21. Rész: Egy vérböl valók...

"...And I'll show you how it breaks

If I can give it or take it, all of the way..."

Három nappal később...

~ Selena Rose Moreno ~

Egyedül ébredek, és ez nagyon is meglep. Az ágy másik fele hideg, amely arra enged következtetni, hogy Harry már régóta nincs mellettem. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat, s elhagyom az ágy nyújtotta kényelmet. Első utam a fürdőszobába vezet majd a gardróbban felveszek pár ruhadarabot végül a táskámat is felkapom és a lépcsőn lesietek. A ház kong az ürességtől, amely egyre furcsábbá teszi az egészet. Bár Katie még csak három napja utazott el Harry anyjával, Margarettel, már is nagyon hiányzik ami persze természetes hiszen az anyja vagyok. Meglepett amikor Katie olyan könnyen belement abba hogy két hetet töltsön Margarettel kettesben, de azt hiszem hogy ez többnyire azért van mert Katie vágyik hogy család vegye körül amibe egy nagymama is beletartozik. - Jó reggelt - köszön a házvezetőnő, aki éppen a lépcső korlátot takarítja. - Jó reggelt - mosolygok rá. - Harry itthon van még? - kérdezem kíváncsian mert semmi kedvem vele összefutni. - Mr. Styles kora reggel távozott. - kapom meg a választ. - Oh, rendben, köszönöm - bólintok, és elhagyom a villa falait. Magamhoz veszem a telefonom és egy gyors üzenetet küldök Ephramnak majd a kocsimba szállok és elhajtok. Alig tíz perce vezetek amikor a telefonom megcsörren ezzel felhívja magára a figyelmet. Megszerzem a táskámból a készüléket és fogadom a hívást. - Szia Margaret - köszönök a vonal túlvégén levő személynek. - Szia drágám. Adom Katiet. - mosolygós hangon adja át a lányomnak a telefont. - Anyuci? - Katie szól bele vékony csilingelő hangján. - Szia édesem, nagyon hiányzol ám. - kezdek vele csacsogni mire felkacag. - Milyen a nyaralás? Jól érzed magad a nagyival? - érdeklődök. - Igen. - kapok egy rövid választ. Katie még csak hat éves így érthető hogy nem tud még annyira kommunikálni főleg nem telefonon de én már azzal is beérem hogy hallom a hangját. - Szeretlek angyalkám. - mondom mosolyogva. - Én is szeretlek anya. - nevetgél szégyenlősen. - Adom a nagyit. - sietve adja vissza a készüléket Margaretnek. - Nagyon belemerült a játékba. - Margaret informál. - Mikor jöttök haza? - kérdezem miközben lehajtok egy mellék utcába. - Tíz nap múlva. - kapom meg a választ. - Vigyázz rá kérlek, nagyon. - sóhajtok fel. - Ez csak természetes Selena. - feleli. - Most mennem kell. Ha lehet majd még hívjatok. - köszönök el sietve mert megérkeztem a kitűzött célomhoz. - Rendben. Hívni fogunk. - Margaret is elköszön majd bontom a vonalat és sietve szállok ki a kocsiból. Egy kávézóhoz érkeztem ahová Sms-ben találkozót beszéltem meg Ephramal. A múltkori találkozásunk után úgy éreztem hogy tartozok neki ennyivel hiszen a múltkor olyan hamar leráztam. A kávézó teraszán az egyik asztalnál már vár rám és elmosolyodik amikor meglát. - Szia. - ölelem át amikor oda érek hozzá majd helyet foglalunk. - Annyira örültem amikor üzentél. - mondja kedvesen. Ez az amire most szükségem van, egy normális emberi beszélgetés, egy barát és szabad gondolatok. - Múltkor nem tudtunk beszélgetni rendesen. Gondoltam egy közös reggeli, remek alapja hogy felmelegítsük a barátságunkat. - nevetek fel. Az elmúlt napokban ért veszteségem még mélyen él bennem, de rá kellett jönnöm az elmúlt három nap alatt hogy talán a sors akarta hogy így történjen, hiszen ha nem veszítem el a babát akkor most egy olyan családba készülne megszületni ami veszélyes és