4. Rész: Rongybaba

" Amikor azt hisszük, vége az életünknek,

akkor jövünk rá, hogy amiért végig küzdöttünk,

tulajdonképpen mit sem ér."

~ Selena Rose Moreno ~

Gyűlölet, megalázottság, fájdalom, testi és lelki egyaránt. Mindez egyszerre uralja egész lényemet. Órák teltek el azóta hogy Mark elment de én még mindig a történtek hatása alatt állok. Az ágyamban a takaró alá bújva próbálom rendezni a gondolataimat, egyrészt azért mert hamarosan indulnom kell dolgozni, másrészt pedig azért mert Katie nem láthat így, ilyen állapotban. Főleg a lányom miatt akarok erős lenni. Én vagyok az anyja, én jelentem számára a biztonságot, még ha ez azzal is jár hogy én magam kiszolgáltatott vagyok. Próbálom szem előtt tartani Katie szükségleteit mert azt akarom hogy boldog legyen, de egy egy alkalommal amikor már túl sok nekem ez az egész, vagy éppen Mark tesz valamit velem, én is elgyengülök. Az öngyilkosság gondolata számtalanszor fordult már meg a fejemben. Eldobni magamtól ezt az életet nem lenne nagy áldozat, de tudom hogy azzal Katienek ártanék, mert vagy az érzéketlen apjához kerülne vagy nevelőintézetbe, ezt pedig nem akarom. Önzőség lenne részemről a halál. Tehát őszintén mondhatom hogy az egyetlen ami életben tart az Katie, semmi más nincs ezen a földön amiért érdemes lenne élnem. De mégis mennyi egy ember tűrőképessége? Mikor van az a pont amikor megállsz és azt mondod: Elég volt! Nem bírom tovább! Eljön valaha az a pillanat amikor csak békesség uralkodik körülöttem és nem kell semmi és senki miatt aggódnom? Lesz e olyan pillanat amikor felhőtlenül boldog leszek? Vagy nekem csak ez jutott? Ennyi az élet? Teszem fel magamnak a számtalan kérdést de mind megválaszolatlan marad. Nincs aki tudná a válaszokat. Én sem tudom. - Sel! Ébren vagy? - Olivia zökkent ki a gondolataimból miközben belép a szobámba. - Igen. - lassan felülök az ágyon. - Hogy érzed magad? Hoztam neked narancslevet. - egy poharat ad a kezembe és leül mellém az ágyra. - Köszönöm. - kortyolok a hűsítő italba ami most jól is esik. - Szóval? Hogy érzed magad? - ismétli meg az előző kérdését. - Pocsékul érzem magam. - vallom be őszintén. - Ócska vagyok Liv. Egy tárgy amit Mark kedvére használhat. Egy rongybaba amibe belerúghat és megalázhat amikor csak kedve tartja. - gyűlnek könnyek a szememben. - Ideje lenne eltakarítanod az életedből. Sel! Csak te tudod őt megállítani. Nem először bántott téged, de te mindig úgy teszel mintha ez lenne a normális. Katie érdekeit nézed, ezt megértem, de fogd fel végre hogy Mark elmebeteg, ez Katienek sem jó. - Olivia magához ölel és én csendben hallgatom őt. - De ő Katie apja. - zokogok fel. Görcsösen ragaszkodok ahhoz hogy Katienek igenis szüksége van az apjára. És miért teszem ezt? Erre egyszerű a válasz, azért mert azt akarom hogy mindene meglegyen és ebbe egy apa is beletartozik. - És mi haszna van belőle. Mark egy barom. Selena, hányszor kell még megvernie ahhoz hogy belásd mennyire rossz az ahogy élsz. Belegondoltál már abba hogy mi lesz ha Katie kicsit idősebb lesz? Mark egy pénzéhes féreg, az sem lepne meg a saját lányát is eladná. - Olivia mindig is egyenesen beszél, nem kertel és nem szépít a dolgokon, most is kimondja amit gondol. - Azt soha nem hagynám. - kapom fel a fejem. - Egyre gyengébb leszel Markal szemben, teljesen elnyom. Esélyed sem lesz, ha arra kerül a sor. - csóválja a fejét. - Majd megoldom, oké? Ez...ez az én gondom. - hirtelen ugrok ki az ágyból és a szekrényemben kezdek tiszta ruhát keresni. Ezzel lezártnak tekintem a témát. - Hová készülsz? - Olivia meglepetten néz rám. - Dolgozni. - felelem és megvonom a vállam. - Szerintem jobb lenna ha ma itthon maradnál. A történtek után rád fér egy kis pihenés. - mögém lép és kedvesen elmosolyodik ezzel kifejezve hogy ő támogat engem. - Nem lehet. A főnök kirúgna. - tiltakozok. - Selena! Nem akartam ilyen nyersen kimondani de nincs mit szépíteni a dolgon....borzalmasan nézel ki. - suttog ezzel tudtomra adva hogy miért is akar marasztalni. Lassan a tükör elé lépkedek és elborzaszt a látvány amikor megpillantom magam. A hajam kócos, a jobb szemem alatt a lila és a kék valamint a zöld színek pompáznak, a szám felszakadt, az arc csontom szintén a jobb oldalon felduzzadt. - Tűrd el a hajad. - szólal meg Olivia halkan. Teszem amit mond és ekkor veszem észre a nyakamon kirajzolódó kéz nyomot is. A bőröm piros és duzzadt. - Segítesz? - segélykérően fordulok a barátnőm felé.

