12. Rész: Kész vagyok meghalni

" Az öngyilkosság lehetősége egyfajta kegy, 

amelynek az ember csak ritkán van tudatában. "

Erich Maria Remarque

Ajánlott zene: Simon & Garfunkel – Bridge Over Troubled Water 

~ Selena Rose Moreno ~

Nem tudom felfogni azt ami történt és azt sem hogyan süthet ezek után a nap ilyen erősen. Bennem vihar dúl, villámok és mennydörgő fájdalom. Egy erős, mindent elsöprő viharhoz tudnám a leginkább hasonlítani azt amit érzek. A szobámba zárkózva és sötétbe burkolózva sírok keservesen, már vagy egy órája. Hiányzik Katie, de nem úgy ahogy egy személy szokott hiányozni, sokkal inkább olyan mintha egy testrészemet vették volna el tőlem, egy darabot belőlem. A kislányom a mindenem, de jelenleg esélyt sem látok arra hogy valaha visszakapom őt. Megígértem neki hogy mindig együtt leszünk, örökre. Soha nem válunk el és most mégis elvették tőlem. El sem tudom képzelni hogy milyen állapotban lehet most. Ahogy felidézem a tárgyalóterem történéseit és azt ahogy Katie sírva könyörgött hogy ne vigyék el, csak még jobban összeszorul a szívem. - Sel, lassan indulnunk kell dolgozni. - Liv lép be a szobába de hallom a hangján hogy ő is sírt. - Nem megyek. - jelentem ki határozottan. - Sel. Kérlek. Össze kell szedned magad, hogy vissza tudd szerezni Katiet. - leül az ágyam szélére. - És hogyan? - kiáltok fel miközben felülök. - Hogyan tudnám visszaszerezni a lányomat? - teszem fel a kérdést amire még én magam sem tudom a választ. Minden olyan elveszett és reménytelen. - Hallottad a bírónőt. Először is fel kellene mondanom a jelenlegi állásomat és keresni egy tisztességes munkát. Ezzel csak az a gond hogy ha találok is másik munkát, ott nem kapok annyi fizetést mint amennyit itt kapok, ami egyenlő azzal hogy nem lesz pénzem, nem tudom rendezni az anyagi körülményeimet és nem kapom vissza Katiet. Ez egy kibaszott ördögi kör. Sehogy nem jövök ki győztesen a dologból. - magamból kikelve kiabálok. Nem Livre vagyok dühös, sokkal inkább erre az egész helyzetre. Mert valóban nulla esélyeim vannak. Új munka kell, de ha nappali munkát vállalok akkor soha a büdös életben nem keresek ennyit. Veszett ügy az egész. Nem látok kiutat mert nincs is. Számomra itt ért véget minden. - Borzalmasan sajnálom Sel. - Liv könnyes szemekkel néz rám. Ő is tudja hogy igazam van. - Tudom. - bólintok majd visszadőlök és a párnámat a fejemre húzom. - Hagyj magamra. - zokogok fel ismét. Nem igazán találok vigaszt sem megnyugvást. A mai nap elvették tőlem azt a személyt aki a mindenem, a kislányom. - Kérlek. - teszem hozzá amikor Liv nem mozdul. - Szeretnék segíteni, de nem tudom hogyan tudnék. - suttogja és hallom hogy már ő is sír. - Nem tudsz segíteni. Csak azzal ha magamra hagysz. - felelem halkan. - Rendben. - bólint és feláll. - Nekem muszáj dolgoznom, de Karen a szobájában van. - mondja komoly hangon. - Mit csinál? - érdeklődök. - Szerinted? - kérdez vissza és én tudom is hogy Karen csak úgy mint én, magába zuhanva zárkózott a szobájába hiszen ő az aki a legtöbb időt töltötte Katievel. Nem szólok többet, csak figyelem ahogy Liv kilép a szobámból és elmegy. A végtagjaim már fájnak és a hasam is a sok sírástól ezért miután Liv elhagyta a lakást, a fürdőbe sétálok hogy nyugtatót keressek magamnak. A tükör előtt megállva nézem magamat. Elborzaszt a látványom. Egy szerencsétlenséget látok, akit nem kímél az élet. A sors mindig oda üt ahol a legjobban fáj nekem. Talán én erre születtem, hogy szenvedjek. Kezembe veszem a nyugtatót és a kis dobozt nézegetem. Számtalanszor gondoltam már rá hogy öngyilkos leszek amikor Mark keserítette meg az életemet, de akkoriban itt volt nekem Katie aki tartotta bennem a lelket. De már ő sincs itt. Elveszítettem és ezt a fájdalmat már nem tudom elviselni és nem akarom túlélni. A nyugtatós doboz egész tartalmát kiöntöm a tenyerembe majd a számba helyezem a pirulákat. Egy pohár víz segítségével pedig le is nyelem azokat. Kész vagyok meghalni...

