18. Rész: Ingatag léptek

" Cause all these scenes of grief got my head spinnin'

And we're dancing on the edge of a knife

And could I be your hero or your villain

Uhh, I guess it just depends in whose eyes..."

~ Selena Rose Moreno ~

Feszült vagyok és ezt bármennyire is szeretném titkolni, nem tudom. Végig érzem magamon Harry tekintetét, ám én felé sem nézek. A magánkórház fagyos folyosóján sétálunk, ám én inkább úgy érzem most magam mintha éppen a kivégzésemre kísérnének. A szívem a torkomban dobog és félek...félek hogy beigazolódik az amitől tartok és ami egyben Harry legnagyobb vágya...De nem...nem lehetek terhes. Istenhez fohászkodom magamban, hogy segítsen mert itt már csak ő tud csodát tenni. - Ülj le. - szól Harry amikor a rendelő várójába érünk. - Ne parancsolgass. - sziszegem halkan, nem akarok jelenetet rendezni mert rajtunk kívül mások is vannak és a legkevésbé sem hiányzik most még az is hogy megbámuljanak. - Sel! - lágyan szólít meg de tudom hogy most minden erejével azon van hogy visszafogja magát. Ő sem akar jelenetet. - Ülj le. - magához von majd a széksorok közé vezet ahol végül helyet foglalok hogy eleget tegyek az akaratának és ő is leül mellém. A kezeim remegnek ahogy az ölembe ejtem őket, egész testem reszket és ezt ő is észre veszi. - Ennyire félsz? - sajnálattal néz rám miközben egyik kezét az enyémre simítja de én azonnal lerázom. - Attól félek hogy az ördögi terved elérte a célját. - suttogom mire az ő szemében düh lobban. - Reménykedj hogy úgy legyen....különben...- a mondat végét elharapja. - Különben? - kérdezek vissza, dacolva vele. - Ne dühíts Selena. - egyenesen a szemembe néz. - Mr és Mrs Styles. - minket szólítanak a vizsgálóból és ez az ami végül félbeszakítja a még meg sem kezdett vitánkat, miközben én megkönnyebbülök hogy nem kell órákat várnunk. Tudni akarom hogy valóban egy új kis élet fejlődik e a szívem alatt. Lassan, remegő lábakkal állok fel és Harry is így tesz majd megfogja a kezem és ujjainkat egybefonja, kívülről talán mások szemében egy tejesen normális házaspárnak tűnhetünk, de míg ők azért jöttek hogy jó híreket kapjanak addig én félek. Ingatag léptekkel sétálok be a vizsgálóba, Harry végig mellettem van ami csak még inkább frusztráll de most ennek nem adok hangot. Az ajtó becsukódik mögöttünk és szemben találjuk magunkat az orvossal. - Jó napot. - mosolyog ránk. - Telefonon már egyeztettünk. - szólal meg Harry kimérten. - Igen Mr. Styles. - bólint az orvos és tisztán látszik az arcán hogy pontosan tudja kivel áll szemben. Harry tiszteletet parancsoló megjelenése na és persze a híre már megelőzte, nyílván ezért is kerültünk sorra előbb mint a többi pár. - Mrs Styles kérem feküdjön fel a vizsgálóra. - szólít meg az orvos. - Harry. - fordulok az említett felé. - Kérlek menj ki. - suttogom halkan. - Itt akarok lenni. - feleli