zavaros. Természetesen fáj az elvesztése, de azzal vigasztalom magam hogy ennek így kellett lennie és ez a legjobb mindenkinek. - Nagyon elkalandoztál. - Ephram zökkent ki a gondolataimból. - Igen, ne haragudj. Csak nehéz hét áll mögöttem. - sóhajtok fel. - Na mesélj? Talán a férjed az oka? - kíváncsiskodni kezd ami meglep de nem teszem szóvá. - Mint mindig mindennek ő az oka. - vallom be, de nem akarom Ephramra zúdítani a magánéletem minden részletét, Harry pedig tabu téma azt hiszem, hiszen az ő élete nem éppen reklámozni való. És nekem is van annyi eszem hogy tartsam a szám Harry piszkos kis ügyleteit illetően. - Nem akarok róla beszélni. - terelem a témát. - Nekem elmondhatsz bármit. - erősködik és egyik kezét az enyémre simítja. - Köszönöm, de nem szeretném. - utasítom vissza miközben elhúzom a kezem. - Ugyan már Selena. Öntsd ki nekem a szíved. Harry ennyire rosszul bánik veled? - teszi fel a kérdését de én megdermedek és egy pillanatra szóhoz sem jutok. - Sosem említettem neked a férjem nevét. - suttogom magam elé arra utalva hogy Ephram nem tudhatta volna mégis kimondta. - Hoppá. Lebuktam. - nevet fel amitől kiráz a hideg és közben semmit sem értek. - Nem is értem hogy Harry miért nem épít be a csapatába téged is, te vagy a legjobb titoktartó. - elismerően bólogat. - Egy kibaszott szót sem tudtam belőled kiszedni soha arról a féregről. - utal Harryre. - Ephram én már semmit nem értek...ismered Harryt? - kérdezem kíváncsian. - Egy vérből valók vagyunk. - vonja meg a vállát én viszont ledöbbenek. - Harry sosem mondta hogy van egy testvére. - csóválom a fejem. - Az lehet, mivel a kedves apám után az öcsém is megtagadott engem. - fájdalom suhan át a tekintetén de hamar elengedi a gyengeségét és gyilkos pillantást vet rám. - Te vagy az akivel bosszút állhatok rajta. - mosolyog önelégülten. - Harry engem nem szeret, úgyhogy azt hiszem nem sok hasznodat leled bennem. - jegyzem meg. - Félre értettél kedvesem. - ismét a kezemért nyúl és finoman végig simít a kézfejemen. - Van számodra egy ajánlatom. - egyenesen a szemembe néz. - Segíts nekem tönkre tenni Harryt. - mondja ki végül amit akar. - Miért segítenék? - kérdezek vissza bár egy pillanatra megfordul a fejemben hogy igent mondok hiszen akkor megszabadulhatnék Harry fogságából. - Tudom hogy te is legalább annyira gyűlölöd őt mint én. - próbál rám hatni és egész jól csinálja. - Add ki őt nekem, segíts elintézni és én a szavamat adom neked hogy szabaddá teszlek. - egyre magabiztosabban beszél. - Én...nem is tudom. - zavartan nézek rá de ő egyenlőre még türelmesen várja a válaszom. - Az elintézni szó alatt azt érted hogy...megölöd? - érdeklődök tovább bár magam is tudom hogy ez egy ostoba kérdés volt a részemről. Hiszen tudom a válaszát. - Esküszöm neked hogy lassú kínhalált fog halni. - bólogat. Most tudatosul csak bennem hogy miről is beszélgetek most éppen vele...Harry halálát tervezgeti és én csak úgy végig hallgatom és még talán vevő is lennék rá ha nem lenne lelkem...de van és ez az ami megálljt parancsol nekem. - Elég! - erőteljesebb hangon szólalok fel. Meglepem, mert a nevetése abbamarad, ám a mosolya az arcán díszeleg továbbra is. - Miért jöttél ide? Mert kétlem, hogy csak egy barátot kerestél bennem. - szólal meg ismét. De én lassan kezdek összerakni minden egyes darabkát a fejemben hogy végre tisztán lássak. - Nem volt véletlen a találkozásunk - kérdésnek szántam, ám egy kijelentőmondatban fejeződött be, hiszen már minden világos a számomra. - Persze hogy nem volt az. - vallja be. 