~ Harry Styles ~

Egy újabb este a klubban. Én, mint mindig az irodám üveges falán keresztül figyelem a szórakozókat miközben egy pohár whisky társaságában lapozgatom a papírokat az asztalomon. - Harry! - mély hang üti meg a fülem, azonnal megfordulok a székemmel és Igorral nézek szembe. - Már megint te? - kérdezem, kicsit sem próbálom leplezni hogy mennyire idegesít a gyakori látogatása. - Rossz híreket hoztam. - kérdezés nélkül ül le velem szemben. - Hallgatlak. - bólintok és az italomba kortyolok. - Egyre jobban zúgolódnak a partnereink Harry. Most már tenned kell valamit. Ennek a helynek legálisnak kell maradnia és nem zárhatják be. Nem győzöm hangsúlyozni hogy a pozíciód a tét, amit elfoglalsz a szervezet élén. Ne akarj magadnak lázadókat. - kimérten beszél, szinte utasít. - Lázadók? - nevetek fel gúnyosan. - Egyesével ölöm meg azokat akik ellenem szegülnek. - jelentem ki határozottan. - A saját kezemmel. - teszem hozzá. - Nem lenne könnyebb ha tennél az ügy érdekében? Én időben szóltam neked. - feleli halkan. - Igor! - a nevét kiáltva csapok az asztalra. - Ez az én ügyem, nem a tiéd. - mondom komolyan. - Azt hiszem nem érted a lényeget Harry. - idegesen áll fel. Félelmet nem tanúsítva áll velem szembe. - Ha így folytatod nem lesz senki melletted, érted? Az embereid mind egységesen fordulnak ellened ha megérzik a veszélyt ami jelenleg az egész kibaszott maffiát fenyegeti. Vannak embereink a rendőrségnél és minden egyes komolyabb hivatalos cégnél, de ez már nem elég. Veszélyben a szervezet. Kell ez a hely biztos pontnak. Nem akarunk a sitten megrohadni. - erőszakosan fejti ki a véleményét. - Ha jól érzékelem te vagy az aki buzdítja a többieket. Bolhából csináltok elefántot. - vetem a szemére. - Én nem fordultam ellened. Még. - egyenesen a szemembe néz. - Fenyegetsz? - kérdezem gúnyosan méregetve visszataszító alakját. - Igen. Ezt veheted annak. - bólogat. - Ide figyelj te senki. - hirtelen mozdulok és jobb kezem a torka köré szorítom. - Most eltakarodsz innen és megmondod a többi szarházi senkinek, hogy én, a főnökötök megoldom. És ha még egyszer ide jössz hívatlanul, nem garantálom hogy élve távozol. - sziszegem a szavakat. - Intézkedj az ügyben. - nyögi fájdalmasan a szorításom alatt. - Úgy lesz. - ellököm magamtól. Többet nem szól és én sem. Köszönés nélkül, sietősen távozik. Igor éppen csak kilép az ajtón, máris Louis lép be az irodámba. - Főnök, ma én leszek a pultban. - közli. - Miért? - kérdezem értetlenül. - Selena nem jött dolgozni. - feleli, bennem pedig újabb dühroham lobban fel. - Mi az hogy nem jött be dolgozni? - felháborodva kezdek fel alá járkálni majd lenézek a pultra ahol a szőke pultos lány éppen a dolgát végzi. - Küld fel a lányt. - utasítom Louis. - Máris főnök. - szinte kirohan az ajtón. Csupán pár percet kell várnom és a szőke lány, név szerint Liv lép be az irodámba. - Hol van Selena. - azonnal neki szegezem a kérdést. - Nincs jól. - halkan feleli és látom a szemein hogy ő sincs valami jó formában. - Ne kelljen minden rohadt szót erőszakkal kihúznom belőled. - emelem meg a hangom ezzel késztetve arra hogy beszéljen érthetően és mondjon el mindent. - Az igazságot akarod hallani? - félelmet nem ismerve, emeli fel a hangját ő is velem szemben. Más esetben ezért talán életben sem hagynám, de most hajt a kíváncsiság ezért ráhagyom. Csak bólintok. - Azért feküdt le veled a pénzedért mert kellett neki ügyvédre ugyanis olyan fasza szülei vannak hogy beperelték őt. Ma volt a tárgyalás. A kislányát, Katiet, Selena szüleinek ítélte a bírónő. Selena most ki van borulva. Azt hiszem egy rohadt estét meg tudsz oldani nélküle is. Ha kell dupla műszakot vállalok. - magából kikelve közli velem az információkat. - Vegyél vissza szöszi, mert nem állok jót magamért. Velem te így nem beszélsz. - fenyegetően nézek rá de ügyet sem vet a dühömre. - Felfogtad amit mondtam? Selena élete a rosszból a még rosszabba fordult. Soha nem volt könnyű élete. Mindenért egymaga küzdött meg, mindig Katiet tartotta szem előtt és most elvették tőle. Kérlek hagyd őt békén. - a mondandója végét már szinte suttogja. De mielőtt válaszolhatnék neki, megcsörren a telefonja. - Vedd fel. - utasítom és ő teszi is amit mondok. Nem hallom amit a vonal túlvégén lévő személy mond de Liv arcát látva biztos vagyok benne hogy nem jó híreket kapott. - Nem. Az nem lehet. Hol van most? - a szőke lány arcát már könnyek borítják. - Azonnal...megyek. - elcsuklik a hangja majd bontja a vonalat. - Hová akarsz te menni? Az előbb még dupla műszakról volt szó. - szólalok meg ismét. - A lakótársam Karen hívott. Selena öngyilkosságot kísérelt meg. Túl adagolta a nyugtatót és most kórházban van. Az sem érdekel ha kirúgsz, de én most elmegyek. - idegesen indul az ajtó felé. Megdöbbent amit mond. Nem mondom hogy bármit is érzek azzal kapcsolatban hogy Selena a halál szélére sodorta magát, de ő még mindig az én tulajdonom és tudni akarom mi van vele. - Elviszlek. - megyek a szőke lány után. - Téged tuti hogy nem akar látni. - ellenkezik azonnal. - Szerinted érdekel mit akar ő vagy te? - gúnyosan pillantok felé miközben már a klubból lépünk ki. - Szállj be a kocsimba. - utasítom. - Nem. - rázza meg a fejét. - Ne akard hogy kényszerítselek. - felé lépek és most először látom hogy fél tőlem, ami elégedettséggel tölt el. - Oké. - engedelmesen bólint és teszi amit mondtam. Elfoglalja a helyét az anyós ülésen míg én a volánhoz ülök és kihajtok a főútra...