ezzel megtagadva a kérésem. Egyáltalán nem akarom hogy bent legyen amikor az orvos vizsgál de tudom hogy úgy sem tudom meggyőzni így inkább teszem amit az orvos mondott. A vizsgáló ágyhoz sétálok de mielőtt még levenném az alsó ruházatomat elhúzom a zöld függönyt hogy legalább ez eltakarjon, szerencsére ezt Harry nem ellenzi így nyugodtabban fekszem fel és az orvos sem húzza az időt, amikor elhelyezkedtem ő teszi a dolgát. A vizsgálat kissé kellemetlen de egyáltalán nem fájdalmas, olyan mint egy sima nőgyógyászati rutin vizsgálat. - Igen. - sóhajt fel az orvos. - Nos...minden jel arra utal hogy kisbabájuk lesz. - szólal meg néhány perc elteltével és bennem ekkor dől össze az egész világ. A könnyeim gyorsan utat törnek maguknak de minden erőmmel azon vagyok hogy ne törjön rám hisztérikus zokogás. - Teljesen biztos? - kérdezek vissza elcsukló hangon. - Igen Mrs. Styles. De még nagyon korai szakaszában van a terhessége. Három...maximum négy hetes lehet a magzat. - feleli kedvesen. - Értem. - lehunyom a szemem de a sírás megállíthatatlan a számomra. - Felöltözhet. - mosolyog rám. - Látom elérzékenyült. - teszi hozzá kedvesen. Nem tudhatja hogy ezek nem öröm könnyek a részemről...hanem...szomorúság. Lassan leszállok a vizsgálóról és felöltözök miközben az orvos már Harryhez fordul. - A felesége állapotos, de korai szakaszban van még a magzat így felírok pár vitamint ami ilyenkor jót tesz. - mondja miközben fel is írja a gyógyszereket. - De ugye nincs baj? - Harry aggódva teszi fel a kérdését. - Természetesen nincs. Minden a legnagyobb rendben van. A vitaminok csak erősítik a magzatot. - mosolyog az orvos. - Rendben. Köszönjük. - Harry kezet ráz vele majd miután összeszedtem magam kissé, ismét megfogja a kezem és egy rövid elköszönés után távozunk is. - Nem akarom ezt a gyereket. - szólalok meg már a kocsiban ülve. Harry gyilkos pillantást vet rám de nem szólal meg. - Hallottad? - kérdezem már sírva. - A te érdekedben teszek úgy mintha nem hallottam volna. - ismét rám néz. - Kegyetlen vagy. - csóválom a fejem lemondóan. - Mondod ezt te aki a saját gyereke létezésének sem tud örülni. - vág vissza kíméletlenül. - Csak mert tőled van. - szólok vissza mire Harry keze ökölbe szorul de nem tesz semmit. - Megfogadtam hogy soha nem bántalak többet Selena...de te minden pillanatban próbára teszed a türelmem. - sóhajt fel. - Minden veled töltött perc számomra olyan mintha bántanál. - reagálok ismét. Magam sem tudom mi ütött belém, de egyszerűen képtelen vagyok behódolni neki...most nem megy. - Sajnálatos ha így érzel. - vonja meg a vállát. - Az. - helyeslően bólogatok. - Katie még nem tudhatja meg. - váltok témát. - Miért nem? Örülne neki. - Harry ismét ellent mond a kérésemnek. - Harry...kérlek. - szinte könyörgök neki. - Jó nem bánom. - enged végül az akaratomnak miközben haza érkezünk....

