22. Rész: Gyengeség

" Tears are in my eyes

We're burning down the bridges this time..."

~ Selena Rose Moreno ~

Haza érkezve az autó ahogy megáll én kipattanok a kocsiból, a magassarkúimat lerúgom magamról és mezítláb rohanok a házba, fel az emeletre ahol hangosan csapom be magam mögött a hálószoba ajtaját, de még így is tisztán hallom Harry hangját ahogy a nevemet kiabálja, és nehéz léptekkel siet utánam. Én azonban mit sem foglalkozok vele, inkább tovább megyek a fürdőszobába, aminek az ajtaját hasonló csattanással csukom be magam után és fordítom is rá a zárat hogy egy kicsit magam lehessek. A ruháimat gyors mozdulatokkal hámozom le magamról majd megnyitom a csapot. - Selena! - Harry mély hangja süvít a levegőbe, mire összerezzenek, de felelés helyett a zuhanykabin falai közé lépek. - Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! - üvöltve követeli. Annyira dühös vagyok rá és közben össze is vagyok zavarodva. Egyedül akarok lenni ezért nem válaszolok a követelésére. Még most is alig tudom elhinni hogy Ephram és Harry testvérek, féltestvérek. És mind az amit Ephram előadott nekem...egyszerűen képtelenség. Azt eddig is tudtam hogy Harry egy...finoman szólva bűnöző, méghozzá az egyik legrosszabb fajta, de az alapján amit ma láttam Ephramból, talán ő még Harrynél is rosszabb. Az ajánlata először elgondolkodtatott, könnyű lenne megszabadulnom Harrytől, de egyszerűen képtelen voltam Ephramal, ellene szövetkezni. Mert bárhogy is érzek iránta, ő akkor is a férjem...és vigyáz Katiere. Gondolataimból egy újabb dörömbölés zökkent ki. - Két kibaszott másodperced van, hogy kinyisd, vagy betöröm! - Harry fenyegetőzik, amire ezúttal sem reagálok. Gyorsan letusolok majd egy törölközőt tekerek a testem köré. Kilépek a kabinból és a tükör előtt a hajamat kezdem kifésülni. - Selena! - üvölti a nevemet. - Egyedül akarok lenni. - mondom olyan hangerővel, hogy ő is tökéletesen hallja a szavaimat. - Kurvára nem érdekel hogy mit akarsz. - dühöng továbbra is. Az ajtó meg-meg reccsen Harry dübörgésének köszönhetően. A fa nyekken, én pedig a fehér ajtóra szegezem a tekintetemet. - Fejezd be az ordibálást! - sóhajtok fel a következő pillanatban azonban nagyot ugrok ijedtemben ahogy Harry valóban megszünti az akadályt. Betörte az ajtót és most itt áll előttem szemtől szemben. Remegő testtel, kapkodó lélegzettel várom a csapást, amely közeleg. Harry vérben forgó szemekkel kémlel engem. Farkasszemet nézünk, én mozdulni sem tudok a félelemtől míg ő teljesen fölém ágaskodik. Nagyot nyelek, és a félelem kiül az arcomra is, tudom. A szívem olyan gyorsan ver, hogy versenyt futhatna, és tarolna. Harry kezei ökölbe vannak szorítva, az állkapcsa feszes, ahogyan a testtartása is. Erősen megragadja a felkaromat s az érintése keserves fájdalmat okoz. Szabad kezemet azonnal az ő csuklójára teszem, de az erőm teljesen eltörpül az övé mellett majd a falnak taszít. Fájdalmasan nyögök fel, amikor a hideg csempének ütközök háttal. A gerincem mentén éles fájdalmat érzek, ahogyan a tarkómon is. A fogaim össze koccannak. Nehéz lélegzettel nézek fel Harryre, aki előttem áll, a tekintete ugyan olyan kegyetlen és fenyegető marad. Egyik kezével megragadja a nyakam és én már csak a torkomra fonódó ujjaira tudok figyelni. Kezemet a csuklójára szorítom és levegőért kapkodok. - Mi.. Mit csinálsz? - a hangom nagyon halk, csak reménykedni tudok abban, hogy Harry hallja. - Harry - nyöszörgöm. A szemei sötéten mutatkoznak meg, a szorítása kegyetlen, a lélegzete szapora. A csuklóján érzem a pulzusát, amely eszeveszett gyorsasággal száguld. - Meg fogsz fojtani - igyekezek kiszabadulni, de az erőm az övével szemben eltörpül. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, megremegek és magamban fohászkodom, hogy az ujjai elgyengüljenek, és elengedjen. Küzdök ellene, küzdök magam ellen és minden dolog ellen, ami ezen világon létezik. Egy könnycsepp végiggördül az arcomon ami végül a kézfejére ér, melyre lepillant, aztán ismételten az arcomra mered és végül enyhít a szorításán míg végül elenged. A fülledt fürdőben levegő után kapkodva csúszok végig a csempézett fal mentén egészen a padlózatig. A torkomra most az én ujjaim fonódnak, remélve, hogy a fájdalom elmúlik. Könnyeim sorban követik egymást miközben a szívem olyan tempót diktált melyet még sohasem éreztem. A halál szele megérintett pillanatokkal ezelőtt, de valamiért még is itt vagyok ezen az átkozott földön. Mondhatni, hogy a kapkodó lélegzetvételem visszhangot ver, közben pedig egyre kisebbre igyekszem összehúzni magam. Hallom, ahogyan Harry leguggol és érzem, ahogyan az ujjait az állam alá helyezi és felemelve azt eléri, hogy a figyelmem újra az övé legyen. - Tudod hogy kivel állsz szemben még is dacolsz velem, állandóan. Igaz?  - kérdezi komoran. Érintése égető érzést hagy maga után, a zokogás még jobban feltör bennem és undort érzek iránta. Megvetést. Csak bólintok. Majd látom, ahogyan kilép diadalittasan a fürdőből, megszabadul a ruháitól, amiket hanyagul a padlóra dob. Meztelenül lép a szekrényhez, egy hófehér törülközőt szerez meg, amit a csípője köré teker és így hagyja el az egész helységet, még annyit visszaszólva nekem, hogy igyekezzek. Kezeimet a térdem köré fonom, a fejemet lehajtom és most érzem, hogy eljut a tudatomig, hogy hova is kerültem. Hogy kinek a világában is élek. 

