19. Rész: Before I Cry

" We lost our way , that's what you told me last

The tears they come and go

This is us, I'll never get enough

It's taken losing you to know..."

Egy héttel később...

~ Selena Rose Moreno ~

- Anyu kérdezhetek egyet? - Katie vékony hangja tölti be az autót miközben az ovi felé tartunk. Ma kivételesen én viszem őt, testőrök és Harry nélkül. Ami Harryt illeti a múltheti incidens óta, amikor is az éjszaka közepén elviharzott, nem igazán láttam őt. Nem sok időt tölt otthon, leginkább a klubban van vagy ha haza is jön bezárkózik a dolgozó szobájába aztán ismét elmegy. Hozzám nem szól és nem is közeledik felém. Ezt egyenlőre nem tudom mire vélni, de örülök neki. Nem nyomaszt nap mint nap és nem felügyeli minden lépésem, sőt olyan mintha már egyáltalán nem érdekelném őt...ami furcsa hogy ez egy kis rossz érzéssel tölt el engem. - Kérdezz. - mosolyodok el a kislányom pedig nagyot sóhajtva öleli magához a babáját amit még Harrytől kapott. - Apa már nem szeret engem? - kérdezi végül a szavai azonban szívenütnek és el is szomorítanak, mind a mellett hogy még mindig nem tudom megszokni hogy Harryt tekinti apjának. - Oh édesem...persze hogy szeret téged. Miből gondolod hogy nem? - kérdezem aggódva. - Már nem játszik velem és nem is mesél. - szomorúan hajta le a fejét. A visszapillantó tükörből látom a lányom bánatát ami tagadhatatlanul ott van az arcára írva. A szívem összeszorul és tudom hogy csak magamat okolhatom mindezért...ez az a pillanat amikor belém hasít a felismerés miszerint Harry valóban jó apja volt Katienek noha nem az ő lánya...Katie iránta érzett szeretete a legjobb példa arra hogy Harry nem rossz ember hiszen ha az lenne akkor Katie nem ragaszkodna hozzá ennyire. - Apának sok dolga volt mostanában szívem, de beszélek vele. Rendben? - mosolyodok el bíztatóan. - Rendben. - Katie arcára vidám mosoly kúszik. - Mond meg neki hogy nagyon szeretem. Ennyire nagyon szeretem. - mutatja a kis kezén hogy menyire is szereti Harryt. Elnevetem magam és csak bólogatok. - Legyen szép napod édesem. - állok meg az ovi előtt ahol már az út szélén Karen várja, hiszen ő az ovónénije és egyben az egyik legjobb barátnőm. - Szia Karen. - intek neki. - Szia. - int vissza miközben én kiszállok és Katiet is kisegítem az autóból. - Hogy vagy? - érdeklődik, tudom hogy a terhességemre utal. - Jól, köszönöm. Volt időm kicsit gondolkodni az életemen és azt hiszem az elfogadás fázisba léptem. - nevetek fel. - Jó lenne ha már a boldog fázisban tartanál. - jegyzi meg kedvesen. - Igen, az...jó lenne. - sóhajtok fel. - Harry? - tesz fel egy újabb kérdést. - Vele beszélnem kell, innen hozzá megyek. Feltételezem a klubban van. - mondom komolyan. - Miről? - kérdez vissza. - Azt hiszem egy esélyt megérdemel. - halkan ejtem ki a szavakat mert még én magam sem hiszem el hogy ezt én mondom. - Szereted? - Karen kíváncsisága csak élénkül. - Nem. - vallom be őszintén de csak halkan hogy Katie nehogy meghallja. - Biztos? - Karen gyanakvóan néz rám. - Szeretem azt ahogy a lányommal bánik...és szeretem azt ahogy gondoskodik rólunk. De ennél semmi több. Mondjuk úgy hogy nem gyűlölöm de nem is szeretem. - vonom meg a vállam. - Hát...ez is több mint a semmi. - jegyzi meg Karen. - Ezt úgy mondod mintha kedvelnéd Harryt. - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Látom azt ahogy Katiet neveli és az oviban is máshogy viselkedik amióta Harry az apukája. Katie sokkal vidámabb gyerek lett. - Karen taglalja a véleményét. - Igen, tudom. - bólogatok. - Most mennem kell Karen. Majd beszélünk. - köszönök el majd a kislányomhoz hajolok. - Szeretlek nyuszi. - becézem és megpuszilgatom aztán miután integettem nekik elhajtok. A városba érve azonban megéhezek és az állapotom miatt végül úgy döntök hogy beülök egy kávézóba reggelizni, tekintve hogy most már kettő helyett is ennem kell. Ez a gondolat megmosolyogtat és mondhatni már szinte boldoggá is tesz a tudat hogy ismét anya leszek. - Egy sonkás szendvicset kérek és egy pohár narancs levet. - adom le a rendelésem már az egyik asztalnál ülve. - Selena? - egy ismerős hang szólít meg amire azonnal felkapom a fejem. - Ephram. De jó újra látni. - mosolyodok el majd fel állva át is ölelem. Nagyjából fél éve ismertem meg őt, de igazából a keresztnevén kívül semmit nem tudok róla. - Én is örülök. Tegnap jöttem vissza a városba. - kezd el beszélni miközben leül mellém. - Van egy kis elszámolni valóm....vagy inkább leszámolni valóm. - furcsa mosoly jelenik meg az arcán, de nem teszem szóvá. Igazából, Ephram egy eléggé fura srác de velem kedves volt eddig...emlékszem majdnem elütöttem őt bár olyan volt mintha akkor direkt lépett volna le elém a járdáról, de szerencsére nem történt baj.