Este van már és én kimerülten lépek be a fürdőszobába. Azok után hogy megtudtam hogy terhes vagyok nehéz volt egész nap Katie előtt eljátszanom hogy minden rendben van. Olyan kicsi még, nem láthat sírni, nem akarom hogy aggódjon. Megjár neki a boldog gyerekkor és nem leszek én az aki elveszi ezt tőle. A fürdőbe érve megszabadulok a ruháimtól majd a pultról elvéve egy hajgumit, felkötöm tincseimet. A zuhany megnyugtat és ellazít. Próbálok megszabadulni minden gondolatomtól, és úgy érzem, hogy minél többet állok a hideg víz alatt, egyre jobban szerte is foszlanak. A tusfürdőmből nyomok a tenyerembe, és fel habosítás után mosakodni is kezdek majd leöblítem a habot, és elzárom a zuhanyt. Testem köré tekerek egy törülközőt és a tükör elé állok. Kiengedem tincseimet, kissé össze is túrom, majd a fogkeféért nyúlok. Amint mindennel végzek, még mindig a törölközömben visszasétálok a szobába de mielőtt felöltöznék az ablakhoz lépek, a telihold teljesen elvonja a figyelmem. Az éjszaka égboltja gyönyörű ahogy a csillagok beragyogják egy kis pluszt adva a hold mesés fényének. Éppen a csillagokat szemlélem amikor hátulról két kar fonódik csípőm köré. Megugrom, és teljes lényemben megfeszülök. - Sh, nincs semmi baj - ismerős hang csapja meg a fülem, Harry az. - Mit keresel itt? - kérdezem, ám ő válasz helyett a nyakam ívét kezdi el csókokkal borítani. - Itt lakok. -  magyarázza és szembefordít magával. Egyáltalán nem vagyok nyugodt, gondolataimban a mai nap eseményei peregnek le folyamatosan és ez feszülté tesz. Homlokát enyémének dönti, ahogy kissé lejjebb hajol miközben kezei derekamat cirógatják a puha fehér anyagon keresztül. - Te remegsz. - állapítja meg. Laposakat pislogok, míg ujjait állam alá nem csúsztatja, és arcomat felemeli. - Kérlek, nyugodj meg. - néz mélyen a szemembe. - Nem megy. - felelem. - Valóban ilyen szörnyű a számodra hogy várandós vagy? Ennyire nehéz szeretni azt a gyereket? - kérdezi halkan. - Tudom hogy szeretni fogom...- sóhajtok fel. Ez az igazság, szeretni fogom mert ő nem tehet semmiről, de továbbra sem változtat a létezése azon ahogy az apja iránt érzek. Az anyai ösztöneim már éledeznek bennem és bűntudatom is van mert azt kívántam hogy bárcsak ne létezne...de ez azt hiszem megbocsátható, tekintve a helyzetemet. - Ezt jó tudni. - feleli aztán az ágyhoz lép és magával húz engem is. Leül és az ölébe invitál. Én azonban nem mozdulok. - Mi a baj? - egy kósza tincsemet a fülem mögé helyez, míg arcomat kíváncsian vizslatja. - Tudod, hogy ez nem változtat semmin. Nem érzek irántad máshogy...én nem... - sóhajtok fel. Harry azonban nem felel, ajkait enyéim ellen nyomja, és érzékien megcsókol. Ajkai hidegek, míg nyelve szinte forró ahogyan számba hatol. Felnyögök a kellemesség érzésére, ám nem bízza el magát, semmilyen megjegyzést nem tesz, csak tovább csókol lassan, érzékien. Mind a két kezem átöleli nyakát, így könnyedén túrok enyhén göndör hajába. Megragadja csípőmet, és óvatosan az ágyra fektet. Fel-felpillantok rá, amikor fölöttem, lábaim között térdelve megszabadul felsőjétől. Kissé kidolgozott teste elvonja a figyelmemet, ahogyan a rá varrt minták is, amik nem függnek össze mégis tökéletesen illenek egymáshoz. Megszokhattam volna már az elmúlt egy év alatt és az igazság az hogy a mozdulataim sem ösztönösek, csupán rutinból teszem amit teszek. Tudom hogy Harry mire vágyik az ágyban és én megteszem...ahogy eddig is. Érzelmek nélkül nem lehet szeretkezni....csak hagyom magam sodródni az árral. Harry elhelyezkedik fölöttem, és áthatóan szemeimbe néz. Megcirógatja arcom és ismételten egybeforrasztja ajkainkat. Kezei vándorútra indulnak testemen, mire megfeszülök és ez az ő figyelmét is megragadja. Abbahagyja és letekint rám. - Mi a baj? - kérdi, de csak zavartan elfordítom arcomat. - Hé, Sel! - suttogja és ajkamon simít végig. - Kérlek, menj el -száraz szájjal kérlelem, tekintetét kerülve. Képtelen vagyok most eljátszani az oda adó feleséget aki soha nem is voltam. Nem bírom őt most elviselni a közelemben. Mélyen felsóhajt és eléri, hogy újra felé fordítsam arcomat. - Gyűlölsz, igaz? - kérdezi halkan. - Tudod a válaszom. - szipogom, természetesen a válasz igen, gyűlölöm őt. Nem szól, csupán feláll és felveszi földre ejtett pólóját. Én azonban csak összegörnyedek az ágyon és a sírás ismét a hatalmába kerít. Harry egy utolsó pillantást vet rám majd idegesen kiviharzik a szobából, aztán hallom a bejárati ajtó csapódását és azt ahogy elhajt az kocsival...