Lassan állok fel, a térdeim remegnek, a pulzusom az egekben, de az arcom érzelem mentes. Azt hiszem, hogy már elég jól megtanultam kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Fogalmam sincs, hogy a mai napnak mi lesz a vége, de abban biztos vagyok, ha Harry holtan akarna látni, akkor az ujjai nem engedtek volna olyan könnyedén el a fürdőszobában. Határozottan lépek a szekrény elé, míg ő végigméri a testemen, amelyet már sok alkalommal látott, még is a szemeiben egy pillanatra mintha a szenvedély fellobbanása mutatkozna meg. Úgy teszek mintha ott sem lenne és gyors mozdulatokkal magamra erőltetem a pizsamámat ami jelen esetben egy sötét vörös sejem csipkés felső és egy hozzá tartozó rövid nadrág. - Le tusolok. - szólal meg teljesen nyugodt hangon mintha az imént semmi sem történt volna. - Nem érdekel mit csinálsz. - vonom meg a vállam flegmán. Közelebb lép, az ujjait a torkomra fonja, de nem tántorodok el. Most nem szorít, csupán a fájdalmas zúzódásokon simít végig. Akaratlanul is felszisszenek, a szemeim egy pillanatra lehunyom, míg az ujjai a bőröm felszínét érintik. - Ugye tisztában vagy azzal hogy az előbb az életedről pillanatok alatt döntöttem? - kérdezi komoran. - Bárcsak máshogy döntöttél volna - a szemeibe nézve mondom a szavakat. - Nem tudsz megtörni. - sziszegem. - Nem fogom megadni neked azt az örömöt. - közlöm kimérten. - Oh, bébi - nevet fel. - Tudom, hogy nem vagy buta és még ha nekem hazudsz is de legalább magadnak ne. - suttogja a számra. - Előbb utóbb fel adod és már csak azt fogod tenni amit én mondok. Mert az enyém vagy...a tulajdonom. - röhög fel. Kezem lendül és minden megbánás nélkül az arcán csattan keményen, minek hatására el is fordul a feje. Az arcához nyúl, amely piros a tenyerem érte ütéstől. Megmozgatja az állkapcsát, én pedig hátrálni kezdek, mert pontosan tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Beletúr a hajába, ahogyan a szemei rám villannak és a teret közöttünk másodpercek töredéke alatt szünteti meg. Szinte az egész testem megnyekken, ahogyan a falnak taszít, s szorosan a torkomat újra megragadja. - Mégegyszer ne merészeld - dühtől szikrázó szemei egyenesen az enyémbe néznek. Farkas szemet nézünk. A lábujjaimon állok, míg ő szinte eggyé présel a fal kemény felületével. - Ha megölni nincs merszed, miért nem engedsz  el? Ne hidd, hogy ez az egész nem fog egy esetleges öngyilkosság felé hajszolni. Szerinted milyen nő az, aki ezt el bírja viselni? Ki az, aki örömöt lel a szadista módszereidben? - minden szavam következtében az érintése finomabbá válik míg végül el enged ismét. Látom a küzdelmét saját maga ellen. Képtelen engem úgy bántani hogy végzetesen ártson...Küzd az indulatai ellen és egy-egy ilyen kirohanása csupán gyengeség részéről mert nem tud mit kezdeni velem és azzal ahogy viselkedek vele...