- Hozom a smink cuccom. - sarkon fordul és kisiet a szobából. Szavak nélkül is tudja mire gondolok. Tekintetem ismét a tükörképemre emelem. Egy roncsot látok aki én magam vagyok. Egy megtört, fáradt, élőhalott vagyok. Sehol nincs már az az énem aki akkor voltam amikor még az életem csodálatos volt. Akkor romlott el minden amikor tizenhét évesen megismertem Markot aztán megszületett Katie. Az egyetlen amit nem bántam meg az elmúlt öt évemből, az Katie születése. Örülök hogy nem hallgattam a szüleimre és nem vállaltam az abortuszt, de azt nem tagadhatom hogy ha akkor nem történik mindaz ami, akkor most egy teljesen más életet élnék. A szüleim még mindig mellettem állnának, valamelyik egyetemen tanulnék és gondosan építgetném a jövőmet ami annyi mindent tartogathatna számomra. - Itt is vagyok. Ülj le. Sietnünk kell. - ismét Olivia szakít ki a gondolataimból de nem bánom mert utálok a múlton rágódni. Ami megtörtént azon már nem lehet változtatni. Szótlanul foglalok helyet az ágyamon, Olivia pedig sminkelni kezd. Először korrektor ami halványítja a ma szerzett sebeimet, majd vastag réteg alapozó ami elfedi a zúzódásokat és a lila foltokat, erre jön végül a púder és egy kevés bronz pirosító. A szemeim füstös színt kapnak ezzel kiegészítve a sminkem. - A szád felszakadt. Ezt csak vörös rúzzsal tudom elfedni de ez sem takarja majd teljesen. - szólal meg Olivia. - Rendben. Jó lesz. - bólintok és hagyom hogy Liv felvigye a vörös rúzst ajkaimra. - Most a hajad jön. - félre dobja a sminkes táskáját és egy fésűt vesz a kezeibe amivel alaposan kifésüli a kócos tincseimet, közben bekapcsolja a hajvasalót is amivel végül megalkotja a tökéletes formát a hajamnak. - Nézd meg magad. - alig húsz perc munkálkodás után a tükör elé húz. Az eredmény látványos. Az arcom kisimult, a foltok eltűntek csak egy kis duzzanat jelezi a helyét az arc csontomnál és a számon díszelgő seb is halványabb. - Köszönöm. - mosolyodok el halványan. - Érted bármit. - megölel aztán az ajtó felé siet. - Öltözz fel, nem késhetünk. - szól még vissza sürgetve és én nem is tétlenkedek azonnal a szekrényemhez lépek és öltözködni kezdek. Háromnegyed órával később már a klub előtt szállunk ki egy taxiból. A bejáratnál ezúttal is az új tulajdonos emberei állnak, név szerint Zayn, Liam és Niall. - Az a tökfej biztos bent van. - súgja a fülembe Olivia miközben belépünk az épületbe. Tudom hogy Louisra utal és nem is téved, mert ahogy a bár felé sétálunk megpillantjuk őt, az ölében pedig Gina tekereg már a fellépő ruhájában. - Na miaz Gina? A maradék méltóságodat is levetkőzöd. - Olivia nevet fel mellettem. - Semmi közöd hozzá. - Gina vissza szól majd ajkait Louis nyakára tapasztja és érzéki csókokkal kényezteti. - Ezt a hülye picsát. - Olivia látszólag jót múlat Gina akcióján. - Hallod Gina, téged cirkuszban kéne mutogatni. - szólalok meg én is. - Téged is drágaságom. A több kiló smink sem takarja el az arcod. Na miaz? Mark megint helyben hagyott? - Isabel sétál be ezzel engem idegesítve. - Közöd? - nézek rá lekezelően. - Azért tudod vicces hogy szinte hetente jössz be monoklival a szemed alatt. - csatlakozik Nikki is a szócsatához. - Elég legyen. Mindenki oszoljon. - Louis áll fel ezzel félbeszakítva a kialakuló vitát, közben Ginat könnyedén löki le magáról, ezzel is jelezve hogy a lány neki csak szórakozás ahogy mindenki másnak is. - Te! - rám mutat és közelebb int magához. - A nevem Selena. Talán megjegyezhetnéd...Louis. - elé lépek és várom a mondandóját. - Te pedig visszavehetnél a nagy szádból. Főleg ha a főnökkel beszélsz. - fenyegetően méreget. - Miért beszélnék én a főnökkel? - kérdezek vissza. - Mert hívat téged. Úgyhogy szedd a formás lábaid és tipegj fel az irodájába. - mutat a lépcső felé. - Bassza meg. Mit akar? - hirtelen önt el a düh, azok után hogy tegnap ajánlatot tett nekem, egyáltalán nem akarok vele találkozni. - Kislány! Az előbb mondtam hogy vigyázz a szádra ha velünk beszélsz. - egy lépést tesz felém. - Nem félek tőletek. - jegyzem meg halkan miközben elindulok az emelet felé. - Pedig nem ártana. - szól utánam Louis de nem reagálok rá semmit. Célba veszem Harry irodáját ahová kopogás nélkül lépek be. Harry a székében ül, ölében egy szőke meztelen lánnyal. - Ez most komoly? - kezem a szemem elé kapom és a kérdésemre felkapják a fejüket. Észrevesznek. Harry csak vigyorog, míg a lány zavartan takargatja magát.