Harry nem is tud róla, nem mertem neki elmondani és ennek már fél éve. Ahogy a gondolataimba ismét megjelenik Harry, eszembe jut miért is jöttem a városba. - Ne haragudj de sietek valahová. - állok fel miközben a szendvicsemet elcsomagolom. - Megadom a telefonszámom ha valamikor ráérsz hívj nyugodtan. - mondja miközben a szalvétára írja a számát és átadja nekem. - Oké. Köszi. - intek neki majd sietve szállok az autóba hogy most már az utam egyenesen a klubba vigyen.  Nem is kell sok idő hogy a Velvet Club előtt parkoljak le és már ismerve a járást sétálok is be a bejáraton. A magassarkúm kecsesen kopog a parkettán amire fel is figyel a személyzet. - Sziasztok. - köszönök nekik, a klubb még zárva de ők már itt vannak. Csak Oliviát nem látom, bizonyára mára szabadnapot kapott. - Harry az irodájában van? - kérdezem kedvesen. - Oda most ne menj fel. - Justin figyelmeztet egy sajnálkozó pillantást vetve rám. - Miért ne? - kérdezek vissza meglepetten. - Sel! Ne menj fel. - ismétli de semmi konkrétumot nem mond. - De felmegyek. - ellenkezek és haladok is tovább fel a lépcsőn ahol csak óvatosan lépkedek egy emeletet, tekintve hogy a cipőm sarka meghaladja a tíz centit. Harry irodájának ajtaja csukva van azonban amikor bentről egy női halk sikolyt hallok meg azonnal benyitok, de ami ott fogad egyszerre sokkol le és undorít. Nicole éppen Harry asztalán fekszik meztelenül miközben Harry éppen a nadrágját igazítja vissza magára, azt hiszem a helyzet magáért beszél és nem kell túl sok ész ahhoz hogy tudjam mi történt itt az imént. Persze amit egy férfi nem kap meg otthon azt másnál keresi, de Harry mindig megkapott engem...egyetlen egyszer mondtam neki nemet...pontosan egy hete amikor minden megváltozott, főleg ő. Egyszerre hülyének érzem magam amiért már majdnem elhittem hogy ő egy jó ember. Elsőként Harry vesz észre és az arca azonnal lesápad majd megfeszül minden izma. - Oh Selly. - Nicole is rám pillant, a becézése a részéről gúny, én azonban csak lehunyom a szemem így kényszerítve magam hogy ne sírjak. Megalázottnak és elárulva érzem magam. Képtelen vagyok türtőztetni magam a könnyeim szabad utat törnek maguknak. Szinte futva fordulok ki az irodából. - Selena állj meg. - Harry kiabál utánam de én sietve rohanok le a lépcsőn míg a cipőm sarka el nem akad és én elveszítem az irányítást a testem felett. A lépcsőn legurulva minden éle erős ütést mér rám míg végül a lépcső alján kábán fekve egyik kezem a fejemhez emelem ami sajog és a vérem megállíthatatlanul ömlik belőle aztán...elnyel a sötétség...elájultam...