki vak tölténnyel lövöldözöl. - gúnyolódok vele. De nem veszi magára csak hangosan felnevet. - Tetszik a hasonlat. - nevet még mindig, gondolhattam volna hiszen ő egy bűnöző és szereti a fegyvereket. - Én a helyedben nem nevetnék. Még mindig azt gondolom hogy te vagy nemzőképtelen. - gúnyolódok vele tovább. - Na ide figyelj. - a hajamba markol és magához ránt. - A piszkos kis játékaid már az agyamra mennek. Fogd be a szád és engedelmeskedj nekem. - erősen szorít. - Engedj el. Ez fáj. - kérem elcsukló hangon. - Nem fogsz velem szórakozni, ezt jegyezd meg. Egy év alatt minden hülye nő megtanulta volna már a helyedben hogy velem nem érdemes harcolni. - még erősebbre fogja a hajam amitől felszisszenek. - Nem vagyok hülye. - sziszegem fájdalmas hangon. - De igen...az vagy. - az ágyra lök és a fehérneműs fiókomban kezd kutatni. - Mit csinálsz? - ijedten nézek rá. - Ezt keresem. - egy dobozt vesz elő amiben a fogamzásgátlóimat rejtegetem. - Az....az nem az aminek hiszed. - kezdek tagadni mindent. - És még most is hazudsz...a szemembe hazudsz. - üvölti őrjöngve miközben egyik kezét a levegőbe lendíti de nem üt meg, az utolsó pillanatban visszafogja magát. - Tényleg ennyire ostobának nézel? - kérdezi nagyot sóhajtva. - Gyűlöllek Harry....ez az egyetlen oka mindennek amit teszek. - vallom be amit már így is tudott. - De miért? Miért gyűlölsz? Nem adok meg mindent? - kezd ismét kikelni magából. Én azonban csak a kérdéseire koncentrálok. Igazából tényleg nem adott rá soha okot hogy gyűlöljem...na jó volt egy két szemét húzása de azokat mind jóvátette és kárpótolt azzal hogy Katiet visszaszerezte nekem. - Bűnöző vagy. - nyögöm ki végül ami először eszembe jut. - Katie apja talán nem az? - kérdez vissza és ezzel ismét megfog hiszen tényleg az, sőt Mark talán még rosszabb is mint Harry. Az a féreg bántott engem és sosem törődött Katievel. - Ő is az. - bólogatok miközben felülök az ágy szélén. - Érte mégis odáig voltál. - pillant rám ezúttal már higgadtabban. - Ez nem igaz. Nem voltam oda érte. Csak azért viseltem el mert azt akartam hogy Katienek legyen apja. - mondom őszintén. - Akkor nézz egy kicsit körbe Selena. - sóhajt fel. - Katienek most van apja, mindent megadok neki, gondoskodok róla, sajátomként nevelem. És neked is próbálok mindent megadni amit csak akarsz. Még is én vagyok az akit gyűlölsz. Hogy van ez most akkor? - kérdezi talán kicsit megtörten. - Tudom...de akkor sem szeretlek. Nem...nem tudom megmagyarázni neked. Egyszerűen, nem szeretlek. - vonom meg a vállam. - Nem tudsz vagy nem is akarsz szeretni? - Harry újabb kérdést tesz fel. - Nem tudlak mert nem is akarlak. De igazad van abban hogy Katienek jó hogy te vagy neki mint apa. Ezért elfogadom azt hogy veled kell lennem, de gyereket nem szülök neked. - közlöm határozottan. - Tudod...ezt már tényleg nem mi döntjük el. - sóhajt fel de én nem értek semmit. - Egyik este, pár hónappal ezelőtt amikor  Katienek olvastam mesét elkezdte mondani hogy te biztos beteg vagy. Kérdeztem tőle hogy miből gondolja ezt. Azt felelte hogy mert látta hogy gyógyszert veszel be, szegénykém azt hitte hogy beteg vagy de én tudtam hogy miről van szó. Amikor másnap oviba vitted megtaláltam a tablettákat. - beszélni kezd és én kezdek feszült lenni. - Hónapok óta tudod hogy tablettákat szedek? - vonom kérdőre. - Igen. - bólogat. 

- És nem szóltál. - jegyzem meg halkan. - Selena...azóta te már nem fogamzásgátlót szedsz. - szólal meg ismét. - Ezt hogy érted? - pattanok fel hirtelen. - Kicseréltem a gyógyszereket. - vallja be végre. - Tessék? - hisztérikusan nyúlok a tablettás dobozomért. - Akkor mit szedek? Mivel tömsz? - kiabálok Harryvel. - Egy olyan tablettát ami a teherbeesés esélyeit növeli. - feleli könnyedén, én azonban lesokkolva állok előtte. - Ugye most csak viccelsz? - kérdezek vissza. - Nem viccelek, nem szokásom. - mosolyodik el és tudom hogy igazat mond. - Felöltözök és menjünk az orvoshoz. - hisztérikusan indulok meg a szekrényemhez. Ezek után már én is tudni akarom hogy terhes vagyok e, mert így már minden esély meg van rá. Csak azt nem tudom hogy mihez kezdek ha az orvos azt mondja hogy egy új kis élet fejlődik a szívem alatt. Ledobálom magamról a ruháimat, nem zavar hogy Harry a szobában van, megszoktam már hogy meztelenül lát. - Remélem jó híreket kapunk. - mögém lép és a hajamat félre tűrve a nyakamba csókol. - Azt hiszem a jó hír, nem ugyan azt jelenti neked mint nekem. - sóhajtok fel miközben elhúzódom tőle és öltözni kezdek. - Remélem ha valóban gyermeket vársz, képes leszel szeretni őt. - Harry halkan beszél, mintha szomorú lenne és magamra is hagy a szobában. Miközben öltözök a gondolataimba beférkőznek Harry szavai....ha valóban gyermeket várok, képes leszek szeretni? Teszem fel magamban a kérdést. Végülis egy ártatlan kis életről van szó....de Harry az apja, akit gyűlölök. Ostoba vagy Selena...ostoba. Ismétlem magamnak. Persze hogy szeretni fogod azt a babát, hiszen ő a te gyermeked is lesz. Magamban beszélek, vitatkozom és kezdem úgy érezni magam mint aki megőrült. Ha terhes vagyok akkor természetesen szeretni fogom a gyereket, de ennek ellenére bízom abban hogy nem vagyok az. - Kész vagy? - Harry lép be a szobába pont amikor az utolsó simításokat végzem magamon. - Igen. - bólintok majd a táskámat magamhoz veszem és elindulok. Félek és a gyomrom görcsbe rándul. Még mindig reménykedek abban hogy nem vagyok terhes, mert az azt jelentené hogy végleg Harryhez leszek láncolva. Egész életemben vele kell majd lennem és a gyerekünk majd emlékeztet is a nap minden percében arra hogy rab vagyok....egy olyan élet rabja amit nem én választottam magamnak...