- Meghallgatást tartok. - Harry feláll és felhúzza a sliccét. - Nem feleltél meg. Ott az ajtó. - szavait a szőke lánynak intézi aki sírva fakad és pillanatok alatt magára kapja a falatnyi ruháját. - De mindent megtettem amit kértél. - akadozva beszél. Sajnálom őt, látszik rajta hogy tipikus cicababa akinek az úr nem adott túl sok észt, amit most Harry kis is használt. - Mondom ott az ajtó. - Harry erősebben szól rá és a lány elrohan. Zavartan állok egy helyben. Én érzem magam kínosan az előbb történtek miatt, pedig itt az egyetlen az Harry akinek el kellene süllyednie szégyenében. Ő viszont nem zavartatja magát, éhes szemekkel vizslatja a testem. Undorodom a pillantásától, főleg azok után hogy így kihasznált egy szegény lányt. - Miért hívattál? - szólalok meg türelmetlenül, minél előbb ki akarok menni az irodájából. - Az ajánlatom miatt. - mosolyodik el magabiztosan. - A válaszom még mindig az hogy nem. - közlöm egyszerűen. - Minden nap meg fogom kérdezni és meglátod rövid időn belül te magad fogsz könyörögni nekem. - vigyorog elégedetten. - Álmodozz csak. - vetem oda flegmán. Az állkapcsa megfeszül, a keze ökölbe szorul. Lehunyom a szemem és várom az ütést, már megszokott reakció ez részemről, mert Mark pontosan ezt szokta tenni de Harry nem ér hozzám. - Mitől remegsz? - kérdezi meglepetten, amire felnyitom a szemeim. - Azt hittem megütsz. - suttogom. - A főnököd vagyok. Nem szokásom alkalmazottakat verni, főleg nem nőket. - nevet fel gúnyosan. - Elmehetek? - kérdezem reménykedve hogy igennel felel. - Mi történt az arcoddal? - a kérdésemet meg sem válaszolva, kíváncsiskodik. Tudom hogy Olivia sminkje hatásos volt és a foltokat eltüntette, de tisztában vagyok azzal is hogy a feldagadt részeket nem lehet elrejteni. - Elestem. - vonom meg a vállam. - Az arcodra estél? - nem hisz nekem. - Ez a munkámban nem akadályoz, úgyhogy nem kötelességem válaszolni. - mondom komolyan. Látszik Harry reakcióin hogy türtőztetnie kell magát, nincs hozzá szokva hogy így beszéljenek vele. És tudom hogy ő egy bűnöző így félnem is kellene tőle. - Nagyon is akadályoz a munkádban. - csattan fel. - Ide szórakozni jönnek a férfiak, nem azért hogy egy összevert nőt nézzenek a pult mögött. - kimérten sétál az asztalához és leül. - Nem is látszik, csak közelről. - egyik kezem az arcomra simítom. - Menj haza. - utasít. - Kirúgsz? - félve teszem fel a kérdést. - Nem rúglak ki. A ma estéd szabad. Szedd össze magad. Most pedig tűnj el. - mutat az ajtóra. - Köszönöm. - bólintok. - Nem miattad. De ilyen állapotban csak rontod az üzletet. - jegyzi meg amire már nem reagálok csak kilépek az irodájából. Magam sem tudom hogy mikor töltöttem utoljára otthon az estét. De most örülök neki mert így Katiet én altathatom el és én lehetek vele ha éjszaka rosszat álmodik. - Olivia. - sietek a pulthoz ahol a barátnőm már szorgosan dolgozik, mellette pedig megint Louis sertepertél. - Harry hazaküldött. A ma estém szabad. - mondom hogy ő is tudjon róla. - Mázlista vagy. Én ezzel a barommal leszek egy műszakban. - suttogva mutat Louis felé aki ebből semmit sem vesz észre. - Sajnálom. De most megyek. Sietek Katiehez. - mosolyogva köszönök el és az épületből kilépve azonnal leintek egy taxit...