- Kiléptem a kocsid elé. - teszi hozzá. - És te annyira naív voltál és most is az vagy. Úgy látszik, hogy az uralkodód, még ezt nem verte ki belőled - szisszen fel, én pedig reflex szerűen az italomat az arcába öntöm. - Ejnye, kislány! - áll fel lassan és egy szalvétával megtörli az arcát. - Ezt elcseszted - ragadja meg a felkaromat és az ajtó irányába kezd rángatni. - Engedj el! - követelem de ő meg sem rezzen. Az emberek egyként néznek ránk és a szemeikkel követik minden átkozott mozdulatunkat. Senki nem szól, senki sem mozdul meg. Nem tagadás, mindenki retteg és ha tehetik, távol maradnak minden mocskos eseménytől, amelyek a zsarnok embereket körülveszik. Ephram ujjai a csontomig hatolva szorítanak, a fájdalom az egész testemet ellepi, és hiába minden próbálkozás, nincs menekvés. Úgy hurcol maga után, mintha súlytalan lennék. Ephram kinyitja az ajtót, egem pedig kipenderít rajta. De ekkor két kar fonódik körém, a tulajdonosa pedig azt suttogja...minden rendben. Ephram pedig pillanatok alatt terül el a földön hangos nyöszörgések közepette az orrát fogva, mint egy labdával eltalált jajveszékelő kisgyerek. Felpillantok az engem biztosan tartó fiúra, Zayn az, arcvonala feszes, s az egész testtartása merev. Kapkodom a levegőt, de ő a szemeivel már nem engem méreget. Sebesen fordulok meg a karjai között és felsikítok a látványnak köszönhetően. Kiszakítom magam Zayn karjai közül és Harryhez rohanok, akinek a már véres ökle újra és újra Ephram arcát éri. - Harry, ne csináld! Engedd el! - megragadom az ingét, szólongatom, de a szavaim süket fülekre találnak, s a közöttünk levő csendet csontok ropogásának hangja töri csak meg. - Harry! - kiáltok fel újra miközben a szemeimből makacs könnyek buknak elő, míg Harry kezébe kapaszkodok. Próbálom visszafogni de sikertelenül. Ujjai Ephram nyakára fonódnak, de nem fojtogatja, még mindig kemény ütésekkel sorozza. Zayn megpróbál elrángatni Harrytől, de lerázom a karjait. Tudom, hogy gyengébben ér hozzám és csak emiatt van lehetőségem szembemenni az akaratával. - Hagyd abba, kérlek.. - a hangom már inkább sírás mint sem rendes érthető beszéd és egy fájdalmas könyörgés is Harry felé, aki rám pillant. A szemeivel ölni tudna, de feláll és elengedi Ephramot aki az arcához kap és fájdalmas nyögések sokasága szökik fel a torka mélyéről. Az étterem felé kapom a tekintetemet és látom hogy a túlsó oldalról minden szem ránk szegeződik, ahogyan a kávézó ablakából is minket bámulnak az emberek. Annak ellenére, hogy igyekeznek úgy tenni, mintha nem is minket figyelnének, nem igazán sikerül nekik. Érzem, hogy Harry húz maga után, míg Zaynek és Louisnak kiadja parancsba, hogy tüntessék el a kávézó elől Ephramot. Azonban a hatalmas felfordulás közben Ephram kocsiba vágódik és elhajt, ezzel egér utat nyerve. - Kurva életbe. - Harry szitkozódik és a szorítása erősödik a csuklóm körül. A látásom még mindig homályos, a szívem erősen ver és a lépteimet igyekszem Harryéhez igazítani, de ez egyenlő a lehetetlenséggel. - Várj! - kérlelem, de mint akinek a szavaim mit sem jelentenek, halad tovább a sötét autó felé. - Várj már az Isten szerelmére! - kiáltom el magam, és megrántom a kezemet, mire megtántorodik, én pedig fájdalmasan felszisszenek a cselekedetem következtében. - Mi van? - kiált rám, én pedig összerezzenek. Máskor is volt, hogy felemelte a hangját, de most olyan harag, düh, és hitetlenség egyvelege tükröződik a szemeiben, amilyet még sohasem láttam. - Nem tudok magassarkúban futni utánad. - bököm ki végül. - Legközelebb nem ribanckodsz ilyen cipőkben. - veti oda nekem az én szám pedig tátva marad. Harry tovább vezet, felrántja az autó ajtaját, és szinte belök a bőrülésre majd beül mellém. - Nem ribanckodtam. - szólalok meg. - Az Nicole hobbija. - teszem hozzá ezzel a tudtára adva hogy én nem vagyok olyan mint az a cafka akivel megcsalt. - Fogd be a szád! - erőteljes kiabálással rivall rám és én nem is merek többet mondani, azt hiszem ha haza érünk még nehéz percek várnak rám...